Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A hordozható gamer gépek piacán több nagy gyártó is jelen van, az elmúlt években azonban az ASUS-nak sikerült leginkább megerősödnie, melyet főként annak köszönhetnek, hogy az új Republic of Gamers gépek igyekeznek lefedni az egész piacot. A vállalat vezetője, Jerry Shen nemrég arról nyilatkozott, hogy idén elérik az 1 milliós szállítást a gamer laptopokat illetően, melyből nagyjából 700-800 000 tartozik a ROG brand alá. Azt is megemlítette, hogy a Q2-ben 60 százalékkal emelkedtek a PC-s eladásaik (laptop és asztali gépek együtt), illetve a Q3-ban további 50 százalékos emelkedésre számít.
A kissé unalmas vállalati adatok mellett egy komoly hírt is elhintett, mely szerint a CES 2017 alkalmával mutatkozik be az ASUS VR Headset. Shen szerint az október sem lesz unalmas, hiszen NVIDIA GTX 1060-as kártyával szerelt újdonságok sora várja majd a vásárlókat.
rdave
9 éve, 5 hónapja és 47 perceAz egy dolog, hogy mennyit szállítanak le. 😄 Majd azt közöljék mennyit adtak el.
mordorer
9 éve, 5 hónapja és 39 perceSzép terv, kíváncsi vagyok én is, mennyi megy majd el belőle! 😄
muki
9 éve, 4 hónapja és 4 heteKell is villantani a 15. szülinapra! 🙂
warriorautobot
9 éve, 4 hónapja és 4 heteNem hiszem hogy sok el is megy belőlük.
totyak
9 éve, 4 hónapja és 4 heteEgyet szállítsanak már ide hozzám is! Fel sem fog tűnni senkinek a hiánya 😄