Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sokak szemében nagyon csúnya árulást követett el Adam Boyes, aki a Sony egyik első embere volt, a legfrissebb hírek szerint azonban egy a Microsoft kötelékébe tartozó stúdió, avagy a Killer Instinct-szériát jegyző Iron Galaxy élére került. Adam lett ugyanis az említett csapat új vezérigazgatója, ami nem éppen egy olyan pozíció, amit korábbi kijelentései alapján el tudtunk képzelni róla, hiszen Adam azért lépett ki a Sony-tól, hogy visszatérhessen kedvenc elfoglaltságához, a játékfejlesztéshez.
Hogy vezérigazgatóként mennyire tud majd belefolyni mindebbe, az egyelőre kérdéses, ellenben reménykedjünk benne, hogy az ő vezetésével az Iron Galaxy nem csak Killer Instinct-játékokat készít majd, hanem olyan címekhez is visszanyúl, mint a Divekick vagy a Dungeons & Dragons: Chronicles of Mystara.
totyak
9 éve, 5 hónapja és 3 heteÚgy bírom, hogy ezek egyik zsíros állásból csak átugranak a másikba. Nem lesznek munkanélküliek (nem mintha megérintené őket, mert már hülyére keresték magukat), nem kell hetekig, hónapokig keresgélniük, csak fogják magukat és lelépnek, ha nem tetszik valami. Irigylem az ilyet.
ryuthestar
9 éve, 5 hónapja és 3 heteCsak a pénz…
warriorautobot
9 éve, 5 hónapja és 3 heteValószínű azért… de ráfázott mert MS-nél nem nagyon fejlesztenek nagyon komoly játékokat. 😛