Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hatalmas a káosz a Final Fantasy XVI háza táján a platformok tekintetében, azonban úgy tűnik, hogy az alkotók végre képesek voltak dönteni, így a játék producere megerősítette, hogy nem lesz PS5-exkluzív az alkotás. A hír a PlayStation Blogon jelent meg, azaz teljes egészében hivatalosnak minősül, hiszen maga Naoki Yoshida jelentette be, aki elárulta, hogy bár június 22-én első körben valóban csak PS5-re érkezhet meg a játék, azonban az exkluzivitás maximum fél évig tart majd, azaz valamikor az év végén vagy a jövő év elején PC-re is beroboghat majd.
A producer kiemelte ugyanakkor, hogy a PC-s változat megjelenéséről még nem tud konkrétumokkal szolgálni, tehát egyáltalán nem biztos, hogy amint lejár az exkluzivitás, azonnal meg is jelenik majd a játék, de az biztos, hogy nem marad meg a Sony platformjának exkluzivitásában.
patrik94
2 éve, 10 hónapja és 3 heteVárható volt, csak nem gondoltam hogy ilyen hamar, minimum egy év szokott lenni.
vape
2 éve, 10 hónapja és 3 heteEhh győzött a józan ész! 🙂