PlayStation Experience 2017 összefoglaló

2017. december 09.
79.2441
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Sony megtartotta korábban beígért PlayStation Experience expójának legizgalmasabb részét, mégpedig a PlayStation Presents szegmenst, aminek részeként az újdonságok, a friss bejelentések és egyebek kapták a központi szerepet. Bár a csapat minden eddiginél beszélgetősebbre vette a figurát - olyan volt az egész, mint egy talk show -, azért kaptunk pár érdekes infót, és már mondjuk is, hogy miket!


A konferencia kezdéseként Shawn Layden és Sid Shuman bejelentették, hogy a virtuális valóságba költözik a The Last Guardian is, a nagyszerű játék december 12-én ugyanis kapni fog egy mindenki által szabadon letölthető VR demót PlayStation VR-ra, de hogy a demót valami nagyobb dolog is követi-e majd, az egyelőre nem derült ki.



Aztán a God of War, Kratos legújabb kalandja került terítékre a beszélgetés műsorban, de friss kedvcsináló helyett mindössze beszélgettek róla a munkatársak, így egyedüli friss információ talán az, hogy a teljes játékidőt 25-35 órára tornázták és a fejlesztés nagyon jól halad, de pontos dátumot nem kaptunk hozzá. Persze a háttérben azért futott egy csipetnyi friss gameplay, mutatjuk is nektek gyorsan:



Az árkád száguldozás kedvelőinek nagy örömére a Sony a PSX-en jelentette be, hogy VR frissítést kap a részükről a WipEout: Omega Collection, így valamikor 2018 elején már PlayStation VR headsettel a fejünkön is átélhetjük majd a legendás sorozat felújított epizódjait, méghozzá egy ingyenes frissítéssel.



A száguldás után aztán nyugodtabb vizekre eveztünk, jött ugyanis a Dreams, a Media Molecule legújabb játéka, amiről egyetlen nagyon fontos információt tudtunk meg, mégpedig azt, hogy béta változatban mindenki lehetőséget kap majd arra, hogy kipróbálja. Hogy mikor, az nem derült ki, de vélhetően hamarosan.



A következő prezentációt a sorban a Detroit: Become Human kapta. Konkrétan egy olyan rendkívül összetett gameplay felvételünk érkezett róla, ami végre a gyakorlatban is megismertet minket a játék működésével és lényegével egyaránt, a középpontba állítva döntéseink súlyát, lévén folyamatosan elképesztő feszültség és döntéskényszer vár majd benne ránk. Elképesztő feszültség alakult ki tőle az előadáson is, a készítők pedig elárulták, hogy tavasznál tovább nem kell várnunk rá.



A látványos pillanatok után aztán egy kicsit felpörgött a prezentáció, így rögtön érkeztek a bemutatók, előbb kaptunk egy videót a Donut County-ról, majd bemutatkozott Jupiter & Mars címmel egy új VR-játék, aztán a BlazBlue Cross Tag Battle kapott egy kedvcsinálót.







Miután a tegnapi The Game Awards-on bejelentették, várható volt, hogy a PSX-en is megmutatja magát a SoulCalibur VI, és kaptunk is róla egy elképesztően látványos friss kedvcsinálót, amiből megtudtuk, hogy az Unreal Engine 4-re épülő játék jövőre biztosan jön.



Bár nekünk már a könyökünkön jön ki, a Capcom azért a PSX-re is elhozott egy friss Monster Hunter World kedvcsinálót, ami már olyan sokszor látott pillanatokat tartogat, hogy kommentálni sem tudjuk. Ellenben végre pörög a show, és a Monster Hunter World x MegaMan crossover is vicces volt.



Bár számítottunk a Death Stranding megjelenésére a PSX-en is, azért abban reménykedtünk, hogy Kojima és csapata nem a TGA-n bemutatott videóval akar lenyűgözni minket újra. Pedig de, annyi különbséggel, hogy ez a videó PS4 Pro-n futott valós időben, 4K felbontásban, ami technológiai bravúrként is értelmezhető. Azért persze Hideo Kojima megjelenése, a hátán azzal a nagy bizbasszal elég menő volt.



A kicsit unalmasra sikeredett bemutató után aztán egy új irányt vett a show, Shawn Layden ugyanis bejelentette, hogy a From Software, igen az a From Software elkészíti a legendás MediEvil rebootját! Oké, mi sem erre számítottunk a Dark Souls fejlesztőitől, de azért nem is szomorkodunk miatta!



Ezzel pedig konkrétan véget is ért a PSX nyitó prezentációja - igen, ennyi volt -, vagyis a PlayStation Presents. Hogy hol volt a The Last of Us Part 2 vagy a Ghost of Tsushima? Aggodalomra semmi ok, ők ma és holnap egy külön és komplett prezentációt kapnak majd, így ha előbb nem, majd akkor mindent megtudhatunk róluk.
8 hozzászólás

totyak

6 éve, 10 hónapja és 24 napja

Az egyetlen izgalmas bemutató számomra a Detroit volt. Elég szerteágazó lesz, hogy mit lehet benne csinálni és itt végre talán tényleg lesz is súlya a döntéseinknek, nem csak szép frázis.

válasz erre

fighterlaci

6 éve, 10 hónapja és 25 napja

Monster Hunter nagyon várós, a Last Guardian meg gondolom milyen állat lesz VR-ban! meglepett smiley Amikor mondjuk ott a nagy dög előtted. Uhh.

válasz erre

RyutheStaR

6 éve, 10 hónapja és 25 napja

EZ elég lapos lett...a legtöbb játékról már rég tudunk. Ennél még az E3 is jobb volt.

válasz erre

Direktor

6 éve, 10 hónapja és 25 napja

Masszív felhozatal, bár sok meglepetés nincs. Nagyon keményen megy a PS4! mosolygó smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

6 éve, 10 hónapja és 25 napja

[Tiltott felhasználó!]

Gólem

6 éve, 10 hónapja és 25 napja

Last Guardian kőkemény lesz PSVR-ban! meglepett smiley

válasz erre

Tommy

6 éve, 10 hónapja és 25 napja

Detroit: Become Human nagyon adja! meglepett smiley

válasz erre

muki

6 éve, 10 hónapja és 25 napja

Életem legjobb döntése volt PS4-re váltani X1-ről. Imádom, nagyon komoly a felhozatal! mosolygó smiley

válasz erre
 
Minden hír, videó és cikk
PSX 2017
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja