A brit média is oroszlánrészt vállal az inkvizícióban. Századunk boszorkányüldözői azonban nem eretnek embereket üldöznek, hanem a videójátékokat veszik célba. Azt eddig is tudtuk, hogy a szigetországi népség meglehetősen konzervatív fajta, az utóbbi néhány hónapban azonban felerősödtek a videójátékokat ellenző hangok: A kormány átfogó stratégián dolgozik az erőszakos videójátékok ellen, neves angol lapok kábítószerhez hasonlítják, és sátáninak bélyegzik a játékkonzolokat, de ez a mostani felhívás visz mindent!

"Hogyan késztettek bűnre a videójátékok?" – szabados fordításban valami hasonló címmel írták ki a pályázatot, melyre a hónap végéig várják a novellákat, interjúkat az egyik nemzeti lap szerkesztői. Hogy pontosan melyik lapról is van szó, azt nem jelölték meg, viszont kapcsolódó hírek fórumain a Daily Mail-t emlegetik a hozzászólók.

A pályázat az én érdeklődésem is felkeltette, és elhatároztam, hogy egy saját kis – fantázia szülte – történettel részt veszek rajta. Igyekszünk majd valami szívhezszóló és drámai történettel előállni, amit esetleg a bulvárzabáló britek is szívesen esznek majd meg. Amennyiben elfogadják azt, és jár érte a honorárium, úgy ígérjük, hogy a pénzt videójátékok vásárlására fordítható ajándékutalványra váltjuk, és valamilyen módon kisorsoljuk olvasóink között. Ha összejön a dolog, természetesen nekik is megmutatjuk, hogy milyen csúnya, erőszakos játékokra költöttük a pénzt.

Persze nem eszik olyan forrón! Valljuk meg, nagyon kemény dió lesz elnyerni a tetszésüket, (ráadásul elméletileg csak brittek pályázhatnak), de van még rá egy teljes hónapunk, szóval időnek nem vagyunk híján. Ha kész lesz a pályázat természetesen nektek is bemutatjuk majd! Addig is ha van valami használható ötletetek ezzel kapcsolatban, azt természetesen szívesen fogadjuk. Szóval próba cseresznye, ha netán összejönne a dolog, az tényleg nagyot szólhatna…

A felhívást itt olvashatjátok.