Legendás állatok: Dumbledore titkai filmkritika

A Dumbledore titkai kapcsán a legfajsúlyosabb hír alighanem az volt, hogy a házasságon belüli erőszak miatt bíróság elé állított Johnny Depp helyett immár Mads Mikkelsen alakítja az antagonista Grindelwaldot.

A szintén veterán színésznek számító dán Mikkelsen semmiképp sem rosszabb, legfeljebb más - sőt bizonyos szempontból akár még jobban is illik a szerepre, mivel rendelkezik egy felettébb alattomos, számító, zsigerien gonosz és elvetemült kvalitással, ami Depp esetében azért nem volt annyira kifinomult.

A színészgárdára egyébként sem igen lehet panaszunk, ugyanakkor egy produkció sikere korántsem csak rajtuk múlik. A témában tapasztalt rendező, David Yates is hozza a tőle már megszokott szintet - a fő kérdés leginkább az volt, hogy maga az írónő mennyire képes érdekfeszítő módon továbbszőni a cselekményt.

Dumbledore professzor (Jude Law) keze meg van kötve a Grindelwaldhoz fűződő varázslattal

A történet néhány évvel a Grindelwald bűntettei után veszi fel a fonalat. Dumbledore professzor (Jude Law) veszélyes küldetéssel bízza meg Göthe Salmandert (Eddie Redmayne) és társait, melynek során szembekerülnek a körözés alatt álló Grindelwald (Mikkelsen) fanatikus követőivel. Erre már csak azért is szükség van, mert mivel fiatal korukban vérszerződést kötöttek egymással, amit feloldhatatlan varázslat pecsétel, Dumbledore és Grindelwald nem harcolhat egymás ellen.

Ezalatt a varázsvilág új vezető választására készül. A tét alapvetően nem más, mint hogy hogyan viszonyulnak majd egymáshoz a varázsosok és a varázsolni képtelen muglik a jövőben. A különleges és rendkívül ritka állatnak számító qilin kulcsfontossággal bír a választás során, ugyanis képes bárkiben meglátni annak jóságát és tisztaszívűségét. De vajon a magizoológus Göthe és társai meg tudják-e állítani az alattomos tervet forraló Grindelwaldot?

Gellert Grindelwald (Mads Mikkelsen) immár a saját kinézetét is újjávarázsolta

Ahogy a szinopszisból látható, a Dumbledore titkai megpróbál némi velősebb mondanivalót belecsempészni az egyébként kalandos történetbe, miközben a világot is igyekszik tovább bővíteni, többek között éppen az alcímben hivatkozott titkok felfedésével. Ezek egyrészt magával Grindelwalddal kapcsolatosak, akivel a professzor régebben igen szoros viszonyt ápolt, és valóban biztosít bizonyos vibráló feszültséget a két varázsló között.

Másrészt viszont ott van az előző részben már igencsak előretolt Credence (Ezra Miller) karaktere, aki Grindelwald amolyan sötét oldalra átállt, ifjú tanítványa. Azt kell mondjam, ez a szál számomra egyáltalán nem volt meggyőző, mint ahogy Darth Vader, Kylo Ren és társai után Ezra Miller egysíkú játéka sem tudott már semmi érdemlegeset hozzátenni az effajta morális vívódás témájához.

Crenence Barebone (Ezra Miller) enged a sötét oldal csábításának

Mondom ezt annak ellenére, hogy a narratíva alapvetően karakterorientált, a szereplők jellemvonásai, illetve fejlődése pedig hellyel-közzel azért kibontásra kerülnek. Ebből kifolyólag a produkciót kismértékben áthatja egyfajta humanitás, ez azonban legfeljebb arra elég, hogy a J.R.R. Tolkien-féle Gyűrűk Ura egy rendkívül távoli "leszármazottjának" tekinthessük. Ez nagyjából rá is világít a korszakalkotó író és a J.K. Rowling közötti különbségre a világirodalomban és általában a kultúrában képviselt értékükre vonatkozóan...

S bár a pozitív értékek hangsúlyozása fontos érdem, a Legendás állatok savát-borsát mindig is a címben hivatkozott fantasztikus lények alkották, melyek mellesleg az egyébként fontos, sokszor mégis mellékszerepbe kényszerülő, félszeg Göthe szenvedélyét képezik. A cukiságfaktor tehát ezúttal sem marad el, mint ahogy varázslatból és látványosságból is kapunk eleget, amihez a németországi és főleg az egzotikus butáni varázslóközösségekbe történő ellátogatás - az immár kötelező roxforti kitérő mellett - szintén hozzájárul.

Akik nem csinálnak faji kérdést a varázslásból

A hangulat tehát alapvetően megvan, a baj csak az, hogy már nem igazán képes elvarázsolni a nézőket. Az izgalom és a feszültségkeltés ugyanúgy mérsékelt, mint ahogy a komédia és a dráma hatékonysága, a társadalom megosztottságát és a komplikált időket illető áthallások ellenére. Ráadásul a cselekmény előrehaladtával kissé unalomba fullad a történet, csak a végére pörögnek fel újra az események.

Mindent összevetve a Dumbledore titkai tipikusan az egyszer nézhető kategóriát képviseli: vállalható és látványos folytatás némi pozitív üzenettel és aktuális mondanivalóval, ugyanakkor akadozó cselekménnyel és az újszerűség teljes hiányával. Az említett néhány pozitívumon kívül legfeljebb azért érdemes megtekinteni a filmet, hogy a következő rész előtt ne veszítsük el a történet fonalát - már ha még érdekel bennünket egyáltalán.

Legendás állatok: Dumbledore titkai előzetes