Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Megcáfolta azokat a híreket a 343 Industries vezére, avagy Frank O'Connor, amelyek szerint a háttérben állítólagosan már készülő Halo 4 egy next-gen cím lenne, amit ezekben a pillanatokban úgy kell értenünk, hogy nem a jelenlegi, hanem a következő konzolgenerációban látna napvilágot. Frank szerint a Halo 4 egy Xbox 360-as cím lesz, amely a megszokott Halo grafikus motornak egy igencsak módosított és kicsinosított változatával készül.
A szóbeszédek egyébiránt azért merültek fel a fentiekkel kapcsolatban, mert a Halo franchise az Xbox konzolok egyik vezető címe volt a múltban, így egy újabb hardver megjelenése mellé éppen kapóra jönne egy olyan cím, mint a Halo 4. A játék a korábbi hírek szerint egyébiránt valamikor 2012-ben jelenne meg, így várható volt, hogy az újabb Xbox és a projekt nem lesznek kapcsolatban, hiszen amennyiben jövőre már premiert tervezne a Microsoft, arról már nekünk is tudnunk kellene egyet és mást. Természetesen nagyon jól tudjuk, hogy mindig van egy első eset, de a konzolpiac esetünkben ennél kiszámíthatóbbnak bizonyult a múltban.
marco
14 éve, 2 hónapja és 6 napjaMegy a duma ide is oda is. Porhintés az egész. Jönni fog az, csak meg kellett kavarni az állóvizet. Vagy nem. (geek)
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 6 napjaszerintem is kamuzgatnak összevissza.
am hogy hoztad elő azt a szmájlit marco?
marco
14 éve, 2 hónapja és 5 napjaA ( geek ) jellel csalhatod elő (szóközök nélkül!).🙂
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 5 napja(geek) köszi!😄