Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Take Two nyilvánosságra hozta legutóbbi üzleti jelentését, aminek a legfontosabb pontja az volt, hogy miután az utóbbi három hónapban több mint 10 milliót szállítottak le a GTA 5-ből - főként az újgenerációs változatok miatt - a játék meghaladta a 45 milliós álomhatárt. Mindez egyelőre még nem a ténylegesen eladott, hanem a leszállított mennyiség, ami ennek ellenére is egészen elképesztő, pláne ha azt vesszük alapul, hogy a Rockstar játéka mindezt csak konzolokon produkálta, a PC-s rajt ugyanis még hátravan.
A Take Two megerősítette továbbá, hogy a GTA Online is 24 millió felhasználóval rendelkezik, de nagy sikert aratott az NBA 2K15 is a maga 5,5 millió leszállított példányával, valamint a Civilization: Beyond Earth is hozott valamit a konyhára, a játéknak köszönhetően ugyanis a teljes franchise immáron 29 millió példányos eladásoknál jár. A következő negyedévben a Take Two a GTA 5 PC-s változatától, valamint az Evolve-tól vár komolyabb sikereket.
wegh
10 éve, 11 hónapja és 2 heteA GTA 5 PC szreintem is tarolni fog, de az Evolve-ban nem igazán bízom.
kpal
10 éve, 11 hónapja és 2 heteÉn még nem vagyok benne ebben adatban ,majd ha PC kijön 😉
rdave
10 éve, 11 hónapja és 2 heteSzép teljesítmény! Én még nem döntöttem el, hogy benne leszek-e. 🙂
miertkellettaregbevezetes
10 éve, 11 hónapja és 2 heteKár hogy pc-s adatot soha nem kapunk semmiből csak 1-2 kivétellel (ezek is legtöbbször indie-k) 🙁
supermanvsbatman
10 éve, 11 hónapja és 2 heteszép teljesítmény kíváncsi vagyok pc-ből mennyi fog majd elfogyni
warriorautobot
10 éve, 11 hónapja és 2 heteÉn is benne vagyok abban a számban. 😄
Hát vegyesek az érzéseim (Nem mondanám magam nagy GTA fan-nak[csak egy kis ventilátor vagyok 😄 ]).
Összességében nem bántam meg.
totyak
10 éve, 11 hónapja és 2 heteSzerintem a pc-s kiadás is hozzádob egy 5 millát legalább. Én egyel (talán kettővel) hozzájárulok majd.