Kezdjük ott, hogy nem élő adás volt, hanem egy előre felvett fél órás videót tekinthettünk meg, ami már önmagában abszurdum, ha valaki konferenciának nevez el valamit. Aztán folytatnánk ott, hogy már az alapvető paradoxon, hogy egy efféle „konferencia” alkalmával tulajdonképpen semmiféle újdonság nem derül ki, bejelentést pedig pláne nem tett a kiadó. Lássuk mi is történt pontosan…
A Konami teljesen érdektelenül, árkád- és mobiljátékokkal indította meg az előadását, amin kis híján sikerült elaludnunk, de jómagam hosszú másodpercekig néztem magam elé, hogy vajon jó helyen járok-e, hiszen nem ezt szoktam meg a „nagy E3-as konferenciáktól”. Pedig jó helyen jártam, ez pedig akkor tudatosult bennem, amikor megjelent a PES 2014 logója a monitoron, valamint maga Kei Masuda, és elkezdett beszélni a népszerű focis játék legújabb epizódjáról. Ahogyan várhattuk, túl sok újdonságot nem tudhattunk meg róla, habár dobálóztak a különféle opciókkal és lehetőségekkel, de leginkább a FOX Engine tulajdonságait hangoztatták, méghozzá a látottak alapján sikerrel, hiszen valóban elképesztő látványra képes a kérdéses engine. Az információk között egyébiránt hallhattunk a realisztikus ütközésmodellről, a megnövelt realizmusról, a True Ball rendszerről – ami a játékosok mozgására lesz hatással -, valamint az emóciókról is, ami annyit jelent a gyakorlatban, hogy csapatunkra óriási hatással lesz, hogy otthon, vagy idegenben rúgják-e a labdát. Az a fránya honvágy…
A show ezt követően egy kicsit érdekesebb vizekre evezett, hiszen Hideo Kojima és a Metal Gear Solid 5 kapta meg a főszerepet. Rögtön ki is derült, hogy Snake-et Keifer Sutherland alakítja majd, így ez lesz az első MGS-epizód, amely mögött nem David Hayter áll. Kojima szerint azért esett a választása Kieferre, mert a játék 1984-ben játszódik, Snake tehát nagyjából 49 éves, így szeretett volna egy korban hozzá illeszkedő színészt felkérni a feladatra. A prezentáción látottak és hallottak alapján azonban biztosan nem lesz hiányérzetünk, Sutherland ugyanis nagyszerűen alakítja majd a főhőst.
A Konami konferenciájának záróakkordjaként a Mercury Steam két vezéralakját, és a Castlevania Lords of Shadow 2-t állította a középpontba, így megtudtunk néhány érdekes újdonságot a játékról – például Drakula kerül a középpontba, szabadon bejárhatóvá válik a játéktér, a végeredmény pedig sötét lesz és kegyetlen -, de ennél sokkal érdekesebb volt a fejlesztőkkel készült interjúk után bemutatott trailer, ami teljes pompájában mutatta meg az alkotást. Sőt, a trailer lecsengése után még egy kis poénkodásra is futotta tőlük, de, hogy pontosan mi is volt ez, ahhoz nézzétek meg inkább a mellékelt videókat, mert ezt bizony látni kell. A játék egyébiránt immáron biztosan idén télen érkezik PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.
Akár hiszitek, akár nem, ezt követően a Konami elbúcsúzott a nézőktől, így sem új Silent Hill-bejelentés, sem friss Metal Gear Solid 5 trailer nem ütötte a markunkat. Reméljük azért a többi E3 konferencia nem ilyen lesz…
kiraly001
12 éve, 7 hónapja és 2 heteHát tényleg semmi.😕
rdave
12 éve, 7 hónapja és 2 heteKényelmes megoldás volt. XD
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 heteHátőőőőőőőőőőőőőő…… Ezmiaf*szom?😮🙁🙁🙁🙁🙁
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 heteÚj SH-t vártam de nagyon. Leírták magukat egy időre.😖
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 heteAzért a Keifer Sutherland féle Snake-nek örülök. Jó választás volt!
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 heteAz EGYETLEN pozitívum!🙁
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 heteEz elég gagyi lehetett még jó hogy nem néztem
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 heteCastlevania nagyon várós.
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 heteMindenhol felteszem a kérdést de sehol nem tudják a választ hátha ti igen🙂
Nem tudja valaki, ps exkluzívak lesznek a MGS-ek?
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 heteDehogyis lesznek🙂
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 heteWow, Kojima-san újrafelfedezte a motion capture technikát😄
maniac
12 éve, 7 hónapja és 2 heteXbox-ra is jön.
rdave
12 éve, 7 hónapja és 2 heteDe nem japánban. 😄
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 heteRemélem EA jobbat csinál! 🙂