Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gigatonnás bejelentést tett a Financial Times munkatársainak a Sony elnöke, avagy Andrew House, aki a sok pletyka és szóbeszéd után megerősítette, hogy valóban készül a PlayStation 4 továbbfejlesztett változata. Habár az elnök túl sok konkrétumot nem mondott a masináról, ezáltal névvel sem illette, de "high-end PS4"-ként hivatkozott rá, és azt még hozzátette, hogy nem csak erősebb, drágább is lesz, mint a jelenlegi modell.
Ami még fontos részlet, hogy a jelenlegi PlayStation 4 árusítását az erősebb masina megjelenése nem befolyásolja, ergo a ciklus végéig kapható lesz, ellenben sajnos még várnunk kell arra, hogy az újoncot megismerjük, a PS4K – vagy legyen bármi is a neve – ugyanis az idei E3-on még sajnos nem lesz ott.
House még megerősítette, hogy a játékok mindkét konzolt támogatják majd, tehát nem kell aggódniuk a rajongóknak, ebből a szempontból senki sem szenved majd hátrányt, egyedül a grafika szempontjából, hiszen az új masina – amit az elnök szavaival élve a hardcore gamereknek szánnak – valóban támogatja majd a 4K felbontást.
rdave
9 éve, 7 hónapja és 1 heteEngem csak az érdekelne, hogy a felbontáson kívül mi lesz még különbség a grafikában. 4k-s tévém úgy sincs, de a grafikai különbségeket megjeleníti…
tommy
9 éve, 7 hónapja és 1 heteAzon nagyon meglepődtem hogy nem viszik E3-ra! 😮
terminator
9 éve, 7 hónapja és 1 heteHa nem lesz kint az E3-on akkor hol fogják bemutatni a nagyközönségnek? 😮
kylx
9 éve, 7 hónapja és 1 heteEzután a bejelentés után nem csodálkoznék, ha az eladások erőteljesen csökkennének (legalább is a gazdag majd eladja/kidobja a ” ” „régi” ” ” PS4-et, és veszi az újat megjelenéskor, a ‘szegényebb réteg meg megszerzi akkor a sima masinát)
totyak
9 éve, 7 hónapja és 1 heteEnnek az egésznek annyi hasznát látom, hogy használtan talán emberibb áron lehet majd a normál PS4-hez jutni, mert sokan akarnak majd váltani és gyorsan túladni a jelenlegi kiadáson.
ryuthestar
9 éve, 7 hónapja és 1 heteSzinte biztos, hogy a PlayStation Experience-n… Szóval télig várni kell.
kpal
9 éve, 7 hónapja és 1 heteMondtam jön ez ,de karácsonyra már biztos kint lesz. Hatalmasat szakítanak vele .
venoman
9 éve, 7 hónapja és 1 heteNagy lesz és ultra brutál jó 😄 Erre iszom 😄
warriorautobot
9 éve, 7 hónapja és 1 heteAkkor lehet már erre ruházok be! Mert szerintem nem csak a 4K felbontás lesz a különbség!
xelosz
9 éve, 7 hónapja és 1 heteengem az érdekelne, hogy pl egy játék ami 30 fps-el megy alap ps4-en az ps4k-n vajon full hd-val menne e 60 fps-el? vagy kész a játékot amit még előtte adtak ki az úgy is marad? hmm