Mint kiderült, az Egyesült Államok Kaliforniai Kerületi Bíróságán már április 19-én, tehát mindössze két héttel a támadás után már be is adta a cég a perhez szükséges iratokat.
A perirat szerint:
A nagyjából 58 dollárért elérhető ValiantChaos MapHack az egyébként rejtett ellenséges egységeket tette láthatóvá, ami által a cheater olyan előnyre tett szert, amivel az ellenséges játékos játékélményét alapvetően negatívan befolyásolta.
A Blizzard bár név szerint nem ismeri a hackereket, mivel nyilván álnéven szerepelnek. Azonban az álnevet használó csalók is elfogadták az EULA-t (általános szerződési feltételek), aminek következtében tisztában voltak azzal, hogy amit tesznek, bűncselekmény. A cég a fentiek értelmében 150.000 dollárra perli, valamint a perköltségek megtérítésére kötelezné a hackereket.
fantis6
11 éve, 7 hónapja és 4 heteha nem ismerik hogyan büntetik meg? 😄
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 4 heteMegvannak azért a módszerek. Illetve nyilván ismerik kikről van szó csak olyan néven kell őket perelni ahogy regeltek.
fantis6
11 éve, 7 hónapja és 4 hetemódszerek megvannak, de azért vannak olyanok akikre biztosan nem lelnek rá 🙂
kylx
11 éve, 7 hónapja és 4 heteBiztos van valaki az FBI-nál, aki WoW-ozik 😎
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 4 heteÉn rögtön lelövetném őket! 😄
italianman
11 éve, 7 hónapja és 4 heteMeg lehet érteni őket.
willthawheel
11 éve, 7 hónapja és 4 hetemocskos csíterek…
totyak
11 éve, 7 hónapja és 4 heteÚgy sem találnak meg senkit közülük, nem lesz ebből az ügyből semmi sem.