Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Igazán lelkesen Todd Howard, a Bethesda elnöke egy podcast részeként arról, hogy szerinte milyen jól jártak azzal, hogy belementek a Stardfield kapcsán az Xbox-exkluzivitásba, hiszen ez határozottan jót tett a projektnek. Mint nyilatkozatában kiemelte, az exkluzív jelleg mindig is jelen volt fejlesztéseiknél, és itt emlékeztetett mindenkit arra, hogy az Oblivion nagyon sokáig csak Xbox-konzolokra volt elérhető, szóval az, hogy egy játékot csak egy - illetve a PC-vel együtt kettő - platformra kezdenek el készíteni, az nem volt furcsa számukra.
Sőt mi több, a Starfield esetén szerinte előnyös is volt mindez, hiszen sokkal kisebb mértékben kellett megosztaniuk a figyelmüket, mint egyszerre három platformnál, miközben az Xbox mérnökei maguk is segítik a munkálatokat, ami a Bethesda és a végeredmény kapcsán óriási pozitívum.
direktor
3 éve, 1 hónapja és 2 heteNyilván, nekik jó.
vape
3 éve, 1 hónapja és 2 heteAzért csak nem lehetett volna annyira nehéz PS-re is megcsinalni.
ronalddo
3 éve, 1 hónapja és 2 heteDe hülye duma te jó isten. 😄