Egyedül a japán elektronikai óriás egyszeri, 16 millió dolláros licencdíjat fizetett ki a Forgentnek. A peres eljárásban anyagi kártérítést követelnek, illetve szeretnék elérni, hogy a PC-gyártókat tiltsák el az említett szabadalmon alapuló technológia használatától. A Microsoft nem szerepel az alperesek listáján, annak ellenére, hogy Windows operációs rendszerük és az Internet Explorer böngészőprogram talán a két legjelentősebb termék, amely a JPEG technológiát használja. A Forgent jelenleg is tárgyalásokat folytat a szoftveróriással, ám egyelőre nem sikerült egyezségre jutniuk.

A Független JPEG Csoport (IJG) egyébként még 2002-ben azzal utasította el a Forgent licenctörekvéseit, hogy a JPEG szabványnál használatos adattömörítési eljárás nem azonos az általuk szabadalmaztatott technológiával. A szervezet részéről egyelőre nem kommentálták a perek hírét.