Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Bloomberg forrásai szerint a Microsoft a háttérben folyamatosan tárgyal a dél-koreai Bluehole csapatával azzal kapcsolatban, hogy az eredeti tervekkel ellentétben tovább tartsák meg Xbox-exkluzívnak konzolon a PlayerUnknown's Battlegrounds-ot. Mint ismert, a játék még az idén megjelenhet Xbox One-ra, de a készítők éppen a héten jelentették be, hogy már tárgyalnak a Sony-val a PS4-es verzióról, ám a Bloomberg meg nem erősített forrásai szerint a Microsoft most azért kínál vélhetően tetemes összeget a fejlesztőknek, hogy a három hónap helyett még tovább növeljék az exkluzivitást, ezáltal csak a jövő év közepén vagy még később érkezhessen meg a PS4-es port.
A készítők egyelőre nem nyilatkoztak a lap értesüléseiről, de a Microsoft az újságírók megkeresésére határozottan tagadta, hogy ilyesmire kérték volna a Bluehole csapatát. Ha mégis így volt, rövidesen úgyis kiderül!
tommy
8 éve, 3 hónapja és 2 heteLegalább egy konzolexkluzív sikerjátékuk legyen. 😄
totyak
8 éve, 3 hónapja és 2 heteVan az a pénz, amiért korpásodik a hajad 😄
eltohn
8 éve, 3 hónapja és 2 heteHát én inkább a Bloombergnek hiszek. 😄
mordorer
8 éve, 3 hónapja és 2 heteNagy marhaság lenne a fejlesztőktől.
rdave
8 éve, 3 hónapja és 2 heteRemélem igaz a sztori és elutasítják az ajánlatot. 😄
warriorautobot
8 éve, 3 hónapja és 2 heteIdővel úgy is meglépnék a PS4-et is akár csak a Tomb Raider esetében. 😄