Interjú Joó Ildikóval: Fókuszban az Xbox 360

2008. március 10.
75.0351
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Nagyon sok szeretettel köszöntöm köreinkben Joó Ildikót, aki legnagyobb örömünkre elfogadta invitálásunkat, és készséggel válaszolja meg nekünk az olvasók és a szerkesztőség által neki szegezett kérdéseket. Rengeteg kérdés érkezett szerkesztőségünkbe, amiért külön köszönet jár a Tisztelt Olvasóknak. Az érdeklődés élénk volt az interjú és a platform iránt egyaránt, így külön örömünkre szolgál, hogy egy ilyen befolyásos személyiség segítségével áll módunkban kielégítő, kimerítő és nem utolsó sorban hiteles válaszokkal szolgálni. Eredetileg 10 pontba terveztük szedni a megválaszolni valókat, ám szerencsére nem szorultunk korlátok közé, ezért megdupláztuk a kérdések számát, hogy a lezajló interjú után, a lehető legjobb rálátással rendelkezzünk a Microsoft hazai és külföldi helyzetére, konzolos fronton.
 


Kedves Ildikó, egy rövid bemutatkozást szeretnénk kérni Tőled. Mióta dolgozol a cégnél, hogyan kerültél ide, miként kezdted, és milyen pozíciót töltesz be jelenleg a Microsoft Hungary zászlaja alatt?

2006 végén kerültem a Microsoft Entertainment and Devices elnevezésű csapatába, előtte évekig az Electronic Arts-nál dolgoztam. Jelenleg a Közép Kelet Európai régió marketing és kommunikációs feladataiért felelek.

1. Az Xbox Live toronymagasan a legkiemelkedőbb és egyben a legtartalmasabb konzolos online szolgáltatás. Várható belátható időn belül honosítás?

Köszönjük a dícsérő szavakat. Mint a kérdésedből kítűnik Te is használod a LIVE-ot sok hazai vásárlónkhoz hasonlóan. Folyamatos erőfeszítéseket teszünk, hogy Magyarországon is mielőbb, hivatalosan is bevezethessük ezt a szolgáltatást, mert tudjuk, hogy a hazai vásárlók számára milyen fontos az online szolgáltatások megléte.

Interjú Joó Ildikóval: Fókuszban az Xbox 360 - 2. kép

2. Milyen lépésre sarkallja a céget a HD-DVD bukása?

Az új DVD szabványok vásárlói illetve a nagy filmstúdiók meghozták a döntéseiket és így a Blu-ray technológia győzedelmeskedett. Ez a döntés az Xbox 360 piaci helyzetén nem fog változtatni, tehát ez a tény önmagában minket semmire sem "sarkall". Továbbra is valljuk, hogy a játékkínálat az ami meghatározza egy konzol sikerességét és ebben a vonatkozásban az Xbox360 konzol a legjobb választás.

3. Terveztek esetleg egyezséget kötni a Sony-val, hogy liszenszeljétek a Blu-ray technológiát? Sok pletykát hallottunk már ezzel kapcsolatban. Létrejöhet-e egy ilyen jellegű együttműködés a két nagy rivális cég között?

Pletykákat és spekulációkat nem kommentálnék.

4. Mely exkluzív címek fogják meghatározni az elkövetkezendő 1-2 évet a platformon?

A következő 2 évre előrelátni a játékiparban szinte lehetetlen. Vagy ha beéred olyan válaszokkal, hogy valamikor 2009-ben jön az Alan Wake, akkor ilyeneket persze tudok mondani.? Ami biztos, hogy idén június elején jön ki a Ninja Gaiden2, majd az őszi-téli szezonban Fable2, Gears of War2 és a Halo Wars. Ezeken felül lesz még több nagy cím, de ezekről sajnos még nem beszélhetek. Viszont garantálhatom, hogy a tavalyi év remek karácsonyi szezonja után az idén sem fogtok unatkozni!

Interjú Joó Ildikóval: Fókuszban az Xbox 360 - 3. kép

5. Sokan sérelmezik a magyarországi relatív magas árakat. A nyugati és az NTSC területek árszabása jóval kedvezőbb, ahol az életszínvonal is sokkal magasabb. Mi ennek a legfőbb oka?

Ez nincs kapcsolatban egyes országok életszínvonalával.
Az amerikai piacon a járulékos költségek (szállítás, adó etc) miatt alakulhatnak másképpen az árak. Az európai piacon minden országban azonos áron értekesítjük, mind a szoftvereket, mind a hardvereket. Például, ha árcsökkentés van, az is minden európai országban egy időpontban történik.

6. Olvasóink közül sokakat megragadott az európai HALO 3 bajnokság ötlete. Várható, hogy kishazánkon belül is lesznek ehhez hasonló közösségépítő rendezvények?

Ha jól tudom nemrégiben indult egy ilyen kezdeményezés, amelyet mi ajándékként felajánlott szoftverekkel támogatunk. Közösségépítő rendezvények szervezésében élen járunk. Tavaly egy igen színvonalas rendezvénnyel körítve mutattuk be a Halo3 című játékunkat illetve megrendeztük az első Budapest Game Show-t. Idén is tervezünk hasonló meglepetéseket.

Interjú Joó Ildikóval: Fókuszban az Xbox 360 - 4. kép

7. Hogyan kívánja a Microsoft enyhíteni azok elkeseredését, akik már vásároltak HD-DVD meghajtót a konzoljukhoz, ám támogatottság hiányában a sarokban porosodnak?

A HD DVD lejátszó jelenlegi ára 12 000 Forint és több, mint 500 HD DVD formátumú film vásárolható meg ilyen formátumban.. A lejátszónak porosodnia nem kell, hiszen ez továbbra is egy dvd és zenelejátszásra alkamas külső eszköz.

8. Fogtok a jövőben kiadni játékokat HD-DVD formátumon?

Ezzel kapcsolatos információkkal jelenleg nem rendelkezem. De szerintem nem lenne indokolt egy ilyen lépés figyelembe véve a piaci helyzetet.

9. Mindkét nagy rivális rendelkezik igazán komoly sikereket elért handheld konzollal. Ti terveztek esetleg belépni a hordozható konzolok piacára, vagy elegánsan távol kívántok maradni a piacnak ezen szegmensétől?

Ezzel kapcsolatos információkkal jelenleg nem rendelkezem.

10. A Red Ring Of Death viszonylag gyakori jelenségnek számított a régebbi típusoknál. Az újabb, 65nm-es processzorokkal ellátott modelleknél sikerült-e visszaszorítani, és ha igen akkor milyen mértékben? Mik a legújabb szerviz tapasztalatok?

Ezek bizalmas adatok, de annyit elárulhatok, hogy a kezdeti hardveres problémákat sikerült orvosolnunk. 2007 második felétől az Xbox360 meghibásodási aránya nem magasabb, mint bármely más a kereskedelemben megvásárolható elektronikai terméké. Megjegyzem, hogy az Xbox 360 konzolok esetleges meghibásodásait kiválóan működő szervízhálozattal tudjuk orvosolni. Magyarországon egyedülálló módon a vásárlónak csak telefonálnia kell és a futárszolgálat a megadott időben elviszi a hibás konzolt, majd 2-3 héten belül házhozhozza a megjavított gépet. Ezenkívül bizonyos meghibásodások esetén a garancia élettartalmát három évre növeltük.

11. A japán piac nagyon nehéz falatnak bizonyul a Microsoft számára. Milyen esélyt láttok a helyzet stabilizálására? Miben látod a gyenge eladási adatok okát a felkelő nap országában?

Meg is fordíthatnánk a kérdést: miért gyengébbek a japán konzolok eladásai az USA-ban? A japán elektronikai piacon hagyományosan lehetetlen megelőzni a helyi gyártók termékeit. Bár a Sony és a Nintendo konzoljai kiváló hardverek, de úgy vélem nem jobbak a mi konzolunknál, ahogy azt az eladási adatok tükrözik. Az ő sikerük a titka a helyi ízléshez igazodó játékkínálat valamint az a - brand awareness - márkahűség/márka tudatosság, amelyet a japán vásárlók éreznek a hazai gyártók (Sony, Nintendo) termékeivel kapcsolatban. Az USA-ban egy amerikai konzol a legnépszerűbb és olyan játékok produkálnak hatalmas eladásokat, amelyek Japánban jóval szerényebb példányszámban fogynak. Kontinensenként eltérő piaci igényekkel találkozunk de ez így van rendjén. Gasztronómiában, öltözködési trendekben, zenehallgatási szokásokban ugyanígy jelentkeznek ezek az eltérő szokások, miért pont a konzolok világa működne másként?

12. Várhatóak a jövőben a Viva Pinata-hoz hasonló, teljes mértékben magyarosított játékok Xbox 360-ra?

Igen, az eddig már lokalizált játékok sikere után biztosan állíthatom, hogy több ilyen játékkal is készülünk, de címeket még sajnos nem árulhatom el.

Interjú Joó Ildikóval: Fókuszban az Xbox 360 - 5. kép

13. Hallhatunk néhány adatot arról, hogy globálisan hány tagot számlál az Xbox Live közösség és milyen ütemű fejlődés várható az elkövetkezendő években?

Világszerte több, mint 11 millió felhasználó élvezi a LIVE adta lehetőségeket. Úgy vélem, ahogy növekszik az eladott konzolok száma, arányosan egyre több vásárlónk fogja megismerni a LIVE adta lehetőségeket. Ha a jövővel kapcsolatban kérdeztek, szerintem szinte mindenki, akinek otthonában adott az internethozzáférés regisztrálni fog a LIVE-on.

14. Jelenleg hozzávetőlegesen hány lemezes kiadású játék vásárolható meg a konzolra? Mekkora most a szoftverbázisa az Xbox 360-nak?

Körülbelül 300 cím elérhető az Xbox360 vásárlói számára, köztük a legsikeresebb újgenerációs játékokkal, mint a Gears of War a Mass Effect vagy a Halo3. Az idén is számos, hagyományosan sikeres multiplatform játék folytatása érkezik (Guitar Hero, Rainbow Six Vegas2, Fifa, NFS...) és ezeken felül több exkluzív játék is debütál a platformon. Többek között a Ninja Gaiden2, Fable2, Gears of War2 és a Halo Wars. És ez még nem minden...Annyit azonban elárulhatok, hogy 2008 nagyszerű év lesz a Xbox 360 tulajdonosainak. Év végére a LIVE-ról letölthető játékokkal együtt, több, mint 1000 címből fog állni az Xbox360 játékfelhozatala, ezért úgy vélem mindenki fog találni kedvére való játékokat.

Interjú Joó Ildikóval: Fókuszban az Xbox 360 - 6. kép

15. Az Xbox Live egy rendkívül jól struktúrált felület és gazdag tartalomban. Néhány szóban bemutatnád nekünk a felületet és elmondanád, hogy miért is érdemes a Tisztelt játékos publikumnak ide látogatnia, a community tagjává válnia?

Az egyik legfontosabb dolog, hogy a legtöbb játék szavatossági idejét jócskán megnöveli a LIVE-os multiplayer opció, hiszen manapság már szinte az összes játéknak van multiplayer feature-je is. A LIVE-on soha nem áll meg az élet, a multiplayer játékok, az Arcade játékok, a különféle letölthető tartalmak, filmek, zenék, extra játéktartalmak és a kommunikációs lehetőségek széles tárháza várja az Xbox 360 tulajdonosait, köztük hamarosan a hazai vásárlókat is. Itt nincsenek vírusok és hosszú várakozási idők, mint a PC-s internetes játékok esetén. A LIVE egy biztonságos, kiválóan működő, hatalmas online játszótér, ahol a nap minden percében több millió felhasználó tölti idejét.

16. A Sony platformján ingyenes az online játék lehetősége, az Xbox 360-on pedig fizetős. Mivel nyújt többet az Xbox 360 az online multiplayer-ek terén, hogy fizetős a szolgáltatás?

A jól működő szolgáltatásokért az emberek szívesen fizetnek. Ha valaki megvásárol egy újgenerációs konzolt és hozzá néhány játékot az valószínűleg ki tudja fizetni az éves GOLD tagság 50 USD-os árát is. Sokan körülbelül ennyit fizetünk havonta az otthoni szélessávú internetkapcsolatért. De hozhatnám példának egy átlagos tv előfizetés havi díját is...
A LIVE a jelenlegi éves GOLD tagságának előfizetési díját órára lebontva elmondhatjuk, hogy óránként körülbelül 1 az EGY forintnyi összegért bárki a világ legnagyobb \"gaming community\"-jának a tagja lehet. Ez sok lenne? Ezért a pénzért a játékosok kommunikálhatnak egymással, akár videochat akár szöveges üzenetek útján. Tehát a LIVE bármilyen más kommunikációs csatornánál olcsóbb szolgáltatást kínál felhasználóinak. Ezenkívül szinte az összes megjelenő \"dobozos\" vagy Arcade játék demóját ingyen letölthetik és kipróbálhatják, tehát egy Xbox 360 tulajdonos nem vesz \"zsákbamacskát\".

17. A Nintendo \"forradalma\" tudatosan a casual gamer-eket (átlag játékos) vette célba, nem kis sikerrel. Ti melyik rétegre építkeztek, alapoztok elsősorban? Változhat a célközönség a közeljövőben? Esetleg megpróbáltok további rétegekhez is eljutni?

Szerintem az Xbox 360 mára már eljutott minden vásárlói réteghez.
Az Xbox 360 egy olyan multimédiás szórakoztatóközpont, amely kielégíti a hardcore játékosréteg és a casual játékosok igényeit is. A játékkínálatban megtalálható számos olyan játék, amely a legfiatalabbaknak szól (Viva Pinata vagy a LEGO sorozat), számos partyjáték (Scene it!?, Guitar Hero, Arcade Unplugged) illetve a hardcore játékosréteg is megtalálja a neki való játékokat (ForzaMotorsport2, Halo3, GoW...). És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az újgenerációs játékgépek közül csak az Xbox 360 játékkínálatában találhatók meg magyar felirattal és szinkronnal ellátott játékok (Forza Motorsport2, Crackdown, Viva Pinata, Harry Potter, Fifa08) és ez a tény sokak számára döntő lehet vásárlás esetén. És annyit elárulhatok, hogy további olyan játékaink állnak fejlesztés alatt, amelyeket a \"casual gamer\" réteg kitörő lelkesedéssel fog fogadni,

18. Te Magad is lelkes játékos vagy, vagy kizárólag munka szinten \"barátkozol\" a konzolos játékokkal? Mennyi időt töltesz velük heti szinten?

Nem ez több, mint munka. A problémám csupán annyi, hogy nagyon kevés időm marad a játékra. Hetente jelennek meg a jobbnál jobb Xbox360 játékok és sajnos nincs annyi időm, hogy kipróbálhassak mindent, ami érdekel. Több éve a játékiparban dolgozom és tapasztalataim szerint ebben az iparágban csak az boldogul és érzi jól magát, aki maga is lelkes játékos.

19. Van személyes kedvenced?

Hogyne lenne! Guitar Hero és a Scene it!\' a jelenlegi kedvenceim, de jó vagyok az autósjátékokban és a sportjátékokban is.

20. Kívánsz még valamit hozzáfűzni az elhangzottakhoz?

Annyit fűznék hozzá, hogy a játékosközösség és a mi érdekünk is, hogy a felhasználók ne támogassák a kalózipart, ez a hazai piacon jelentkező legnagyobb problémánk. Illetve ne hagyják, hogy a nem hivatalos szervízek bütyköljék meg konzoljaikat, mert így elesnek a több éves garanciális javítás lehetőségétől!

Köszönöm a szerkesztőség és az olvasók kérdéseit, jó volt látni, hogy ennyi embert érdekelnek az Xbox360 kulisszatitkai! Sziasztok!

Kedves Ildikó, szeretném megköszönni, hogy áldoztál ránk a drága idődből és energiát nem sajnálva segítségünkre voltál a kérdések megválaszolásában. Megtisztelve érezzük magunkat és bízunk a további sikeres jövőbeni együttműködésben. További jó munkát, egészséget és sok sikert kívánok Neked a stáb és jómagam nevében. Egy élmény volt hölgyem, a mielőbbi viszont látásra.
9 hozzászólás

Vendég

18 éve, 9 hónapja és 9 napja

Le mertem volna fogadni, hogy a Guitar Herot megemlíti Ildikó. Ez gyakorlatilag olyan \"játék\", amit nem lehet nem szeretni.

Ha 10 női xboxost megkérdezel, biztos, hogy legalább 8 meg fogja jelölni kedvencként.mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

18 éve, 9 hónapja és 9 napja

Kár, hogy ki akart kerülni kérdéseket...szomorú smiley

De azért jó interjú, köszönjük!

válasz erre

Vendég

18 éve, 9 hónapja és 10 napja

Ildikót nagyon szeressük mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

18 éve, 9 hónapja és 10 napja

kirly interjú, köszi!röhögő smiley

válasz erre

Vendég

18 éve, 9 hónapja és 11 napja

11 millió live tag? Az nagyon durva szám...

Egyébként tény, hogy van, amire nem nagyon akart válaszolni Ildikó és ez picit szomorú, de nekem jobban bejött az interjú, mint amire számítottam.

Ez most az első számú hiteles információforrás xb360-hoz. Kíváncsian várom a PS3 interjút is!

válasz erre

FutuRetrO

18 éve, 9 hónapja és 11 napja

Szia, Csabó! Igen, egy picit lemaradtál! mosolygó smiley Már egyeztettünk az illetékessel és készülni fog az interjú a másik oldallal is. mosolygó smiley A felhívást hamarosan olvashatjátok. kacsintó smiley
Nagyon szívesen! menő smiley

válasz erre

Csabó

18 éve, 9 hónapja és 11 napja

Sony-tól is lesz valaki? Vagy lemaradtam?
Mindenesetre nem volt rossz egy bennfentest is meghallgatni.

Köszi FutuRetrO!!!

válasz erre

Vendég

18 éve, 9 hónapja és 11 napja

Igazi politikusként szól Ildikó.

Többet vártam volna Tőle, de egy ezer fős magyar táborral mit vacakoljon?
A kulcsmondat: \"Jelenleg a Közép Kelet Európai régió marketing és kommunikációs feladataiért felelek. \" Ez kb 8-9 ország és ebből egy a magyar. Majd ha Lengyelek, Csehek, Szlovákok, Románok, Albánok, stb. rendben van, akkor jöhetünk mi is... :-(

válasz erre

Ryo san

18 éve, 9 hónapja és 11 napja

Hát nesze semmi fogd meg jól.Igazi píáros szöveget nyomatott a csaj.Most sem tudom pl. lesz e magyar live valamikor,erőlködni pedig már erőlködnek jó ideje.Persze mindez nem a ti hibátok,ti tettétek a dolgotokat,ő pedig szépen etette a jónépet. meglepődött smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások