Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lassacskán magunk mögött hagyjuk az aktuális generációt, és szépen lassan átbattyogunk a következő érába, ahol már a PS5 és az Xbox Scarlett lesznek a fókuszba, azonban a Sony nem aprózta el a jövőbe tekintést. Egy blogger szúrta ki a tényt, hogy a Sony nem elég, hogy levédette a PS6-ot, de ezenfelül bejegyeztettek még négy generációt, ergo a PS7, a PS8, a PS9 és a PS10 is le lett védetve a biztonság kedvéért. Annyira nem szokatlan gyakorlat ez, hiszen ha visszagondolunk, akkor a PS4 és a PS5 név még 2006-ban lett levédetve.
Fontos azonban két dolgot megjegyezni: egyrészt nem garantált, hogy ez lesz a neve a konzoloknak, szimplán óvintézkedésként is elkönyvelhető a levédetés, valamint az még inkább nem biztos, hogy valóban elkészíti ezeket a konzolokat a Sony. Szimplán arról van szó, hogy ezen módon senki nem tudja megfúrni a PlayStation brandet.
fighterlaci
6 éve, 2 hónapja és 2 heteBebiztosították magukat. 🙂
mordorer
6 éve, 2 hónapja és 2 heteNyilván csak óvintézkedés. 🙂
warriorautobot
6 éve, 2 hónapja és 2 heteSzerintem úgy is ez lesz a nevük. 🙂
totyak
6 éve, 2 hónapja és 1 heteÍgy is kell, így senki hülye troll nem tud keresztbe tenni nekik.