A hiba a Mátrixban volt természetesen. Mint minden weboldal, a Game Channel Online is egy szerverterem egyik gépén teljesít szolgálatot, innen szolgálja ki a napi sok ezer kérést, ami a felhasználók felől érkezik hozzá nap mint nap. De természetesen egy teremben nem csak mi vagyunk, hanem több más gép is. A velünk egy teremben lévő oldalak gépei tegnap szintén elszakadtak az internettől, ennek oka pedig egy központi router meghibásodása volt. Mivel ez az eszköz felmondta a szolgálatot, így nem volt, amin keresztül elérjetek bennünket. Sajnos a hiba javítása az ilyen eseteknél megszokottól eltérően extrém ideig, több, mint öt óráig tartott. De délutánra helyreállt az oldal elérhetősége, a hibát javították.
Mivel ez a szerverterem egyébként már elérte a maximális kapacitását, és egyébként is költözést terveztünk egy erősebb, gyorsabb és még nem ennyire csúcson pörgő szerverterembe, úgy döntöttünk, hogy az éjszaka folyamán megejtjük ezt a költöztetést. Mivel az új terem egy új ip-címmel és dns-el is jár (ez azonosítja az interneten a számok helyett névként a weboldalakat), ezért lehetett számítani egy-két óra kiesésre. Ennyi ugyanis az az idő, ami a dns-szerverek frissítésére kell. Ez azt jelenti, hogy a szolgáltatód, akinél az internet-előfizetésed van, a saját adatbázisában egy, maximum két óránként automatikusan frissíti azt a számkombinációt, amin Te eléred az oldalt.
De a nagyok közbeszóltak. Több nagy szolgáltató is megengedte magának azt a luxust, hogy nem frissítette az egyébként szinte kötelező egy órás időközönként a saját dns-adatbázisát, így a Game Channel Online új címét sem tudta. Így ha valaki beírta a böngészőjébe a www.www.gamechannel.hu címet, egy nagy üres oldalt kapott, annak ellenére, hogy az oldal tökéletesen működött. Az érdekesség az a dologban, hogy a kisebb szolgáltatóktól tökéletesen elérhető volt a szerverünk, illetve amennyire mi tudjuk, az adsl-előfizetők nagy többségétől is. Ahonnan mi nem értük el a Game Channel Online-t, az a UPC, az Interware és a Datanet. Ők (legalábbis a UPC helpdesk és support) állítják, nem hibáztak. Tény azonban, hogy a UPC-vel a délutáni időszakban már morgós hangnemben folytatott több órás telefonálás után a kapcsolat egy órán belül helyreállt.
Reméljük, nem lesz soha többször olyan alkalom, hogy több órán keresztül el ne érjétek kedvenc gamer magazinotokat! Ennyi aggódó emailt megválaszolni ugyanis képtelenség!:)
futuretro
17 éve, 9 hónapja és 3 napjaHisz tudjátok hogy szól a mondás? Marco tervez, Marco végez. Marco tervez egy problémamentes szép jövöt és végez azokkal, akik útját állják. 😄 Majdnem kiszedte a UPC-s figurát a telefonból. 😄 Voltunk, vagyunk ééés leszünk is. Szép volt master! 😉
marco
17 éve, 9 hónapja és 3 napjaÁáááá, nem is voltam olyan durva.😄 Leírnám, miket mondtam, de félő, hogy Dante egyből moderálná!😄
A dolog pikantériája: amint a hírt feltöltöttem, megszakadt a netem. Némi újabb ordibálás után most jött vissza. Talán már mondanom sem kell, a szolgáltatóm a UPC…
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 3 napjaAAAAZ MEKKORAAAAA!!!!!😄😄😄😄😄😄😄😄
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 3 napjaÉn is betojtam, amikor nem találtam az oldalt. Két hete minden napomat itt kezdem és itt is fejezem be. Nameg napközben is itt vagyok!🙂 GCO függő lettem!!!😄
Ja, és Interware a szolgáltatóm…🙁
djskyline
17 éve, 9 hónapja és 3 napjaLényeg, hogy most már jó, és remélem ez így is marad. Van, aki dohányzik, esetleg nimfomániás… 😄 én GCO fan lettem … még jó, hogy erre nincs olyan kartapasz 😛😛😛
nefaria
17 éve, 9 hónapja és 3 napjaÍgy igaz, a lényeg, hogy működik az oldal. De hihetetlenek ezek a szolgáltatók.😕
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 3 napjaMocskos upc, velem is kicseszett. Egész nap frissítgettem, azt hittem megszűntetek.🙁
De itt vagytok és nyomjátok, jeeee!😎
dante576
17 éve, 9 hónapja és 2 napjaMindenki nyugodjon meg 😉Nem lehet olyan könnyen megszabadúlni tőlünk 😛 😉Marco nem moderálnálak mert még a végén kapnék telefonon a pofámba 😉
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 napjanem sok kicsit ez az öntömjénezés?
marco
17 éve, 9 hónapja és 2 napjaNem. Sokkal többre is képesek lennénk.😛
Mellesleg öntömjénezésről azt hiszem, szó sincs. Olvastál tőlünk itt olyat, hogy mekkora királyok vagyunk? Na ugye, hogy nem, kedves névtelen hozzászóló.🙂
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 napjaAbszolút nem ÖNtömjéneztek. Sok GCO fan van, én is az vagyok. Nem ők tömjéneznek, hogy az általad használt szót használjam, hanem mi olvasók őket. Ennek pedig rém egyszerű oka van: sokan szeretjük ezt az oldalt. Elmondom azt is, hogy miért: mert egyedi, különleges stílusa van, nagyon friss (sokkal frissebb a konkurens oldalaknál!), rengeteg infót kapunk (nem csak egymondatos híreket!), olyan teszteket is olvashatunk ami máshol semmilyen formában nem jelenik meg, a szerkesztők nem tagadják meg magukat, vállalják, hogy ők is emberek, nem játsszák az agyukat. És még sorolhatnám, sorokon keresztül. Ha ez az oldal megszűnne, sokan sokkal szegényebbnek éreznénk a magyar internetet. Ennyi.
brutalterror
17 éve, 9 hónapja és 1 napjaSzívemből szóltál. Ez az oldal jelenleg magyarországon az abszolút csúcs. Nem a regisztráltak hozzászólásdömpingjére gyúrnak, hogy humekkorákvagyunkmermindenkiír, hanem korrektül tájékoztatnak mindig a legfrissebb infókról. Arról nem is beszélve, hogy ilyen jó cikkírókat kevés helyen találni, egyelőre említeni sem tudnék egy oldalt sem. Abszolút elsők, ez tény.