„Rengeteg visszajelzést kaptunk a 4Fukushimával kapcsolatban, ezért úgy döntöttünk, hogy gyökeresen átalakítjuk. Az eredmény még több akció, még izgalmasabb játékmenet, és még látványosabb megjelenítés, és ez csak néhány apróság az ezernyi változásból.” – mondta Farkas Attila – „A játékmenetet lerövidítettük és megfűszereztük új játékmódokkal, és új világokkal, pályákkal. Így sokkal izgalmasabb lett elődjénél, hiszen az egymást követő pályák más és más világokban játszódnak, és a lézerkapcsolók elrendezése is folyamatosan változik. Tehát esélye sincs a játékosnak elkényelmesedve játszani, mert ez kőkemény akció is izgalom.”
Az új világok mellett bekerült a játékba még a Survival (Túlélő) Mód, ahol végtelenszámú ellenség ostromolja az atomerőművet addig, amíg a játékos bírja. A Survival-ban tehát a pontgyűjtés a lényeg, amelyeket különböző szorzókkal növelhetünk, ha ügyesen játszunk.
A pontok töbféle módon növelhetők, az egyik a „Feel the Energy”, ahol jó Jediként kell éreznünk az energiát, azaz akkor növeljük a szorzókat, ha az életenergiánk a maximumhoz vagy a minimumhoz közelít. A másik mód a „Hold ‘Em”, ahol szorzókat úgy szerezhetünk, ha egy szörnyet sem engedünk becsapódni.
Mindkét mód esetében a szorzók az idővel arányosan növekednek, és hibázás esetén azonnal visszaállnak az alapállapotra, vagyis nullára.
A 4Fukushima 2.0 letölthető az Apple AppStore-ból, tehát innen.
vendeg
14 éve, 4 hete és 21 órájaAz űrben?😮 Ez denagy
vendeg
14 éve, 4 hete és 21 órájaletöltés linket jó lett volna kitenni
marco
14 éve, 4 hete és 21 órájaCsak nem esik le a karikagyűrű az ujjadról ha bepötyögöd a nevét az Appstore keresőjébe…😄
vendeg
14 éve, 4 hete és 21 órájaJópofa cuccos!
vendeg
14 éve, 4 hete és 20 órájaDownload!🙂
crepkey
14 éve, 4 hete és 19 órájaAzért kösz, hogy kitetted! 🙂 A karikagyűrűsök nevében is! 😉
marco
14 éve, 4 hete és 19 órájaNincs mit!🙂
vendeg
14 éve, 4 hete és 19 órájaAzért tök jó hogy ilyet magyarok csinálnak. Nem sokan ajánlották fel a bevételük felét…
A játékot kipróbálnám de sajnos Androidra nincsen, pedig biztos sokan letöltenék velem együtt…
crepkey
14 éve, 4 hete és 13 órájaAmi késik az nem múlik! 😉 Lesz Androidos verzió is hamarosan…