Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Horizon Zero Dawn jött, látott, és boldog boldogtalant meggyőzte arról, hogy a Guerrilla Games lehet akár a következő Naughty Dog, és ahogy ilyenkor azt illik, a fejlesztők igyekeznek felérni a sikerhez, ehhez pedig meg is tették az első lépéseket. Herman Hulst, a stúdió vezérigazgatója elmondta, hogy kezdetnek bővíteni fogják a csapatot, amit egyébként már évek óta terveznek, most viszont, hogy új helyre költöztették a munkaállomásukat, lehetőségük nyílik a jelenlegi 250 fős brigádot egészen 400-ra feltornászni.
Kilenc új alkalmazottat már fel is vettek, Hulst pedig megosztotta vágyát, miszerint ezzel a létszámnöveléssel felgyorsulnak majd a fejlesztési idők, és reméli, hogy az elkövetkezendő két-három évben új játékot is megtudnak jelentetni. Reméljük, hogy ez tényleg segít a helyzetükön, nem szeretnénk újabb hat és fél évet várni a hollandok következő munkájára.
vidoros
7 éve, 6 hónapja és 2 napjaIgen, ez általában megoldás szokott lenni! 🙂
muki
7 éve, 6 hónapja és 2 napja400 embernek három év egy játék? Mi ez a tempó bazdmeg? Régen két három fős brigádok tettek le a mai napig meghatározó játékot az asztalra fél-egy év alatt.
patrik94
7 éve, 6 hónapja és 1 napjaNa ez jól hangzik tényleg.
warriorautobot
7 éve, 6 hónapja és 1 napjaRemélhetőleg tényleg gyorsabban sikerül megalkotni, de ha tényleg maradandót akarnak alkotni akkor ma már nem 1-2 év alatt lehet összedobni a játékokat.