Még itt az elején le kell szögeznünk: néhány kiemelendő funkciótól és elemtől eltekintve a gyári szoftverek és a csatlakozók itt-ott elhelyezkedésének bemutatásától ódzkodom jelen tesztünk esetében, hiszen a Samsung saját gyári specifikációjában megtalálja akinek ezekre szüksége van. Leginkább a fontos módosításokra helyeztem a hangsúlyt a telefon bemutatása során.
Fontos még megjegyeznem, hogy viszonylag kevés fotót tudunk bemutatni a telefonról, ennek oka, hogy a gyártó hazai képviselete tesztkészülékként egy elöl-hátul hatalmas sorszámokkal nyomott verziót biztosított, amit vagy retusálással vagy értelmetlen pozíciókban fotózva tudtunk volna csak eltüntetni. Gyári fotókat viszont nem szerettünk volna használni.
Hardver
Első ránézésre mindössze annyi tűnik fel, hogy a márciusban debütált lekerekített szélű alapmodell jócskán megnövekedett, de persze ennél (nem) sokkal több lapul a fém és üveg alatt. Az 5,1 col immáron 5,7-re nőtt ami természetesen méret és súly változással is jár. Az Edge+ egész pontosan 154 gramm, így 21 grammal nyom többet a mérlegen mint kisebb testvére.
Méreteit tekintve nem egészen egy centiméterrel nőtt a nagyobbra, így 154,4 x 75,8 x 6,9 milliméterrel büszkélkedhet az új phablet. A memóriaszivárgás jellemző az S6 szériára, ezért nagy örömmel tölti el az embert a tudat hogy az új készülékben már 4Gb RAM kapott helyet, amit jól is kezelt a rendszer a tesztidő alatt, gyakorlatilag nem sikerült olyan mennyiségű appot párhuzamosan futtatni amitől bekövetkezett volna a túlcsordulás vagy lassulás.
A 64-bites, 14nm technológiával szerelt 8 magos Exynos 7420 processzor 2.1GHz Quad + 1.5GHz Quad teljesítményre képes, ami garantálja hogy nem csak a hívás nem fog akadni de a legújabb Unreal motorral futó játékok sem, és nem csak az idei felhozatalban. A 2560 x 1440 felbontást nyújtó QHD Super AMOLED kijelző 518 ppi-t takar, ami tekintélyes pixelsűrűség, de ez el is várható egy csúcsmodelltől.
Egy ideje újra található infra is a telefonok felsőbb szegmensében, ami nekem különösen örömteli, mert imádom hogy egyetlen készülékkel, ami amúgy is mindig a kezem ügyében van, az összes eszközömet tudom vezérelni és ez bizony jó. Na ezt a dolgot ne tessék az Edge+-on keresni, merthogy infra az nincs. Teljesen érthetetlen módon, a távvezérlő funkció egy az egyben kimaradt a készülékből, ami bizony rossz pont. Nagyon rossz.
Az akkumulátor 3000 mAh kapacitásúra bővült, amely plusz méretet a nagyobb kijelző el is viszi, tehát üzemidőben nem igazán érezhetünk különbséget a márciusban debütált modellhez képest.
Kialakítás
Hátul a Samsung logó és a 16 megapixeles kamera mellett természetesen ledes villanó és a már előzőleg bevezetett pulzus és véroxigén mérő kapott helyet. A kamera kiemelkedik a hátlapból, amin azért valljuk be, semmi megdöbbentő nincs, hiszen a határozottan vékony készülékháznak megvannak a maga határai. A telefon elülső felületét vizsgálva a felső részen az 5 megapixeles kamera mellett a hangszóró, az értesítési led, a fénymérő és a közelségérzékelő található, ezek alatt pedig szintén a gyártói logót találjuk. Az alsó részen a középső, ujjlenyomat leolvasóval ellátott funkciógomb mellett a szokásos vissza és alkalmazásváltó gombok kaptak helyet, háttérvilágítással. Az S6 Edge+ fő felülete természetesen a képernyő, ami az elülső rész közel 76%-át lefedi.
Az üveg készülékházat elöl és hátul is Gorilla Glass 4 védi a sérülésektől, méghozzá igen hatékonyan, egyetlen karc nem látszott meg rajta a közel két hét alatt, pedig nem volt tokban a telefon és mivel nem nálunk járt először, várható volt, hogy lesz rajta már némi felületi rongálódás, de semmi. A védelem szemlátomást nagyszerűen ellátja feladatát. Az üveg hátlap egyébként némi aggodalomra ad okot például izzadó kézben, félő hogy kicsúszik a telefon, és bár velem nem fordult elő ilyen, tény hogy nem olyan a tapintás mint egy műanyag hátlap esetében.
De mivel az S6 szériáig éppen a műanyag volt ekézve leginkább, ezért ezen a ponton lépjünk is azonnal túl: az üveg menő és cool, pontosan ilyen kialakítás kell egy prémium telefonra. Súlyos szerkezeti hibaként értékelendő, hogy a lekerekítés és a fém találkozásánál a fém rész képes vágni a kezet, na nem úgy mint egy kés csak éppen annyira hogy zavaró legyen.
Az eredeti S6 Edge esetében rettenetesen szokatlan volt számomra az utóbbi idők legnagyobb parasztvakítása, a lekerekített szél, egyszerűen rosszul néz ki, értelmetlen és zavaró. Nem gondoltam volna hogy a méretnövekedés ennyit fog javítani a megítélésemen, de tény, az Edge+ esetében nem érezni a lekerekített szélek előnyeit, sőt, ennek a készüléknek ez a kialakítás határozottan jól áll. Haszna még mindig nincs, de legalább már nem ormótlan vele a készülék.
Szoftver
Szoftveres szolgáltatások terén a megszokott Samsung felületet és alkalmazásokat kapjuk, ami esetünkben már nem azt a zagyva kuszaságot jelenti mint két évvel ezelőtt, az új TouchWiz könnyen kezelhető, jelentősen csinosabb mint elődje, valamint elég szépen ki van gyomlálva a sok felesleges gyári app. Az Edge+ kialakítását néhány alkalmazás nagyszerűen kihasználja, itt van például rögtön a gyorshívás funkció, amelynek segítségével bármelyik lekerekített oldalra kitehetünk 5 névjegyet, ahonnan könnyen elérhetjük őket. Hasonló megoldással tudunk üzeneteket, fájlokat is küldeni innen.
Jobb oldalról simítva a készüléket előbújik az edge másik sajátossága, felbukkannak az időjárás, a hírek és a különböző értesítések gyorsnézetei. Az éjszakai óra kijelzése ugyanúgy működik mint az elődön, a diszkréten világító halvány fényű időkijelzés nagyon jól néz ki, és ahogy a funkciója megkívánja, egyáltalán nem zavaró éjjel.
A bejövő hívások edge típusú jelzése is megtalálható a készülékben, ami a hasra fektetett telefonnál jön elő, ilyenkor bejövő hívás esetén különböző színekben hullámzik a kijelző hajlított része, a hívást a pulzusszám mérővel tudjuk elutasítani.
Az általános szoftverek közül kiemelkedik a Sony telefonokban már évek óta megtalálható Youtube élő közvetítés lehetősége, ami rögtön értelmet nyer mondjuk egy PlayIT bejárás során, ahol kihasználva a lehetőséget, elég exkluzív anyaggal tudjuk a spanoknak megmutatni, mekkora májer telefonunk van. Szarkazmust félretéve, tartalomgyártóként roppant hasznos funkcióról van szó, mezei felhasználóként semmilyen pluszt nem ad a használathoz.
Összegzés és verdikt
Nehéz dolog értékelni egy olyan készüléket, amibe a jelenlegi legerősebb hardvereket pakolták, aminek a kamerája kiemelkedő, ami funkcióiban újító, összességében azonban mégis irreális képet fest a ráaggatott árcédula, hiszen a méret növelése 0,6 collal, a plusz 1 Gb memória, a kiváló hangminőség, a többféle GPS-műhold kezelése, a brutális sebességű LTE modem, a rengeteg beállítással felvértezett kiváló minőségű, optikai képstabilizátorral ellátott szenzor, ha mindez már az előző generációban is megtalálható.
Semmi nem indokolja az elődhöz képest minimum egyharmaddal magasabb árat, ha csak az nem ha valaki a legújabb luxuskészüléket akarja birtokolni. Ez esetben viszont sokkal jobb választás lenne a Note 5, aminek azonban egyetlen akadálya van…
Valószínűleg rengeteg vevőt veszített azzal az ésszerűtlen lépéssel a Samsung, hogy a Note 5 szórásból kihagyta Közép-Európát, hiszen ekkora méretben annak a készüléknek van létjogosultsága. Tény hogy az Edge+ lekerekített szélei már sokkal jobban illenek az összképbe mint az elődé, de messze nem annyira hogy ezért valaki több mint negyedmilliót csengessen ki a kasszánál.
A Samsung Galaxy S6 Edge+-nak egyetlen nagy előnye van: a gyakorlatilag ugyanilyen felszereltséggel rendelkező, ppi-ben sokkal combosabb és mindössze fél éves előző generáció ára jelentősen alacsonyabb lett. Ha valaki mindenképpen Samsungot akar a szélein simogatni, a kisebb S6 Edge tökéles választás, viszont a normál S6-ot az sem übereli, legalábbis ami a kinézetet illeti, hiszen ez a lekerekített szél továbbra sem menő, akármennyire is szeretné a gyártó ezt sulykolni.
Részünkről a Samsung Galaxy S6 Edge+ a minimális hardverfejlesztés és a túlárazottság miatt határozottan nem ajánlott készülék, egészen addig amíg normális árcímkével el nem látja azt a gyártó.
wegh
10 éve, 3 hónapja és 1 heteKipróbáltam többet is és szerintem botrány ez a hátlap. Olyan szinten csúszik,hogy az valami rettenetes és ennek tetjébe még az ujjlenyomatokat is mocskos mód gyűjti… Bennem határozott ellenérzést váltott ki a telefon, de a teszt nagyon jó lett 😉
petrovicsz
10 éve, 3 hónapja és 1 heteElég komoly arculcsapásokat fogalmaztatok meg a tesztben, és örülök hogy végre valaki. Eddig egyetlen oldalon olvastam hasonlót, mindenhol máshol ajnározzák. Respect.
ronalddo
10 éve, 3 hónapja és 1 heteTökéletesen egyetértek a leírtakkal! A Note 5-nek lenne értelme, már csak az S-Pen miatt is, ennek viszont, nulla újítással semmi. Nem értem a Samsung hozzáállását, mindenki aki várta a phabletjüket, a Note-ot várta. Kíváncsi leszek az eladásokra, de hogy nem ez a lekerekített, fényvisszaverős oldalsó baromság fogja őket visszahozni az eladásokkal, abban biztos vagyok!
golem
10 éve, 3 hónapja és 1 heteNem értem ezt a fél éves kiadási ciklust egyébként, ritka nagy baromság. Teljesen elértékteleníti az alig 6 hónapos elődöket, már most 100 ezerrel esett az áruk. Saját magát szivatja ezzel a Samsung.
Ráadásul ugyanazzal a procival adja ki? Miért??? Azóta nincs jobb? Akkor miért ad ki új telefont? Totálisan érthetetlen, ráadásul tényleg túlárazott, egy OnePlus mennyivel jobb vétel…
santonio
10 éve, 3 hónapja és 1 heteValamiben máris első lett a telefon legalább itt! 🙂
Egyébként ha jól értem, ez egy jó telefon, csak azért nem igazán ajánlott, mert az egyel régebbi ugyanilyen, olcsóbban. Jól értem?
Nekem amúgy tetszik.
bekecs
10 éve, 3 hónapja és 1 heteKorrekt teszt. A Samsung nagyon agresszíven próbálja ezt a kerekített szélt erőltetni. Kipróbáltam még az elődjét a boltban, vagy egy órát nyomogattam (T-nél sikerült már valakinek normális időben sorra kerülni? 😄) és valami iszonyatosnak találtam. Ahogy Marco írja, ez a nagyobb készüléknél már jobb, de feltételezem, ennek a széle is csillog, töri állandóan a fényt.
Nem értem miért tolják ennyire, de látszik hogy mindenki más hülyeségnek találja, mert senki nem koppintotta! 😄
A Note 5-öt viszont várom, csak az a baj vele hogy soká fog hozzánk megérkezni, addigra már lesznek jobb telók.
kpal
10 éve, 3 hónapja és 6 napjaJó telefon ,de sose bírtam az ilyen „S” jelölést ,se a Samsungnál se az Iphone részéről. Szememben ezek rókabőrök ,nagyon minimális facelift. Ami miatt az előző alap S6-ot felesleges lecserélni akinek az van .
Hajlított kijelző is csak marketing fogás van akik erre is fogékonyak.
Viszont érthető Note 5 mért nincs itt, mert akkor csak azt vennék sokan és az S6 mínuszba zárná eladásokat. 😄
(Remélem lesz lesz Lumia 950/950XL teszt is ) 🙂
rdave
10 éve, 3 hónapja és 6 napjaA Xiaomi elvileg hamarosan kiad egy ilyen telefont és az LG-nek is van ilyen kijelzője, viszont eddig csak kiállításra vitték, lehet az S6 Edge megjelenése után dobták a projektet. 😄
marco
10 éve, 3 hónapja és 6 napjaÉn is remélem. 🙂 Vissza sem adom, ha megérkezik. 😄
tommy
10 éve, 3 hónapja és 6 napjaKöszönjük az őszinte tesztet! Nekem ez a forma eléggé bejön de a 260 ezres árat irreálisan magasnak tartom érte. A lekerekített sarkok kihasználatlansága bosszantó amúgy, pedig rengeteg mindent lehetne oda tenni a néhány értesítésen kívül.
Ha valakinek nincs meg az előző verzió, annak biztos jó, már ha belefér ennyi a keretbe.
ipet
10 éve, 3 hónapja és 5 napjaÉs akkor az emberek az Apple-t szidják a rókabőr meg a mocsok árazás miatt…😄 Megsúgom, hogy tegnap voltam a Media Marktban és az iPhone 6S gyári függetlenül 247.000 Ft, ez a Szamszung meg sokkal drágább…Haters gonna hate 🙂
ipet
10 éve, 3 hónapja és 5 napjaIzé, bár nem tisztem védeni az almás céget, de ha jobban utána nézel, akkor náluk az S modellek hoznak elég kemény újdonságokat, jó példa erre az 5S/6S, 6S plus páros.
kpal
10 éve, 3 hónapja és 5 napjaAz lehet olcsóbb de még így is sok ,viszont csak az újdonságnál maradunk 6s plus 325.000 és 365.000 között kaphatóak. Az már igen szaftos. 🙂
kpal
10 éve, 3 hónapja és 5 napjaÉn ezzel úgy vagyok hogy teljesen új számozással kerül ki valami ez estben mobil akkor az valóban hozz bőven annyi fejlesztést amiért megéri váltani. 5s/6s… modellek olyan ami fenntartja az érdeklődést a cég terméke iránt folyamatoson beszéljenek róla és lankadjon a figyelem. 🙂
ipet
10 éve, 3 hónapja és 5 napjaIgen, ez így van, tényleg irreálisan drága, szolgáltatónál meg pláne. Jelen esetben inkább vennék sima S6-ot, ez a lefelé görbülő kijelző az egyik legkeményebb parasztvakítás amit kitaláltak. Az már más kérdés, hogy előbb vágnám le a kezem, mint hogy samu telefont fogjak a kezembe 😄 dehát ez már ízlés dolga, ugye.
kpal
10 éve, 3 hónapja és 5 napjaÉn is így vagyok mindenkinek más a az ízlése 🙂 igaz Almás cuccokkal együtt nem csípem a Samut. 🙂
(Wp telefonok nem fogtak meg nagyon, pedig az elején nem sokat bíztam bennük L800 megjelenésekor, L920 megjelenésével megfordult a világ . És hogy árban teljesítményben nagyon jók. )
eltohn
10 éve, 1 hete és 4 napjaTelefoncsere előtt állok, két hónapon belül szeretnék újat venni, nagyon kapóra jött ez a teszt! 🙂 Nagyon szigorú de nagyon korrekt írás lett, én is úgy érzem hogy ez az újrakiadás teljesen felesleges.
Most a sima S6-tal szemezek, de az is lehet hogy nem android kéne. Az új Lumia nagyon mozgatja a fantáziam még… (Tényleg lesz teszt róla? 😮)
marco
10 éve, 1 hete és 2 napjaNagyon szeretnénk, de a Microsoft hazai képviselete december eleje óta nem meri (!) odaadni tesztre a készüléket, mert frissítést vár. Ahol kiment esetleg teszt, ott ez érezhető is.
Egyébként mehetne róla simán, mert nekem van egy Lumia 950 a megjelenés napjától… De megvárom a teszt 950 XL-t… Hátha egyszer megjön. 😄
kumar007
9 éve, 12 hónapja és 2 napjaBárcsak nekem is ilyen lenne 😄 teccik ez a teló 😄
razerplay3r
9 éve, 12 hónapja és 2 napjaPersze hogy nem jobb annyival, hogy ár/érték arányában megérje megvenni…
A lekerekített szél miatt pedig szinte pénzkidobás megvenni és az S6 valóban szinte hasonló képességekkel rendelkezik. 🙂
ubrankovicsmate
9 éve, 10 hónapja és 3 heteNemsokkal tud többet,mint az elődei 🙁