Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
2016 júniusára tűzte a Sony Pictures az Uncharted játék széria alapján készülő mozifilm megjelenését a Hollywood Reporter szerint, ez egybevág azzal, hogy az új Pókember széria harmadik részét 2018-ra készítik. Eredetileg úgy volt, hogy egyszerre, ugyanazon a napon kerülnek moziba, ezt a napot, június 10-ét, foglalta el az Uncharted.
Az Uncharted film rendezője, Seth Gordon (Förtelmes főnökök, Személyiségtolvaj) mondta nemrég, hogy a forgatás a következő év elején kezdődhet meg. A főszereplőt játszó színészt még nem választották ki, eredetileg Mark Wahlberg játszotta volna. Gordon az elmúlt héten nyilatkozott a filmről:
Imádom a történet komplexitását és a mesélés szofisztikáltságát, de nem akarom ugyanazt a történetet elmondani, amit a játékosok egyszer már átéltek. Új dolgokat akarnak látni, olyat, ami hozzáad a történethez.
mordorer
11 éve, 5 hónapja és 4 heteTárt karokkal várjuk! 🙂
gokuvsvegita
11 éve, 5 hónapja és 4 heteMark Wahlberg nagyon jó lett volna, illett is volna neki a szerep. 🙁
rdave
11 éve, 5 hónapja és 4 heteNem nehéz Uncharted történetet írni. Kell bele pár poén, pár nő, régi dolgok, valami kincs, amit mások is megszereznének, akik persze gyilkosok, de kell még egy-két fordulat és egy nagy finálé. 😄
yanez
11 éve, 5 hónapja és 4 heteMiért éppen Seth Gordon??? Ehh, pedig de jó lett volna egy valamirevaló Uncharted film. 🙁 No mindegy, még mindig ott lesz PS4-re a játék 4-ik része! 🙂
gokuvsvegita
11 éve, 5 hónapja és 3 heteHa egy nagyon egyszerű történetet csinálnak akkor nem lesz sikeres a film. Megnézi az aiki szereti az unchartedet, de azok akik nem ismerik azok így lehet nem nézik meg. 😄
rdave
11 éve, 5 hónapja és 3 heteÖööö… Láttál mai sikerfilmet? Sok CGI, 5 perces történet. 😄
Unchartedet nem fognak kiadni sz.r történettel, ha az ND is beleszólhat, akkor pláne nem fognak.
paulmarlow
11 éve, 5 hónapja és 3 heteIsten ments hogy még egyszer adjanak annak az embernek egy adaptációs főszerepet…a Max Payne-t a mái napig siratom.
gokuvsvegita
11 éve, 5 hónapja és 3 heteEzt mondom én is. 🙂 Ha akarnak valami jót akkor jó történet is kell.
Bár igaz, a mai filmekben csak cgi kell és már hozza a pénzt… ami a filmiparra nézve elégé rossz hatással van.
totyak
11 éve, 5 hónapja és 3 heteMark Wahlberg jó lenne, imádom azt a színészt. Milyen új dolgot akarnak hozzáadni egy kész történethez?