Ferrari filmkritika

Ennek történetét kívánja elmesélni nekünk legújabb kritikánk tárgya, melynek forgatókönyve Brock Yates 1991-ben megjelent életrajzi könyve alapján készült, mely művet magyarul Enzo Ferrari: A birodalom, és ami mögötte van címen olvashatjuk.

Az érdekfeszítő tartalom mellett a filmet sokan azért is várták, mert annak rendezője nem más, mint Michael Mann, akiről már jó ideje nem igazán lehetett hallani a mozival kapcsolatban. Mivel azonban a Ferrari már évtizedek óta szerelemprojektje volt a Szemtől szemben, A bennfentes és a Collateral: A halál záloga direktorának, végül nyolcvan évesen visszatért, hogy végre elhozza azt nekünk.

Ráadásul a film előzetese felvillantotta számunkra Adam Driver teljes átalakulását a címszerepben, miután egy másik olasz ikont, Maurizio Guccit már sikerrel keltette életre A Gucci-házban. De vajon mindez elég volt-e ahhoz, hogy a Ferrariról készült életrajz elnyerhesse a nézők kegyeit?

Enzo Ferrari (Adam Driver) és Lina (Shailane Woodley) titkolt kapcsolatát egy gyerek is tovább bonyolítja

1957-ben járunk, amikor Enzo Ferrari (Driver) már ötvenkilenc éves, ám még korántsem készül nyugdíjba vonulni. Miközben felesége, Laura (Penélope Cruz) mellett fiatal szeretőt tart Lina (Shailane Woodley) személyében - akivel ráadásul egy közös fiuk is van -, továbbra sem tett le arról, hogy ő küldje a pályákra a világ legjobb versenyautóit.

Csakhogy a konkurencia felettébb erős, az ekkor még viszonylag kicsi Ferrari pedig nem képes elég autót eladni ahhoz, hogy továbbra is rentábilisan működhessen. Így ambiciózus tulajdonosa egyetlen reménye, ha a megfelelő versenyzők segítségével sikerül megnyernie a Mille Miglia azévi futamát, mely jóformán egész Olaszországot átszelve teszi próbára a vasat és az embert egyaránt.

Persze az sem volna baj, ha sikerülne megfelelő üzlettársat találni - csakhogy mivel az asszony társtulajdonos a cégben, ez nem is olyan egyszerű feladat. Pláne úgy, hogy Laura még mindig a férjét hibáztatja fiuk, Dino haláláért, és többé-kevésbé tisztában van a nőügyeivel...

Bár együtt dolgoznak a cégben, Laura Ferrari (Penéliope Cruz) nem igazán boldog munkamániás férje mellett

Egy komplett életrajz helyett tehát lényegében csupán Enzo Ferrari életének három hónapja tárul elénk, ám az a három hónap felettébb sorsfordító szerepet játszott mind számára, mind az autóversenyzés történetében. Habár a filmben látható korához képest jóval fiatalabb Adam Driver elsőre furcsa választásnak tűnhet a szerepre, az immár tapasztalt színész átalakulása felettébb meggyőzően hat.

Noha minden egyes aspektusból aligha tudja lefedni a karaktert, Driver interpretációja ahhoz bőven elegendő, hogy érzékeltesse velünk, mennyire ambiciózus és maximalista volt Ferrari, amit mindenki mástól is elvárt, akivel együtt dolgozott. Mint ahogy az is teljességgel átjön, hogy egy olyan emberről van szó, aki azért gyárt autókat, hogy versenyezzen velük, nem pedig fordítva, ahogy azt sokan mások teszik.

A végletekig versenyző alkat mellett azonban protagonistánk egy régebbi szerencsétlen eset, illetve veszteség miatt érzelmileg falat vont maga köré, ami szintén nem igazán könnyíti meg a vele való együttműködést, netán együttélést.

Ferrari még annál is inkább a maximumot várja versenyzőitől a Mille Miglián, mint bármikor máskor

Ehhez ráadásul még az is hozzájön, hogy felesége nem képes túltenni magát fiuk elvesztésén, amiért a férjét hibáztatja, s ezért végérvényesen megromlik köztük a kapcsolat. Ez pedig már csak azért sem mindegy, mert Laura félig még mindig a cég tulajdonosa, így beleegyezése nélkül Enzo lényegében semmit sem léphet az újabb társak bevonása érdekében. Ezért is igyekszik a férfi annyira rejtegetni szeretőjét és eltitkolt gyermeküket...

A helyzet tehát igencsak kiélezett a főbb szereplők szempontjából, amibe még a Ferrari által alkalmazott autóversenyzőket is bele lehet érteni, akik kockára teszik életüket a gyorsaság és a győzelem érdekében.

Driver partnereként Penélope Cruzt újfent testhezálló szerepben láthatjuk, még ha karrierjét elnézve kissé beskatulyázásnak is tűnhet mint a "forróvérű latin fúria". Ugyanakkor a film egyik gyenge pontja talán éppen az, hogy a kiváló alakítások ellenére nem könnyű bárkivel is igazán azonosulni, még ha alkalomadtán együtt is tudunk érezni a szereplőkkel.

A veterán Piero Taruffi (Patrick Dempsey) csupán egy Ferrari menő pilótákból válogatott csapatában

Mint ahogy az sem feltétlenül könnyíti meg a film élvezetét, hogy időről időre akadozik, illetve belassul a narratíva, ami alighanem az egyszerre jelen lévő szálak sokaságának köszönhető. Ezzel együtt amikor a versenyzés bemutatására kerül a sor, akkor Michael Mann rendező ismét elemében van, és az általa levezényelt akciójelenetek felettébb dinamikusra és látványosra sikeredtek. Az mondjuk már kevésbé pozitív, hogy a fináléban látható autóverseny elég nehezen követhető.

A drámai hatás azonban így sem marad el, a baleseteket ugyanis a maguk szörnyű valóságában mutatja meg a produkció. (Mint ahogy a szexualitást is elég reprezentatívan kezeli, ha éppen arra van szükség a nagyobb hatás kedvéért). Ezáltal az egyszeri néző számára is világossá válik, hogy akkoriban még közel sem voltak olyan biztonságosak a versenyautók, mint manapság, ezért a pilótáknak komolyan számolniuk kellett a sérülés vagy halál lehetőségével.

Összességében tehát egy tanulságos, korrekt és látványos életrajzi filmről beszélhetünk, mely családi- és sportdráma is egyben. Legfőbb erénye talán abban rejlik, hogy kiválóan érzékelteti, milyen szoros az összefüggés a karrier és a magánélet között, ami még a legnagyobb emberek és sikerek esetében is igaz, persze az örökség átadásának fontossága mellett. S bár a Ferrari alapvetően egy igen komoly és elgondolkodtató alkotás, az ironikus és sötét humor gondoskodik róla, hogy közben elég jól szórakozzunk rajta.

Ferrari előzetes