Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Meglepő felvásárlás történt a messzi északon, a Nordisk Film ugyanis bejelentette, hogy teljes tulajdonjogot szerzett a Just Cause-sorozatot is jegyző Avalanche Studios mindhárom stúdiója felett. Mint ismert, a Nordisk Film már tavaly a csapat egyik részvényesévé vált, azonban most mintegy 90 millió euróért vásároltak részvényeket az Avalanche Studios-tól, akik összesen 117 millió eurós értékkel rendelkeznek, tehát ebből is látszik, hogy milyen jelentős tulajdonjogot sikerült szerezni a fejlesztők felett.
Pim Holfve, az Avalanche Studios első embere szerint nem kell nagy megfejtéseket gondolni a dolgok hátterébe, mindössze egy jó ajánlatot kaptak, a jó időben, méghozzá egy megfelelő cégtől, akik teljesen elkötelezettek a stúdió korábbi terveivel kapcsolatban, hovatovább a csapat kreatív szabadságát sem kívánják korlátozni. Magyarul minden megy tovább úgy, mint eddig!
golem
7 éve, 7 hónapja és 3 heteMajd meglátjuk. Mostantól teljes joggal szólnak bele bármibe, gúzsba is köthetik a fejlesztőket.
direktor
7 éve, 7 hónapja és 3 heteJajj. Reméljük nem teszik tönkre. Szeretem ezt a sorozatot.
muki
7 éve, 7 hónapja és 3 heteNordisk Film???? 😮 Az egy játékkiadó?
totyak
7 éve, 7 hónapja és 3 heteAkkor nemsoká jön az új JC epizód 😄