Ez már csak azért is nagy szó, mert a munkálatok egy új csapat, a 2K Marin kezében összpontosultak, akiknek nagyjából 2,5 évük volt összedobni a méltó folytatást. A kiadói szerepben tetszelgő 2K Games is elégedett a látottakkal, az üzletek polcaira került példányok számával (eddig 3 millió darabot szállítottak le) pedig még jobban. Ám korántsem volt ez olyan egyszerű menet, mint amilyennek kívülről látszik. A felmerülő nehézségekről mesélt Matt Gorman és Tom Bass, a 2K Games marketinges részlegének két fejese.
A két úriember természetesen a marketing oldalról közelítette meg a dolgokat. "Az egyik legnagyobb dolog, amely egyszerre áldás és átok is volt, maga a BioShock 1 volt. Először is volt egy rakás 100 pontos kritikánk hozzá, másodszor pedig egy nagycsomó emberünk, akik úgy érezték, hogy ez egy teljes, véges élmény. Tehát volt számos hardcore fanunk, akik egyáltalán nem voltak meggyőződve arról, hogy szükségük van egy folytatásra. Voltak olyan emberek is, akik nem játszottak az első résszel, és az egy igazi kihívás volt, hogy meggyőzzük őket, nem kell játszaniuk az első résszel ahhoz, hogy élvezni tudják a másodikat."
"Nem volt magától értetődő, hogy a fanok meg fogják vásárolni ezt, mint ahogy arra sincs garancia, hogy aki megvette a Modern Warfare-t, az meg fogja venni a Modern Warfare 2-t is. Éppen ezért össze kellett hoznunk egy reklámkampányt a hardcore rétegnek, és egy másikat azoknak, akik nem voltak rajongók, méghozzá úgy, hogy tudtuk, ugyanazok a módszerek nem alkalmazhatóak mindkét esetben."