Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár végleges címe továbbra sincs a Telltale Games műhelyében formálódó Batman-játéknak, a hírek szerint azonban már most biztos, hogy igazi mérföldkő lesz a csapat életében. Ezt már az első napvilágot látott információk alapján is sejteni véltük, most azonban újabb részleteket tudtunk meg róla a csapatnak köszönhetően, akik bejelentették, hogy korábban alkalmazott grafikus motorjuk egy alaposan továbbfejlesztett változata dolgozik majd az alkotás keretein belül, amivel többek között lényegesen szebb megjelenést tudnak majd biztosítani Batman kalandjainak.
Érdekesség, hogy a Telltale Games szerint az öt részesre tervezett kaland olyan képregényes stílust kap majd, mint korábban a The Wolf Among Us, és a korbesorolás tekintetében is a felnőtteknek ajánlják, ami nem véletlen, hiszen nem is annyira Batman, mint inkább Bruce Wayne személye és problémái kapják benne a központi szerepet. Egyre jobban várjuk a végeredményt!
ravor
9 éve, 10 hónapja és 2 napjaImádom a Telltale játékait, ez sem fog kimaradni 😄
totyak
9 éve, 10 hónapja és 2 napjaKíváncsi leszek arra a továbbfejlesztett grafikára. Telltale játékok nem a grafikáról híresek.
kpal
9 éve, 10 hónapja és 2 napjaValami fejlődés itt is elvárható, helyes .
warriorautobot
9 éve, 10 hónapja és 1 napjaMajd csak sikerül nekik valami fejlődésféleséget kicsikarniuk. 🙂