A szavazók 18 százaléka tinédzser volt, 40 százalékuk a húszas éveiben járt, 29 százalékuk a harmincas éveiket tiporta, a többiek pedig mind idősebbek voltak. A kutatás során egyébiránt a lap minden idők legjeit kereste, ami nyugati szemmel elképesztően érdekes eredményeket hozott.

Példának okáért a japánok szerint minden idők legjobb videojátéka simán a Persona 5 lett, de a dobogóra léphetett még a Dragon Quest III és a Splatoon is. A legjobb konzol tekintetében a japánok a PS2-t emelték győzelemre, de az első PlayStation és a Super Famicom is bejutott a legjobb három közé.

Érdekesség, hogy a kiadók tekintetében sem a legnagyobbakat és a jelenlegi konzolóriásokat válogatták be az élbolyba az olvasók, hiszen a lista élére a Segát állították fel, és míg a második helyet a Square Enix nyerte, a harmadikat a Konami kaparintotta meg. Íme a listák:

Játékok:

Persona 5 – 835
Dragon Quest III – 612
Splatoon – 411
NieR: Automata – 369
The Legend of Zelda: Breath of the Wild – 350
Final Fantasy VII – 287
Danganronpa V3: Killing Harmony – 257
Chrono Trigger – 231
Sakura Wars – 223
Shenmue – 217

Platformok:

PS2 – 16%
PlayStation – 15%
Super Famicom – 11%
PS4 – 8%
PS3 – 6%
Arcade – 5%
Dreamcast – 5%
PC – 5%
Famicom – 5%
Gamecube – 3%

Kiadók:

Sega – 20%
Square Enix – 17%
Konami – 12%
Nintendo – 11%
Atlus – 7%
Spike Chunsoft – 5%
Bandai Namco – 4%
Capcom – 4%
Sony Interactive Entertainment – 3%
Koei Tecmo – 2%