Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár a Sony a VR-játékok egyik legnagyobb képviselője és támogatója, azonban az operatív működés optimalizálására hivatkozva most mégis úgy határoztak, hogy bezárják a Manchester Studiót, avagy a csapat egyik reményteli, brit központú brigádját, akiket kizárólag VR-játékok miatt alapítottak. Méghozzá nem is olyan régen, hiszen a csapat 2015 óta volt aktív, azonban ebben az intervallumban szinte semmit sem sikerült letenniük az asztalra, ezáltal már évek óta vártunk tőlük egy bejelentés előtt álló projektet, amit a történtek fényében bizonyára már soha nem kaphatunk meg.
Hogy a Sony Manchester bezárásának van-e bármiféle köze a Brexithez, az egyelőre nem világos, mint ahogyan az sem, hogy a stúdió munkatársai utcára kerültek-e, vagy beolvasztják őket más brigádokba, ellenben rövid időn belül ők a harmadik brit fejlesztőcsapat, akik lapátra kerülnek, mégpedig a Guerrilla Cambridge és az Evolution Studios után.
golem
5 éve, 11 hónapja és 2 heteBrexit egy jó ok lehet de arra még ráértek volna. Szóval itt más gond lesz.
muki
5 éve, 11 hónapja és 2 heteHa évekig nem csinálnak semmit akkor nem csoda hogy kuka.