Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Irrational Games bemutatta Heavy Hitters sorozatának negyedik, egyben utolsó videóját is. A Siren című mozgókép a Heavy Hitters csoport utolsó tagját - értelemszerűen a Szirént - hivatott prezentálni, akivel a fejlesztők mintha egy hangyányit letértek volna a BioShocknak kijelölt ösvényről - soron következő ellenfelünk ugyanis már nem éppen e világi erőkkel vagyon felvértezve.
A Szirén roppant sok kellemetlenséget okozhat majd nekünk az október 19-ére kitűzött FPS-ben, minthogy drágalátos ellenfelünk képes a szó csöppet sem pejoratív értelmében feltámasztani a holtakat, akik persze alig várják, hogy ellássák a bajunkat. Ilyenkor – mint arra Ken Levine is rámutat – gyorsan el kell döntenünk, kikkel végzünk előbb: a szirénnel vagy az általa életre hívott ellenfelekkel. Amennyiben lehetőségünk nyílik őt magát eltenni láb alól, nos, akkor az említett gazfickók is rögvest visszatérnek a másvilágra.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 3 heteAlényeg 1:27-től! Azoknak akik annyira nem tudnak angolul mint én!🙂
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 3 heteDurva lesz ez is!🙂
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 3 hetelegkemenyebb ellenfel leszxd
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 3 heteEzt nem lesz egyszerű kinyírni sztem. Lesz valami speckó fegyver talán?
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 3 heteAranyos néni. Én megszórom majd ólommal akkor is ha speckó fegyver lesz ellene.😄
gymtonic74
13 éve, 9 hónapja és 3 heteSzirén ellen, sziréna. Én majd pajzsként magam elött tartom Bódi Gusztit. Az aranyesötöl majd megzavarodik, és sivítva leugrik a repülö szikláról. A God of War szirénjeinek elég volt eltörni a nyakát, némi penge maszírozás után.
braddock
13 éve, 9 hónapja és 3 heteNagyon jól néz ki!Este tuti félelmetes lesz majd játszani vele!