Azok a boldog 70-es évek! E csodálatos évtized alkonyán készült az alábbi fotó. A szárnyait bontogató Microsoft azóta világuralomra tör, a 70-es évek pedig már történelem.
Kétségtelen, hogy Mr. Ballmer azóta megváltozott némileg, és olyan jelenség vált belőle, amit nehéz nem észrevenni, talán ezért is ő a Microsoft showman-je, aki átizzadt Windows-kék színű ingben rohangál fel s alá a Microsoft rendezvényein, és küldi az igét a hallgatóságnak.
Némi segítség gyanánt Ballmer fotóját is bevágtuk ide nektek, hátha így egyszerűbb lesz bogarászni a szakállak között.
Ja, és természetesen jutalmazzuk is a leggyorsabb megfejtőinket! Az elsőként helyes választ beküldő kedves olvasónk GameChannel pólóval lesz gazdagabb, a második helyezett egy GameChannel bögrét kap ajándékba, a harmadik helyen befutó nyereménye pedig féléves előfizetés a GameChannel Online-ra (mi álljuk a villanyszámla vonatkozó hányadát).
Az ajándékokat Marco-n követelhetitek, aki egyéb iránt a mai napon ünnepli névnapját, szóval ebből az alkalomból is szeretném őt köszönteni a magam és szerkesztő kollegáim nevében Steve Ballmer fotójával. Boldog névnapot Márk!!!
marco
17 éve, 8 hónapja és 3 heteKöszönöm szépen Gömi! A mellékelt fotó egy felejthetetlen ajándék, az biztos!😄
#dolt#Mielőtt valaki bedőlne Göminek, semmilyen ajándék nem jár a megfejtésért!😄 De tényleg keressétek meg, hol van Ballmer, az arc – nekem van már tippem!😉#dolt_vege#
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 3 heteMég azok a formák!😄😄😄😄
Boldog névnapot marco!!!!
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 3 heteBoldog névnapot mester!
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 3 heteÉn a középső sorban jobbra az utolsó formára tippelek!
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 3 heteAlsó sor uccsó. Az lesz Ballmer!
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 3 heteLegfelső sor közép. Ott lesz Steve!😉 Nézzétek meg.
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 3 heteKözépső sor jobb szél: még egy szavazat!
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 3 heteezen nincs rajta az arc!
boldog névnapot, marco!
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 3 heteUhh, szerintem alsó sor utolsó. És boldog névnapot, Márk!
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 3 heteBoldog névnapot Marco bátya!
marco
17 éve, 8 hónapja és 3 heteKöszönöm mindenkinek a jókívánságokat!
A megfejtéssel pedig hamarosan érkezik Gömi úr!😉
nefaria
17 éve, 8 hónapja és 3 heteNehogy kimaradjak!🙂
Boldog névnapot Marco! A megfejtés pedig, Steve Ballmer szerintem nincs a képen!
gomi
17 éve, 8 hónapja és 3 heteTitkon bíztunk benne, hogy senki nem találja ki, ennek érdekében pedig egy nagy vagon szőrzetet, illetve egy komplett optikai szalont is bevetettünk, de néhányan azért rájöttek a turpisságra. Való igaz, nincs rajta a képen. A fotó ugyanis 78-ban készült, Ballmer viszont két évvel később csatlakozott a Microsoft-hoz. Köszönjük a tippeket, illetve gratula a helyes megfejtésekhez! 😉
vendeg
17 éve, 4 hete és 1 napjaIm?djuk a microsoft kezd?csapat?t😄