Óh, Ti magasságos olümposzi istenek! Tekintsetek hát le eme nagyszabású versenyre, s küldjétek a négy, teljes mértékben feddhetetlen, női bájtól elvonatkoztatni tudó férfiút, kiknek szava szent és sérthetetlen. Majkát a média fenegyerekét, Marcot, a fenséges Game Channel alapítóját, Chrisst, aki képes egy újságon ON-OFF kapcsolót találni, és az Ő egyik segítőjét, kinek valódi nevét és munkásságát a homály fedi. Döntsék el ők, hogy kiknek járnak ezek a fenséges nyeremények, hiszen pártatlanságuk nem ismer határokat. Íme, az invokáció értelmet nyert.

Jómunkásemberek lévén már fél hétkor a helyszínen figyeltük, hogyan is gyakorolnak a bandák. Érdekes volt látni, hogy egyesek illuminált állapotban is milyen jól képesek gitározni. Pontban hétkor elkezdődött a verseny, ahol már a hagyományokhoz híven az öltözet, az előadásmód és természetesen az elért százalék összessége adta ki a pontszámot. Éppen ezért lehetett látni zombihordát, láncos-szegecses ősrockereket és egyéb felismerhetetlen teremtményeket.

A nézelődők közül többen is megjegyezték, hogy minek ekkora felhajtás ennek a játéknak, hiszen ez a produktum tökéletesen példázza a pofátlan bőrlehúzást. Nos, nézzük meg mit is tud a Guitar Hero ötödik epizódja. Talán kezdjük a dallistával, hiszen jobbnál-jobb számok csendülnek fel itt is.

3 Doors Down – "Kryptonite"

Arctic Monkeys – "Brianstorm"

Blink-182 – "The Rock Show"

Dire Straits – "Sultans Of Swing"

Jimmy Eat World – "Bleed American"

Johnny Cash – "Ring Of Fire"

Megadeth – "Sweating Bullets"

Mötley Crüe – "Looks That Kill"

Muse – "Plug In Baby"

Nirvana – "Smells Like Teen Spirit"

Queen & David Bowie – "Under Pressure"

Stevie Wonder – "Superstition"

The Killers – "All The Pretty Faces"

The Raconteurs – "Steady As She Goes"

TV On The Radio – "Wolf Like Me"

A Perfect Circle – "Judith"

AFI – "Medicate"

Attack! Attack! UK – "You And Me"

Band Of Horses – "Cigarettes, Wedding Bands"

Beastie Boys – "Gratitude"

Beck – "Gamma Ray"

Billy Idol – "Dancing With Myself"

Billy Squier – "Lonely Is The Night"

Blur – "Song 2"

Bob Dylan – "All Along The Watchtower"

Bon Jovi – "You Give Love A Bad Name"

Brand New – "Sowing Season (Yeah)"

The Bronx – "Six Days A Week"

Bush – "Comedown"

Children Of Bodom – "Done With Everything, Die For Nothing"

Coldplay – "In My Place"

Darker My Love – "Blue Day"

Darkest Hour – "Demon(s)"

David Bowie – "Fame"

Deep Purple – "Woman From Tokyo (’99 Remix)"

The Derek Trucks Band – "Younk Funk"

The Duke Spirit – "Send A Little Love Token"

Duran Duran – "Hungry Like The Wolf"

Eagles Of Death Metal – "Wannabe In L.A."

Elliott Smith – "L.A."

Elton John – "Saturday Night’s Alright (For Fighting)"

Face To Face – "Disconnected"

Garbage – "Only Happy When It Rains"

Gorillaz – "Feel Good Inc."

Gov’t Mule – "Streamline Woman"

Grand Funk Railroad – "We’re An American Band"

Iggy Pop – "Lust For Life (Live)"

Iron Maiden – "2 Minutes To Midnight"

Jeff Beck – "Scatterbrain (Live)"

John Mellencamp – "Hurts So Good"

Kaiser Chiefs – "Never Miss A Beat"

King Crimson – "21st Century Schizoid Man"

Kings Of Leon – "Sex On Fire"

Kiss – "Shout It Out Loud"

Love and Rockets – "Mirror People"

My Morning Jacket – "One Big Holiday"

Nirvana – "Lithium (Live)"

No Doubt – "Ex-Girlfriend"

Peter Frampton – "Do You Feel Like We Do? (Live)"

The Police – "So Lonely"

Public Enemy Featuring Zakk Wylde – "Bring the Noise 20XX"

Queens Of The Stone Age – "Make It Wit Chu"

Rammstein – "Du Hast"

The Rolling Stones – "Sympathy For The Devil"

Rose Hill Drive – "Sneak Out"

Rush – "The Spirit Of Radio (Live)"

Santana – "No One To Depend On (Live)"

Scars On Broadway – "They Say"

Screaming Trees – "Nearly Lost You"

Smashing Pumpkins – "Bullet With Butterfly Wings"

Sonic Youth – "Incinerate"

Spacehog – "In The Meantime"

Sublime – "What I Got"

Sunny Day Real Estate – "Seven"

T. Rex – "20th Century Boy"

The Sword – "Maiden, Mother & Crone"

Thin Lizzy – "Jailbreak"

Thrice – "Deadbolt"

Tom Petty – "Runnin’ Down A Dream"

Tom Petty & The Heartbreakers – "American Girl"

Vampire Weekend – "A-Punk"

Weezer – "Why Bother?"

The White Stripes – "Blue Orchid"

Wild Cherry – "Play That Funky Music"

Wolfmother – "Back Round"

Megjelent most először a Party Play mód, mely arra hivatott, hogy ezt elindítva szinte teljes mértékben mellőzhetjük a számok előtti, gyakran unalmas gombnyomkodást. A játék ugyanis elindít egy véletlenül kiválasztott dalt, a játékosok pedig akkor csatlakoznak a nótába, amikor akarnak. Ez kifejezetten akkor jó, hogy olyan lányok vannak a környezetünkben, kiknek fontosabb rocksztárunk külseje, mint maga a féktelen zúzás.

Egy szintén fontos újdonságot kapott a Guitar Hero 5. Legszívesebben szétverted volna a gitárt a barátod fején, mert az hamarabb választotta ki a basszust, mint te? Ha igen, akkor most örülhetsz, hiszen lehetőség van arra, hogy egyszerre többen is ugyanazt a hangszert választhassátok. Ez az alternatív opció az összes hangszernél és a mikrofonnál is él.

A versenyen számos ismert -és nagy népszerűségnek örvendő- banda csapott a gombok közé, bár a címvédők most nem tudták vállalni a megmérettetést, így a többi zenekar egy kicsit fellélegezhetett. A Massive Boys hiánya azonban felvetette azt a problémát is, hogy fotogén lányokat csak kínkeserves keresgélés után sikerült találnunk. Természetesen ott volt az Intimate Guitar Hero gyönyörű énekese, így kárpótolhattuk magunkat nem is kicsit. Természetesen nem csak a külseje volt tökéleteses, hanem zenekara előadása, így elsőként zenélték be magukat a döntőbe. Rajtuk kívül még hárman jutottak a fináléba, közülük sokaknak ismerős lehet Metalheads neve. Két újoncot is avanzsálhattunk, az egyik a Resident Evil közösség zombicsapata, a Survivors Band, míg a másik a feketébe öltözött titkosügynökök, azaz a Man in Black.

Hatalmas küzdelem folyt a dobogós helyekért a döntőben. Egy hajszállal csúszott le a harmadik helyről a Man in Black, a dobogó alsó fokát a Survivors Band foglalhatta el, így megkaparintva az értékes Activision ajándékcsomagot. Az első és a második helyezett banda között is minimális volt a különbség, de az Intimate Guitar Hero-n – kik egy-egy GH 5 szoftverrel gazdagodtak – felülkerekedett a Metalheads, így ők tudhatták magukénak a tagonként egy lemezt és gitárt.

Óriási parti volt, reményeink szerint még sok ilyenen vehetünk részt.

Az eseményen készült összes kép letöltése (1080X719px, 222 db, 26mb):
http://www.www.gamechannel.hu/tarolo/gh_5_verseny_dp.zip

Az eseményről élő képes beszámolóval jelentkeztünk, amelyet ide kattintva olvashatsz-nézhetsz vissza!