Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Project Scorpio kapcsán a külső megjelenésen kívül szinte minden fontos részletet ismerünk már, egyedül a megjelenési dátum és az árcédula, amit jó lenne tudni még, de ha előbb nem is, az idei E3-on már erről is lehullhat majd a lepel. Hogy addig se maradjunk szárazon, azért folyamatosan érkeznek a pletykák és a szivárgások, így nemrégiben az egyik legnépszerűbb spanyol internetes áruház, az Xtralife listázta és árazta az Xbox One utódját, amiről kiderült, hogy talán olcsóbb lesz, mint azt korábban vártuk.
A bolt ugyanis 399 euróra lőtte be a konzol árát – ez körülbelül 120 ezer forintnak megfelelő összeg -, ami több mint baráti lett, hiszen korábban legalább 500 euró körül rebesgette több spekuláns is, azonban az említett áruház szerint ennél sokkal olcsóbb lehet majd.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a spanyolok értesülései helyesek, ellenben nem lenne rossz taktika a részükről olcsón adni a gépet, még ha ez veszteséges is lenne számukra, hiszen így biztosan rengetegen döntenének a vásárlás mellett.
hentes
8 éve, 8 hónapja és 4 heteHát valamit villantaniuk kell ha a PS4 mellett labdába akarnak rúgni.
fighterlaci
8 éve, 8 hónapja és 4 heteMondjuk ez elég merész árazás, kicsit kételkedem benn hogy egyáltalán már a Microsoft tudná, mennyiért fogja adni.
drift3r91
8 éve, 8 hónapja és 4 heteItthon ez 150k HUF lesz.
totyak
8 éve, 8 hónapja és 4 heteOlyan mindegy, hogy 400, vagy 500 euro, aki akarja, megveszi, nem szarakodik 100 euron. Bolondok lennének veszteségesen adni, nem lenne biznisz, mert ez nem egy teljesen új konzol, van olcsóbb alternatívája a sima One képében, így csak a játékeladásokban nem bízhatnak.