A Hellblade fejlesztőit is meglepte, hogy milyen sokan kezdtek neki PC-n a játéknak

2018. április 26.
6.0811
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Hellblade: Sanua's Sacrifice túlzás nélkül egy igazi sikertörténet, hiszen bár egyetlen kiadó sem látott fantáziát a szó szerint őrült ötletben, a Ninja Theory azonban önerőből sikerre vezette a sztorit, miközben az alkotókat számtalan meglepetés ért.
 

Tameem Antoniades, a csapat vezére nemrégiben például egy olyan interjút adott Samuel Roberts-nek, amiből bár a PCGamer munkatársai csak egy kis részletet vettek át, de így is tökéletesen bemutatja, hogy mennyire kiszámíthatatlan terepen próbált érvényesülni a stúdió.

A projektet kreatív igazgatóként is vezető Tameem ugyanis elmondta, hogy kezdetben arra számítottak, hogy a PS4-es változat toronymagasan vezeti majd az eladásokat, azonban a megjelenés után megdöbbenve tapasztalták, hogy milyen sokan álltak neki PC-n is Seuna beteg kalandjának.

Emiatt pedig nekik is gyorsan kellett cselekedniük, hiszen a PC-s változatot kicsit összecsapták, de a nagy érdeklődés miatt gyorsan optimalizálták a játékot, módosítottak a felhasználói felületen és kifinomultabbá tették az egérrel és billentyűzettel történő irányítást is. Szerencsére ebből a kapkodásból mi nem sokat vettünk észre!
6 hozzászólás

WarriorAutobot

7 éve, 9 hónapja és 5 napja

totyak írta:
Nem tudom miért temeti mindig mindenki a PC-s játékipart.
Főleg azért mert rengeteg a kalóz.
Nekem is nem egy olyan ismerősöm van aki simán megengedheti magának hogy megvegyen játékot teljes áron, de egyjátékos játékot nem vesz. Ezzel a hozzáállással gondolom nem csak ez a pár ember van a világon így már lehet ezért se éri meg nekik foglalkozni vele.

válasz erre

miertkellettaregbevezetes

7 éve, 9 hónapja és 6 napja

totyak írta:
Nem tudom miért temeti mindig mindenki a PC-s játékipart.
Mert igaz van ami fej fej mellett van eladásokban van ami 5-10 vagy sokkal többszöröse fogy konzolra mint pc-re.

válasz erre

drift3r91

7 éve, 9 hónapja és 6 napja

Azért a 4k 60fps pc-n elég könnyen hozható egy mai jó gépen, nemhiába vették annyian. Jól optimalizált és valóban jó kis játékmenet áll mögötte.

válasz erre

Patrik94

7 éve, 9 hónapja és 6 napja

"a PC-s változatot kicsit összecsapták, de a nagy érdeklődés miatt gyorsan optimalizálták"

Hát köszi, jófejek. röhögő smiley

válasz erre

totyak

7 éve, 9 hónapja és 6 napja

Nem tudom miért temeti mindig mindenki a PC-s játékipart.

válasz erre

Mordorer

7 éve, 9 hónapja és 6 napja

Mert? Mire számítottak? röhögő smiley

válasz erre
Hellblade: Senua's Sacrifice
7.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljarDAVE profiljamarco profiljaManiac profilja