Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nem mindig volt ilyen magabiztos az EA, amikor kitűzte az eladások célját, de a pozitív visszajelzések, az első heti, fantasztikus teljesítmény és az elemzők szava is bizonyíték arra, hogy nem volt hiba magasabbra tenni a lécet. A készítő "szerény" 9-10 millió eladott példányt jelölt ki a november közepi megjelenéstől 2016 tavaszáig, ám az első hét elképesztő statisztikáit látva már tudhattuk, hogy jócskán meg fogja haladni azt.
Két elemző becslései is egybecsengenek az EA által hivatalosan immár 12-13 millió, becsült eladott példány tekintetében, ami már teljesülhetett is. Michael Pachter úgy véli, az első két hónapban 6-6 millió kópia találhatott gazdára, minden platformot beleértve, míg Evan Wilson szerint már a 13 milliót is megközelíthette, főleg a leárazásoknak, illetve a hetedik Star Wars-filmnek köszönhetően.
kpal
10 éve, 2 hete és 4 órájaHa hallgatnak játékosokra azzal mindenki jól jár és nem csak a fejük után mennek, mint arról híres az EA .
zender
10 éve, 2 hete és 4 órájaVárható volt, mert csomóan nem tudták pl hogy nincs benne single… 😖
ryuthestar
10 éve, 2 hete és 3 órájaKár, hogy arról nincs statisztika, hogy hányan bánták meg a vásárlást. Vagy esetleg, hogy hányan adnak túl rajta kb 3 hónapon belül…
De a szép hypevonat megtette a hatását, ahogy az várható volt… Bár én egyáltalán nem bánom, hogy nem vettem meg.
totyak
10 éve, 1 hete és 6 napjaHa igaz a pletyka és tényleg egy massziv single részt hegeszt az EA, akkor lesz ez még szebb is.
gokuvsvegita
10 éve, 1 hete és 6 napjaHát ezt én is hallottam, de majd a második részre. Vagy lehet rosszul hallottam, és majd egy… DLC lesz ez…. NOOOOOOOOOO!
warriorautobot
10 éve, 1 hete és 6 napjaSzerintem erre az is rátett hogy akkor jelent meg mikor az egész világ SW lázban éget és akkor még a sz*rt is el lehetett adni amin egy SW logó volt.