A Sony szerint a nagy kereslet miatt csak akkor lehet PS5-öd a megjelenés napján, ha előrendelted magadnak

2020. október 28.
17.4261
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Meglepő kijelentést tett a Retuers hírügynökségnek adott interjúban Jim Ryan a PS5 indulásával kapcsolatban, a PlayStation részleg vezére ugyanis kijelentette, hogy egyenesen döbbenetes előrendeléseket produkál a konzol.

A számok tükrében ez azt jelenti, hogy a masinának sikerült 12 óra alatt akkora előrendeléseket elérnie az Egyesült Államokban, mint korábban a PS4-nek 12 hét leforgása alatt, ami azt jelenti, hogy kiváló indulás várhat a Sony újdonságára, miközben hatalmas készlethiánnyal is számolhatnak majd a kereskedők.

Ryan szerint bár a Sony mindent elkövet annak érdekében, hogy az elkövetkezendő hónapokban annyi hardver kerüljön a boltok polcaira, amennyi csak lehetséges, de úgy véli könnyen előfordulhat, hogy aki nem rendelte elő magának a PS5-öt, az a megjelenés napján nem, csak valamikor később juthat hozzá saját példányához.
4 hozzászólás

soami

4 éve, 11 hónapja és 2 napja

Patrik94 írta:
Nyilván. Ehhez nem kell megszólalnia a Sonynak, képtelenek voltak időben eleget gyártani, pedig tudták hogy ez lesz. Duma helyett még öt gyárat be kéne fogni a gyártásra.
Koronavírus járvány van öreg, megmondták már hónapokkal előtte, hogy kevesebbet fognak tudni gyártani majd, mit nem lehet ezen felfogni röhögő smiley.

válasz erre

muki

4 éve, 11 hónapja és 2 napja

Koszi Sony, tudjuk. röhögő smiley

válasz erre

Patrik94

4 éve, 11 hónapja és 2 napja

Nyilván. Ehhez nem kell megszólalnia a Sonynak, képtelenek voltak időben eleget gyártani, pedig tudták hogy ez lesz. Duma helyett még öt gyárat be kéne fogni a gyártásra.

válasz erre

totyak

4 éve, 11 hónapja és 2 napja

Ez már evidens dolog mindenkinek, aki kicsit is követi az új konzolokat. Várólisták vannak mindenhol és persze megjelentek a konzol nepperek, akik érdekes módon dupla áron tudnak szerezni neked, első nap. Azt olvastam, nem tudom igaz-e, hogy magyar honba mindössze 1000 darab körül szállítottak és az pikk-pakk elment előrendelésben. Gondolom a nagyobb országokba vitték inkább a készletet.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja