Kopogás a kunyhóban filmkritika

A forgatókönyv Paul Tremblay The Cabin at the End of the World (A kunyhó a világ végén) című, magyarul egyelőre kiadásra váró regényéből készült, ami már egy fokkal szemléletesebb a tartalmat illetően. Amire azonban még inkább felkaphatjuk a fejünket, az nem más, mint hogy a sztori véglegesítését és a rendezést M. Night Shyamalan (Hatodik érzék, A sebezhetetlen, Jelek, A falu, Széttörve, Üveg) vállalta magára, aki valamit kétségtelenül megláthatott az eredeti anyagban.

Eddigi alkotásait elnézve annyit biztosan tudunk róla, hogy kedveli a természetfelettit, de az apokaliptikus szcenáriókat (lásd Az esemény) sem veti meg, ha arról van szó. Annak ellenére azonban, hogy szeret borzongatni, a Kopogás a kunyhóban mindössze a második R besorolású mozija. Ugyanakkor talán minden eddiginél jobban előtérbe kerül nála a hit és a vallás kérdése - de vajon mennyire képes elhitetni velünk, nézőkkel is a látottakat?

Leonard (Dave Bautista) baráti jobbot ajánl a gyanútlan Wennek (Kristen Cui)

A film gyakorlatilag azonnal a dolgok közepébe vág, minimális felvezetéssel bemutatva, ahogyan látszólag hétköznapi emberek törnek rá az örökbe fogadott lányukkal nyaraló, homoszexuális párra egy elhagyatott erdő közepén. Ám Leonard (Dave Bautista) hiába próbálja szép szóval rávenni a kislányt, Went (Kristen Cui) a békés együttműködésre, az gyanút fogva figyelmezteti a házban lévő mindkét apukáját, Andrew-t (Ben Aldridge) és Ericet (Jonathan Groff).

A betolakodó és három társa azonban nem adja fel, és azzal tartja sakkban a kis családot, hogy választaniuk kell: vagy önként feláldoznak valakit maguk közül, vagy egymás után sújtják a katasztrófák az egész emberiséget, számtalan halálos áldozatot követelve. Andrew és Eric természetesen nem hisz nekik, és valamiféle őrült szektának nézi a valószínűtlen társaságot. Amikor azonban ténylegesen egyre több megmagyarázhatatlan csapás történik szerte a világon, végül mégis kénytelenek dönteni, mihez kezdenek az abszurd helyzettel...

Andrew (Ben Aldridge) és Eric (Jonathan Groff) kész bármi áron megvédeni a lányukat

Mivel a világjárvány, a globális klímaváltozás, a természeti katasztrófák, a háborúk, a nukleáris fenyegetés és egyéb válságok következtében az emberek manapság talán még fogékonyabbak a végítélettel kapcsolatos felvetésekre, mint azelőtt, maga a téma akár aktuálisnak is nevezhető. Shyamalan alapvetően a háromtagú család megpróbáltatásain keresztül igyekszik rávenni a nézőt a világ jelenlegi helyzetén és benne a saját szerepén való elgondolkodásra.

A rendező időről időre visszatekintéseken keresztül mutatja be a homoszexuális pár történetét és megpróbáltatásait, ahogy folyamatosan meg kell küzdeniük a kirekesztéssel. Habár ez önmagában kevés ahhoz, hogy hitelesen reflektáljon világunk meglehetősen gyászos általános állapotára, ahhoz elegendő, hogy kiélezze az Andrew és Eric előtt álló, lehetetlen döntést: a családjukat mentsék, vagy inkább az emberiséget? Ahogy pellengérre kerül a szülők hite, illetve élettel kapcsolatos filozófiája, úgy tolulnak a különböző egzisztenciális kérdések a néző fejébe.

Redmond (Rupert Grint) erőszakos múltja néha még visszaköszön

A történetben semmi sem fekete vagy fehér, senki - legalábbis az alapvetően még ártatlan kislányt leszámítva - sem csak jó vagy rossz szereplő. Ez még a két, lényegében passzív szerepet játszó áldozatra is igaz: míg Andew cinikusabb és kevésbé hisz az emberekben, addig Eric sokkal optimistább, és még mindig képes meglátni a jót másokban.

Aldridge és Groff alakításának hitelességéhez kétségtelenül hozzáad, hogy a valóságban is meleg színészek alakítanak homoszexuális karaktereket. A homoszexuális kapcsolat ábrázolása szerencsére egyáltalán nem eltúlzott vagy irritáló - a rendező nem ezen a téren kíván bennünket megbotránkoztatni vagy megdöbbenteni.

A betolakodók láthatóan maguk is szenvednek attól, amit - szerintük legalábbis - meg kell tenniük. Mindez a kiváló színészi alakításoknak köszönhető, ami némileg talán meglepő módon még a pankráció világából érkezett Dave Bautistára is vonatkozik. Az elsősorban még mindig a Harry Potterből ismerős Rupert Grint is feltűnik a maga jellegzetes vörös hajával és arcszőrzetével, és azt kell mondjam, eléggé para, amit nyújt.

Nem érdekel, hogy mi a szakmád!

A feszültség, ami nem kis részben a színészi játéknak tulajdonítható, már a film legelejétől fokozatosan növekszik, ami mindenképp üdvözlendő. Ugyanakkor Shyamalan nem rest felhasználni a Hitchcock-i eszköztár szinte minden kellékét, ami a beállításokon keresztül a vágásig minden részletre kiterjed.

Miközben gyakorlatilag végig ott lóg a levegőben, hogy azt találgatjuk, vajon hol a határ a puszta hit és a valóság között, a klausztrofóbia-érzés és a globális apokalipszis mindenkit érintő jellege közötti ellentmondás kettőssége szintén sajátos feszültséget eredményez.

Annak fenntartása vagy növelése ugyanakkor már nem feltétlenül jön össze a későbbiek során, részben éppen a látottakban tapasztalt hézagok miatt. Ha nagyítóval vizsgálnánk a sztorit, aligha állna meg a lábán az ellentmondások, illetve a valóság eltorzítása miatt, ez pedig alapvető fontosságú ahhoz, hogy valóban azonosulni tudjunk a szereplőkkel és a mondanivalóval.

Fontos, hogy a legrosszabb hírt is udvariasan közöljük

A legalapvetőbb kérdés a produkcióval kapcsolatban tehát nem más, mint a kétkedés felfüggesztésének sikeressége, illetve annak képessége a néző részéről. Amennyiben valaki nem különösebben vallásos vagy hívő ember, annál ez időnként komoly akadályokba ütközhet, míg akinél nem ez a helyzet, annál adott esetben nagyon betalálhat a film.

Azt hiszem, azt minden további nélkül leszögezhetjük, hogy a Kopogás a kunyhóban kétségtelenül kibillenti az embert a megszokott komfortzónájából. Még ha nem is tesz fel konkrétan filozofikus vagy vallási kérdéseket, mindenképpen elgondolkodtat az emberi létről, illetve arról, hogy mi az igazán fontos az életben.

Az pedig, hogy ki mit tenne az adott helyzetben, ha valamilyen úton-módon valósággá válna, már tényleg csak egyéni világnézet és vérmérséklet kérdése. Mivel azonban túl sok csavar nincs a történetben, és a cselekmény egy idő után eléggé kiszámíthatóvá válik, a produkció újranézhetőségi értéke minimálisnak mondható.

Kopogás a kunyhóban előzetes