Veszélyes Bangkok filmkritika

Egy harmadik, külön kategóriát képeznek azok a filmek, amelyekben Cage annyira túllőtt a célon, annyira túljátszotta szerepeit, hogy mindmáig nevetség tárgyát képezik a kritikusok és laikusok körében egyaránt - ezek A vámpír csókja, Veszett a világ, és legfőképpen a The Wicker Man. Ha valamennyi megnyugvást is jelent, elárulom, a Veszélyes Bangkok nem ide sorolható: Cage botrányosan rosszul játszik ezúttal is, ahhoz kétség nem fér, de nemhogy túljátszással nem vádolható, hanem még egy vízihullában is több élet van, mint ennek a filmnek a főszereplőjében.


A Veszélyes Bangkok cím valószínűleg nem cseng sokaknak ismerősen, pedig már készült egy ugyanilyen elnevezésű film Thaiföldön, 1999-ben. A kult thrillerrel nemzetközi elismerést is kivívó Pang testvérek írói-rendezői debütálásuk után A szem című 2002-es horrorfilmmel kerültek be igazán a köztudatba. Később két folytatás elkészítésében is részt vettek, illetve 2008-ban Jessica Alba főszereplésével egy azonos című amerikai remake is megjelent, amihez az ikerpárnak már nem volt semmi köze. 2006-ban, a Cannes-i Fesztiválon jelentették be Pangék, hogy leforgatják saját filmjük hollywoodi újráját, Nicolas Cage-dzsel a főszerepben. Egy gyors ismertető az 1999-es eredetiről: a történet főszereplője Kong, egy süketnéma bérgyilkos, akinek komor, monoton élete fenekestül felfordul, mikor beleszeret egy gyógyszertárban dolgozó lányba, Fonba. A melodrámával kevert akció, valamint a rendezőpáros életteli, változatos stílustára hatásos összhangot alkotott, és ha nem is tökéletes, de pokolian szórakoztató eredmény született.

A 2008-as változat Jason Richman által adaptált forgatókönyve bámulatos csavarral áll elő: Cage egy ép, amerikai bérgyilkost alakít, Joe-t, aki Thaiföldre utazik egy munka miatt, ahol szerelembe esik egy helyi süketnéma gyógyszerész lánnyal. A sztori leegyszerűsítése már alapjában véve jócskán elvesz erejéből, mindehhez még egy érdektelen, unalmas cselekményszál is járul, aminek középpontjában egy Kong nevű helyi fiatal áll (micsoda utalás az eredeti filmre!), akit főszereplőnk bérelt fel lótifuti munkát végezni, idővel pedig elkezdi bevezetni a szakma rejtelmeibe. Ha ez sem lenne elég, az egészet még Cage is végig narrálja monoton hangjával, ez egészen pontosan a bérgyilkosok szabálykönyve paragrafusainak felolvasásában merül ki legfőképpen.


Sikerült tehát kiherélni az egyébként oly magával ragadóan mocskos, a bangkoki alvilágban játszódó történetet, és egy, időnkénti gyilkossággal megfűszerezett, a harmadik világbeli bűnözést és korrupciót csak felszínesen bemutató turistafilmmé átalakítani azt. A szörnyű fényképezésnek köszönhetően Bangkok valószínűleg még sosem nézett ki ennyire rosszul filmen, az inkoherens vágás pedig inkább agyzsibbasztó hatású, ahelyett, hogy pergőssé tenné a cselekményt. A romantikus szál több, mint kiábrándító: a szerkezet egyszerű sémát követ, egy akciójelenet, egy randijelenet, köztük pedig itt-ott elhintve egy edző montázs, amelyben Joe Kongot tanítgatja. Cage karaktere fokozatosan egyre következetlenebb lesz, az első félórában még csak-csak elhisszük róla, hogy vérprofi bérgyilkos, vén róka, aki nem követ el hibát sohasem, ám egyik pillanatról a másikra az addig látottakkal teljesen ellentétesen kezd viselkedni, kezdve ott, hogy Kongot nem öli meg, hanem inkább tanítványaként befogadja. Ha ez a transzformáció nem ennyire hirtelen, és kidolgozatlan lett volna, a film második fele sokkal, de sokkal hitelesebb lenne.


Nem bírom megállni, hogy ne szenteljek egy egész bekezdést a film egyik legtöbb rezonanciát kiváltó elemére, mégpedig Nic Cage hajára. A színész idestova legalább tíz éve küzd egyre hátrább és hátrább húzódó hajvonalával, amelyet furábbnál furább pepikkel igyekeztek már megannyi filmjében palástolni (mellesleg ezek az idővel egyre furábbak lettek tényleg, figyeljétek csak meg). A Veszélyes Bangkok fő attrakciója is a főhős haja lett, ami leginkább Tom Hanks A Da Vinci-kód-beli frizurájához hasonlítható, csak annál vagy kétszer borzalmasabb, mind a vágás, mind pedig a festés. Cage egy interjúban azt nyilatkozta a haj része volt a karakter koncepciójának, és egyben az ő ötlete volt, mivel szerinte egy bérgyilkos feladata a környezetbe történő beolvadás, és az éjfekete hosszú haj ugyebár nem tűnik ki a tömegből Ázsiában (nem én találtam ki, ő mondta!). Akárhogy is, rettenetes döntés volt, az ember legtöbbször le sem tudja róla venni a szemét, és elvonja egyéb fontosabb dolgokról a figyelmet. Na nem mintha annyi minden történne időközben.

Az akciójelenetek azért decensek, egészen jól kivitelezettek, egyetlen gond, hogy nincs éppenséggel sok belőlük. Ha valóban izgalmas akciófilmre vágyunk, amiben percenként robban valami, akkor ne a Veszélyes Bangkokot válasszuk, ha viszont be tudja venni a gyomrunk az esetenkénti lelkizést, és üresjáratokat, akkor semmi baj nem lesz. Félidőtájt kapunk egy motorcsónakos üldözést, ami valljuk be, nem túl gyakori látvány az akciófilmekben, illetőleg a finálé egy raktárházi lövöldözés, ami igaz, elcsépelt klisé már, de azért tűrhető látványügyileg - ha ezt a két nagyjelenetet sikerült volna valahogy időrendben felcserélni, az lett volna az igazi.


Fura, de a mellékszereplők, egészen pontosan a Kongot játszó Shahkrit Yamnarm és a Joe szerelmét megformáló Charlie Yeung könnyedén lejátsszák Cage-t a vászonról. Persze, ha a cél az volt, hogy egy sótlan, örökösen a messzibe bámuló, üres tekintetű bérgyilkost lássunk, akkor az öreg Nic sikeres minden szinten. De be kell látni, ha tudjuk is, hogy ez volt-e az eredeti elképzelés vagy sem, attól még nem fogunk jól szórakozni. Az antagonistáról pedig még szót sem ejtettem, de annak is megvan az oka, egyszerűen nem is érdemes sokat vesztegetni rá; generikus, semmi jellemmel nem rendelkező ellenfél, az egyedüli, ami ötletes és eredeti benne, az a kellően véres, látványos halála - azt viszont meglepetésnek meghagynám.

A Veszélyes Bangkok kiábrándító lesz a Cage-rajongók számára, kiábrándító lesz az akciórajongók számára, és kiábrándító lesz a jó ízléssel bíró emberek számára egyaránt. A jó filmnek közelében sincs, de még igazán rossznak sem lehet nevezni, egyszerűen semmilyen. A Pang testvérek stílussal igyekeznek a tartalmat helyettesíteni, valamint fordítva, végül egyikből sem kapunk szinte semmit. Cage lagymatag játéka; Richman buta, egysíkú forgatókönyve; a Pang tesók egyenetlen rendezése; Decha Srimantra operatőr képeslapszerű Bangkokja; és Brian Tyler erős ásítozásokat előidéző zenéje. Mindössze ennyi hibája van ennek a filmnek. Érzelmileg üres, az akció oldalt nézve pedig vékonyka, mindemellett egy újabb felesleges remake.

Veszélyes Bangkok előzetes