Új múlt filmkritika

Joy-nak azonban egyáltalán nem kellett messzire mennie érdeklődése terén, lévén hogy ő nem más, mint Jonathan Nolan felesége, így Christopher Nolan a sógora. (A fáma szerint Joy és Jonathan a Memento c. Chris Nolan mozi bemutatóján találkozott először.) Jelen esetben a Westworld című sci-fi sorozat alkotógárdája segített életre kelteni Joy elképzelését, aki írói, rendezői és ügyvezető produceri feladatokat egyaránt ellátott a szériában (amiért már több Emmy-díjra is jelölték.)

Az Új múlt egy disztópikus jövőképet tár elénk, melyben Amerika nagyvárosai víz alá kerültek a globális felmelegedésnek köszönhető tengerszint-emelkedés miatt. Miami még megmaradt, fallal védett részén Nick Bannister elme-magándetektív (Hugh Jackman) emlékek között kutat egy felettébb sajátos szolgáltatás keretében: segít megbízóinak felidézni azok rég elfeledett múltjának részleteit, hogy újra felfedezhessék vagy átélhessék azokat.

Nick Bannister (Hugh Jackman) és Watts (Thandiwe Newton) árgus szemmel figyeli az alanyokat és azok emlékeit

Az üzlet nem is megy rosszul, egy napon azonban betoppan a szemrevaló Mae (Rebecca Ferguson), és a férfi segítségét kéri. Bannister igyekszik eleget tenni a kérésnek, és közben teljesen rabjává válik a nőnek, társa, Watts (Thandiwe Newton) rosszallása és figyelmeztetése ellenére. Amikor Mae ugyanolyan váratlanul eltűnik, mint ahogyan érkezett, hősünk nem képes annyiban hagyni a dolgot, és válaszok után sóvárogva maga is egyre több időt tölt emlékek között kutakodva.

Noha Bannister mindent elkövet, hogy felkutassa elveszített szerelmét, minél mélyebbre ás a múltban, annál szövevényesebb és rejtélyesebb lesz a történet. Ám a férfit még az sem tántoríthatja el céljától, hogy egy veszélyes összeesküvés nyomaira bukkan, melyben vágyai tárgya is érintett. Egyre jobban kínozza a kérdés: miért tűnt el Mae, illetve milyen is a titokzatos nő valójában?

Mae (Rebecca Ferguson) számára nem nehéz feladat igézőnek lenni

Az Új múlt, noha megközelítésében és hangulatában teljesen más, mint a múlt heti kritikánk tárgyát képező Free Guy, annyi hasonlóságot kétségtelenül mutat, hogy a filmes műfajok sajátos egyvelegéből áll. Miközben története egy félig-meddig virtuális világban játszódik - még ha annak keretét nem is egy mesterségesen előállított programkód, hanem maguk a hús-vér emberek emlékképei adják -, tudományos, egzisztenciális, társadalmi és etikai kérdéseket egyaránt feszeget.

Van-e éles határvonal a képzelet és a valóság között? Mennyire hihetünk a saját emlékeinknek? Mennyire vagyunk befolyásolhatók saját agyunk sebezhetősége által? Egyáltalán mennyire vagyunk urai önmagunknak? E kérdések legfeljebb sejtetés szintjén kerülnek felvetésre, s bár választ nem kapunk rájuk, annyi bizonyos, hogy képesek elgondolkodtatni bennünket - pláne a lassú folyású és igen komoly hangvételű cselekmény közepette.

A gátszakadás után már semmi sem a régi

Arról, hogy a civilizáció, illetve a civilizáltság csupán önámítás-e, már valamivel konkrétabb véleményt hallhatunk, a film egyik antagonistája szerint az ember ugyanis folyamatosan csak a saját túléléséért küzd, és a világ mindig is ilyen volt. Ezért végső soron senki sem rosszabb vagy jobb másoknál, így senki sem áll mások felett morális értelemben. Ugyanakkor a narratíva közvetve arra is rámutat, hogy az efféle felfogás sokszor ürüggyel szolgálhat ahhoz, hogy egyesek szörnyűségeket kövessenek el másokkal szemben.

E téren az alapsztoriban is találhatunk némi ellentmondást, lévén Bannister és társa tulajdonképpen az emberek függőségét kihasználva tesz szert nyereségre (lényegében mint a cég az Emlékmásban), ami erkölcsileg felettébb aggályos és megkérdőjelezhető. Azt, hogy hősünk tudós-feltaláló és egyúttal magándetektív, teljes egyértelműséggel kezeli az író-rendező, inkább a jótékony köd homályába borítva a történet ezen aspektusát.

Szent Joe (Daniel Wu) és Cyrus Booth (Cliff Curtis) nem csak kábítószerben utazik

Mindazonáltal tény, hogy filmjében nincsenek tökéletes, hibák nélküli, szimplán jó vagy rossz karakterek, hisz végső soron mindegyikük a saját boldogulásáért, egyéni céljai megvalósításáért küzd, ha szükséges, akkor akár mások rovására. Ettől a szereplők alapvetően életszerűek maradnak, amit a kiváló színészgárda már csak rutinból is képes elhitetni velünk.

A társadalmi vonatkozások tekintetében a narratíva úgyszintén világossá teszi számunkra a megosztottságot, illetve a vagyoni és státuszbeli különbségek hatásait. Míg egyesek (többnyire a szegényebbek) mindig hoppon maradnak - mint ahogy az történt a "nagy gátszakadás" idején -, addig mások a város védett részein élik külön világukat, jobbára az előbbiek kihasználásával és kizsákmányolásával.

Miamiban föltámadott a tenger

Ezzel kapcsolatban csak az a probléma, hogy bár Miami és a tengerparti civilizáció jövőbeli körülményeinek bemutatása a tényekben és az aktuális tendenciákban (lásd klímaváltozás és tengerszint-emelkedés) gyökerezik, végül mégis nagyon messzire rugaszkodik azoktól. Számomra legalábbis túlságosan nagy, mondhatni erőltetett volt a kontraszt a hipermodern, az emlékek vizuális megjelenítését lehetővé tevő technika és a múlt század végét, vagy legalábbis a második felét idéző retro díszletek között (lásd régi autók és bútorok, analóg órák stb.).

Furcsállottam továbbá, hogy az emberek éjszaka élnek a nappali meleg és a magas páratartalom miatt, ez azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy tetőtől talpig felöltözve, elegáns nadrágban, ingben és akár ballonkabátban járjanak. Maga a katasztrófa utáni, egyébként a maga lesújtó módján gyönyörű városkép részben szintén megalapozott, ugyanakkor nem mindig hat igazinak. (Hova tűntek a madarak?)

Az írásvetítő valamiben jobban illene a bútorhoz az emlékvetítő helyett

A látottaknak sajnos technikai szempontból sincs túl sok köze a realitáshoz. A dolgok sokszor egészen máshogy működnek a valóságban, mint ahogy az a produkcióban bemutatásra kerül. (Hogyan láthatjuk például a múltbeli eseményeket egészen más szemszögből, mint ahogyan azt maga a visszaemlékező látta?)

A hangsúly tehát igazán nem a sci-fi, pláne nem a tudományos megközelítésre került - a krimi, a pszichológiai thriller és a film noir sokkal inkább meghatározza a film műfaji besorolását. Leginkább olyan az összhatás, mintha az Eredet koncepcióját házasították volna össze a Szárnyas fejvadász sajátos ábrázolásmódjával, és ennek tetejére húzták rá egy új narratívát, a jól bevált közhelyektől sem mentes módon.

A stílus és a hangulat láthatóan jóval fontosabb volt Joy számára a realitásnál - hiszen nyilvánvaló, hogy a valóságban ilyesmi jó eséllyel sosem történik majd Miamival vagy bármely más nagyvárossal, de legalábbis semmiképpen sem ebben a formában.

Ha igazi nincs, az emlék is jó

Mindazonáltal annak ellenére, hogy a film lassan építkezik, végül nagyon is meg tudja érinteni a nézőit, ha csak egy kicsit is érzékenyek az ilyesmire. Az érzelmi tetőfok kétségtelenül a történet végére esik, ahol a sztori nem egyszerűen romantikus, de már-már költői magasságokba emelkedik. Kár, hogy a filmesek már megint feláldozták a hihetőséget a művészi kifejezés oltárán, ami sajnos igencsak megnehezíti a kétkedésünk felfüggesztését.

Az Új múlt tehát rétegfilmnek nevezhető, mivel aligha fogja elnyerni a többség tetszését. A mai akció- és szuperhősös őrületben képes üdítően hatni, ha az ember valami másra vágyik - a lényeg, hogy nem szabad sokat gondolkodni az összefüggéseken és a dolgok működésén, ehelyett inkább a hangulatra és az érzésekre kell koncentrálni.

Új múlt előzetes