Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nem sikerült túl szerencsésen a Cyberpunk 2077 konzolos kiadása, a játék ugyanis ebben a formájában nagy felháborodást keltett, lévén a közelébe sem ért a PC-s verzióknak, Michal Nowakowski, a CD Projekt RED egyik üzleti vezetője pedig most elismerte, hogy hibáztak. Mint egy befektetői eseményen emberünk kiemelte, nem fordítottak elég időt a Cyberpunk 2077 előző generációs konzolos változataira, aminek az oka az volt, hogy a PC-s és az újgenerációs változatokat a lehető legmagasabb szintre emeljék, tehát a felelősség az övüké, ők hibáztak, nem a Sony vagy a Microsoft.
Nowakowski hozzátette, hogy a PS4-es és az Xbox One-os változatok soha nem nyújtanak majd olyan teljesítményt, mint a PC- és újgenerációs kiadások, azt viszont megígérte, hogy a stabilitási gondokat megoldják, és a hibákat is kigyomlálják belőle hamarosan.
mordorer
5 éve, 4 hete és 1 napjaHa ezzel tisztában voltak, miért adták ki egyáltalán? Megjelenhetett volna PC-n és normálisan meg kicsit később konzolon.
muki
5 éve, 4 hete és 1 napjaHát menjenek a fejlesztők a picsába.
marco
5 éve, 4 hete és 1 napja#kep#http😕/static01.nyt.com/images/2018/08/26/business/26VIEW.illo/26VIEW.illo-videoSixteenByNineJumbo1600.jpg#kep_vege#
rdave
5 éve, 4 hete és 1 napjaEz olyan, mint bírósági ítélet után beismerni… 😄 Azért hozzáteszi, hogy ne várjunk olyan teljesítményt. Ki a halál várt olyan teljesítményt? Elmegy ez a PS3-as GTA5 grafika, csak legyen akkor optimalizált is hozzá. 😄
imperator
5 éve, 4 hete és 1 napjaA CDPR elk**ta, nem kicsit, nagyon. Sajnos most sokaknál eljátszották a bizalmat, akármennyire is propagálták, hogy ők mennyire jófejek és nem olyanok mint a többi cég, hát most bebizonyosodott hogy de, pont olyan álszentek. Megértem a céget, hogy ki kellett adniuk már a játékot a részvényesek miatt, de itt a vásárlók tudatos megtévesztése történt, hiszen eltitkolták a lastgen konzolok teljesítményét, illetve azt ígérték hogy konzolon is olyan élmény lesz játszani mint PC-n. Szerintem senkinek nem voltak illúzióik a ps4/XO teljesítményével kapcsolatban, de az hogy a 720p-t és a 30fps-t nem képes tartani, ami már ps3-nál is alap volt, az 2020-ban megbocsájthatatlan. Nem kellett volna a ray tracinggel foglalkozni, azt később is behozhatták volna, illetve a nextgen konzolos megjelenést is el lehetett volna halasztani, hiszen ők a legkisebb szelet a vásárlói tortából. Egyszerűen túl sok mindennel foglalkoztak és nem maradt idő semmire. Hatalmas a káosz a CDPR-nél, szedjék össze magukat.
ipet
5 éve, 4 hete és 1 napjaEgyébként (szerintem) az USA-ban per fogja várni őket a vásárlók szándékos megtévesztéséért. Lehet hogy már milliónyian be is adták a keresetet. Aztán mivel valamelyik okos fejes lenyilatkozta, hogy iszonyú jól néz ki lastgenen is a cucc, nost, túl sok esélyt nem is adnék nekik egy ilyen eljárásban.
rdave
5 éve, 4 hete és 1 napjaBizony, átb.sztak a reklámmal, de most az miért lesz jobb, hogy néhány amerikai vásárló vagy az amerikai állam kap a bevételből? Talán nem játsszák be legközelebb, remek… Azzal egyetértek, hogy feltétel nélkül fizessék vissza bárkinek az árát, aki kéri, de hagyjuk már ezt a pereskedést. Az én pénzem ne oda menjen, hanem a rohadt patch-ekbe.
rdave
5 éve, 4 hete és 1 napja„illetve a nextgen konzolos megjelenést is el lehetett volna halasztani, hiszen ők a legkisebb szelet a vásárlói tortából” – Nem jelent meg, az előző generációs verziókkal lehet játszani új konzolon.
grifid
5 éve, 4 hete és 14 órájaPs4 Pro-n mellesleg gyönyörű a cucc, kisebb röccenések vannak nagyobb tűzharcoknál, de ezen majd még segítenek az új patchek. (meg ha megjönnek a ps5-ök)