Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Fallout Shelter sikeréről már többször is olvashattatok, hiszen két hét alatt több, mint 5 millió dolláros bevételt produkált a Bethesda-nak így nem csoda, hogy többen is arra gondoltak, hogy a kiadó majd több mobilos játékot is készíteni fog. A Bethesda PR és marketing alelnöke, Pete Hines egy interjúban a következőt mondta:
Hosszú ideje gondolkodtunk rajta (a Fallout Shelter elkészítésén). Ez egy ilyen ‘Nem fogjuk megcsinálni, kivéve ha az illeszkedik a terveinkhez’ helyzet volt.
Ez nem a kezdete annak, hogy ezentúl amikor készítünk egy játékot, akkor kiadunk mellé egy mobilos játékot is? A Fallout Shelter nem ezért sikeres? Az emberek értékelik a játékot, mert mi nem nyúlunk mélyen a zsebükbe. A bevételszerzést egy olyan módon oldja meg, amivel az embereknek nincs problémája.
Ha igent mondanánk (a további mobil játékokra), akkor bekerülnénk abba a helyzetbe, hogy 8 játék hatalmas bukás lenne, majd 2 sikeres lesz.
Tehát akkor összefoglalva: Ne számítsunk túl sok mobilos játékra a Bethesda-tól
wegh
10 éve, 5 hónapja és 3 heteNem is baj ez. Egy idő után úgyis kifogynának az ötletekből.
bekecs
10 éve, 5 hónapja és 3 heteHála istennek végre egy jól gondolkodó cég. 😄
imperator
10 éve, 5 hónapja és 3 heteJól teszik, fordítsák az energiájukat a komolyabb játékokba.
totyak
10 éve, 5 hónapja és 3 heteAzért az az 5 milla, ami azóta már gondolom több is, lehet megváltoztatja majd a szemléletüket.
kpal
10 éve, 5 hónapja és 3 heteAzért folyamatos friss gamek szépen hoznak nekik.