Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Történelmi pillanatoknak lehetnek részesei azok, akik idén ellátogatnak, illetve nyomon követik az E3-at, ahol ezúttal nem csak a Sony, a Microsoft, az EA és a Ubisoft, hanem a Bethesda is tart egy nagyobbacska konferenciát. A kiadó mindezt hivatalosan is megerősítette a mai nap során, így azt is, hogy a nagy hype előtt, még június 14-én sor kerül a csapat nagy előadására, amelyen egyelőre kérdéses, hogy milyen játékokat láthatunk majd viszont.
Ami biztosra vehető, hogy vélhetően első ízben mutatkozik be a nagyközönség előtt az új Doom, de reménykedünk egy Fallout 4, egy Dishonored 2 és egy Rage 2 bejelentésben is – természetesen többek között. Mivel egy legalább 1 órás előadást kell megtöltenie a Bethesdának, biztosak lehetünk abban, hogy nem fogunk unatkozni!
willthawheel
10 éve, 11 hónapja és 1 heteDe nem ám!😄 Szeretem Bethesdáékat, remélem nem fogunk túl nagyot csalódni..
zender
10 éve, 11 hónapja és 1 heteFallout 4… Jó lenne…
wegh
10 éve, 11 hónapja és 1 heteNekem mindegy melyik lesz a felsoroltak közül, csak valamelyik tényleg legyen 😄
5t3v3nk3
10 éve, 11 hónapja és 1 heteWar.
War never change….
[libabőr]
mordorer
10 éve, 11 hónapja és 1 heteÉn már nem hiszek benne hogy valaha lesz Fallout 4… 🙁
italianman
10 éve, 11 hónapja és 1 heteA remény hal meg utoljára.
totyak
10 éve, 11 hónapja és 1 heteFallout-ot már régóta rebesgetik és a sok kamu infó után illene is valami konkrétat mutatniuk.