Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kifejezetten rossz hírekkel szolgált a Ubisoft azok számára, akik már beleélték magukat, hogy ebben a pénzügyi esztendőben játszhatnak majd a Watch Dogs Legion és a Rainbow Six Quarantine című videojátékokkal. A franciák ugyanis mindkét alkotás premierjét eltolták, sőt mi több, mivel három a magyar igazság, a Gods and Monster érkezésébe is belerúgtak egy kicsit, és mivel egyikük sem kapott pontos megjelenési dátumot, csak annyi biztos, hogy a következő pénzügyi esztendőben számíthatunk rájuk, tehát 2020. március 31. után.
A Watch Dogs Legion egyébiránt korábban március 6-án jelent volna meg, míg a Gods and Monsters premierje február 25-re volt kitűzve, egyedül az új Rainbow Six nem rendelkezett pontos időponttal, tehát esetében fáj a legkevésbé a jégre tétel.
Érdekesség, hogy a Ubisoft utólag elárulta: azért volt szükség leginkább a csúsztatásra, hogy újgenerációs konzolokra is meg tudják jelentetni a játékot, lévén már mindhárom cím optimalizálva lesz az új platformokra.
patrik94
6 éve, 2 hónapja és 3 heteNem értem az összefüggést, esküszöm. Majd kijönnek azokra, amikor kijönnek a gépek… 😮
warriorautobot
6 éve, 2 hónapja és 3 heteNa ez az ami szerintem nem fog hiányozni hogy később jön.
totyak
6 éve, 2 hónapja és 3 heteHogy emiatt a jelen generációt miért kell csúsztatni, az homály számomra. Ha megjelennek az új konzolok, akkor kiadnák azokra is.