Tomb Raider filmkritika

Az előjelek tehát most sem voltak túl kedvezőek, ráadásul a Tomb Raider esetében egy reboottal van dolgunk, vagyis ez már nem az első nekifutás a franchise történetében. Tény, hogy a 2000-es évek elején készült, Jolie-féle Lara Croft filmek sem arattak általános sikert, ugyanakkor Angelina neve sokak számára összeforrt a Tomb Raider alakjával. Mint már az előzetesek után is látható volt, az új lány, Alicia Vikander eltérő adottságai és fizikuma miatt sokaknak nem jött be, ezért el sem tudták képzelni, hogy ő személyesítse meg számukra a karaktert.

S bár Vikander valóban nem egy szexistennő, ám kiváló színésznő, aki keményen megdolgozott azért, hogy fizikailag is kihozza a maximumot a karakterből. Lehet, hogy Angelina Jolie után sokak számára csupán fejletlen kislánynak tűnik, és elsőre valóban nem könnyű elfogadni őt a szerepben, a lényeg nem csupán a külsőben rejlik, mivel legalább olyan fontos, hogy a játékával képes-e sikeresen megidézni az eltántoríthatatlan régészlány szellemiségét.

Az ellentmondásos színészválasztással szemben egyértelműen biztató jelnek tűnt, hogy a sztori a legújabb, a hősnő eredettörténetét feldolgozó játékok - Tomb Raider (2013), Rise of the Tomb Raider (2015) - alapján készült. Mind a kettő alapvetően a túlélésről és Lara Croft felnőtté - illetve Tomb Raiderré - válásáról szólt, és nagyon pozitív visszhangot kapott. Az első részt jómagam is végigtoltam, és máig szívesen gondolok vissza a kalandra, mely hosszú órákon át a képernyő elé szögezett, így kíváncsian vártam a filmes reboot debütálását.

Lara már Londonban is kemény csaj, aki sosem adja fel

A felütés szerint a huszonegy éves Lara (Vikander) hét évvel apja eltűnése után még mindig elutasítja Lord Richard Croft (Dominic West) halálát, ezért nem hajlandó átvenni annak milliárdos üzleti örökségét. Ehelyett biciklis futárként keresi szerény kenyerét East Londonban, hogy főiskolai tanulmányait finanszírozza, miközben a sportban vezeti le felgyülemlett energiáit.

Lara váratlanul új nyomra bukkan, amiről azt reméli, hogy elvezetheti titokzatos körülmények között, egy ősi japán uralkodó sírja keresése közben eltűnt apjához. Az elhagyatott sziget azonban mégsem olyan elhagyatott, mint hitte: a Trinity nevű szervezetnek dolgozó, mindenre elszánt Mathias Vogel (Walton Goggins) egy kisebb hadsereg élén igyekszik szert tenni a sírtól remélt, természetfeletti hatalomra. Hősnőnk pedig kénytelen felvenni a kesztyűt, és nem csak azért, hogy megelőzze, hanem a puszta túlélés érdekében...

Mathias Vogelt (Walton Goggins) nem zavarja, hogy évekig rossz helyen keresgél

Az új adaptációval kapcsolatos egyik fontos kérdés az volt, hogy sikerül-e visszahozni az alapjául szolgáló játékok hangulatát. Ez részben mindenképpen teljesült, mivel igyekezetben láthatóan nem volt hiány - az alkotók nem egyszer komplett helyszíneket és jeleneteket is újrakreáltak a játékból.

A Lara ügyességére építő szekvenciák és a játékok - különösen a régebbi verziók - szempontjából esszenciális feladványok is visszaköszönnek, bár az utóbbiakból elég keveset, illetve rövid ideig láthatunk. Időnként azonban kétségtelenül sikerült megidézni a rebootolt Tomb Raider szellemét, sőt egy-egy pillanatra talán még Indiana Jones is az eszébe juthat a hasonló kalandfilmek rajongóinak.

A sikeres adaptációhoz szükséges kellékek tehát adottak, a sziget mint helyszín autentikusnak hat. Habár a térérzetet alig nyújtó és többnyire teljesen felesleges 3D újfent keveset ér, a fényképezés dinamikus, az akciók látványosak és pörgősek. Na persze van, amikor enyhén szólva is túltolták őket, ám mivel alapvetően egy játékfeldolgozásról van szó, ez nem csupán elnézhető, de többnyire jól is áll a produkciónak.

Deja vu

A világépítéssel és a technikai megvalósítással tehát nincs különösebb gond, ugyanakkor sajnos azt kell mondjam, hogy mint a hasonló adaptációknál általában, ezúttal is a kreatív folyamat egyéb aspektusainak gyengeségei rondítanak bele az összképbe.

Lara bemutatása és fejlődése például, amilyen jól indul az elején, annál elnagyoltabbá válik a szigeten eltöltött idő során. S bár Vikander elismerést érdemlő játéka segítségével mi is érzékelhetjük, hogy először elvenni egy másik ember életét nem épp felemelő érzés, azt, hogy a protagonista szinte egyik pillanatról a másikra rettenthetetlen hősnővé válik, még neki is elég nehéz elhinni.

Kár érte, pedig Lara útja és dilemmája kezdetben meglepően jól átjön és autentikusnak hat - az adott keretek között, természetesen. Láthatjuk, ahogyan az átlagos, ám vagyonos apja örökségéből nem kérő lány különböző nehézségeken és akadályokon megy keresztül, ám éles esze és talpraesett elszántsága mindig kihúzza a bajból.

Lu Ren (Daniel Wu) nem Kylo Ren rokona, ellenben neki is az apja tűnt el

A szigeten, az események kibontakozásával azonban nem csupán az ő karaktere, de valahogy az egész narratíva egyre inkább összekuszálódik, és az egész cselekmény egy elkapkodott, lebutított és zanzásított Tomb Raider kaland érzetét kelti.

A többi szereplő bemutatása sem igazán meggyőző, történetük igencsak a levegőben lóg és súlytalan. Annak ellenére, hogy Walton Goggins mindig félelmetes, a szociopaták mintapéldányaként szolgáló antagonista, figurája ezúttal nem éppen sokrétű. A Larát kísérő Lu Ren (Daniel Wu) pedig, noha képes felmutatni némi karakterfejlődést, a narratíva tekintetében többnyire csupán kellékként szolgál.

Hiába tehát az ígéretes felütés, hiszen ahogy halad előre a cselekmény a szigeten, úgy nem pusztán a karakterek viszonya, de a történet is egyre inkább elnagyolttá válik. Az ezután következő események és párbeszédek sajnos mindinkább tele vannak klisékkel, és nem egyszer olyan benyomást keltenek, mintha az egész csupán díszletként szolgálna a játékból ismert, ikonikus elemek (pl. íj, csákány) bemutatásához.

Teszed le azt rögtön, köcsög!

A befejezés és maga a végeredmény is jobb lehetett volna, ha az alkotók több energiát és időt szánnak a karakterek és a sztori kidolgozására. Ehelyett azonban a film utolsó harmadában úgy rohantak végig a cselekményen, mintha valami kötelező feladatot kellett volna mihamarabb letudniuk, amit csak tovább tetéz az illogikus, időnként nehezen követhető vagy megmagyarázható viselkedés a szereplők részéről.

Miközben a hollywoodi viszonylatban kezdő, norvég rendező, Roar Uthaug láthatóan megpróbált mindent kihozni az elé tett anyagból, és egy egy alapvetően látványos és pörgős akció-kaland mozit forgatott, sajnos a forgatókönyv hibáit és hiányosságait nem tudta kiküszöbölni. Mindettől függetlenül az új Tomb Raider egyszeri kikapcsolódásnak megteszi, de hogy egy esetleges filmes franchise elindítására mennyire lesz alkalmas, arról majd a nézők és a bevételi adatok döntenek.

Tomb Raider előzetes