Bosszúállók: Végjáték filmkritika

Ugyanakkor talán könnyebbséget jelentett az alkotók számára, hogy az előző rész eseményei következtében immár a szuperhősök létszáma is gyakorlatilag megfeleződött, ami valamivel kevésbé zsúfolt és intimebb légkört teremtett a befejezésre. Nem véletlen, hogy a fináléra csak az eredeti gárda oszlopos tagjai maradtak, hogy szembenézzenek végzetükkel, ami egyben - nem először és talán nem is utoljára - a Föld sőt az egész univerzum sorsát hivatott eldönteni.

Thanos népességfelezős trükkjének utóhatásaként Tony Stark alias Vasember (Robert Downey Jr.) egy űrhajó fedélzetén hánykolódik a zsarnok apja ellen fordult nevelt lánya, Nebula (Karen Gillan) társaságában, a Földtől látszólag elérhetetlen távolságban. Ezalatt Amerika Kapitány (Chris Evans), Bruce Banner (Murk Ruffalo) és megmaradt társaik a Bosszúállók főhadiszállásán igyekeznek napirendre térni a történtek felett, az otthonát és családját is nemrég elveszített Thor (Chris Hemsworth) pedig depresszióba süllyed.

Miután váratlanul betoppan egy újabb tag Marvel Kapitány (Brie Larson) személyében, hőseink, akik nem tudják elfogadni a veszteséget, rászánják magukat a Thanos (Josh Brolin) által a pusztításhoz használt Végtelen Kövek megszerzésére, hogy visszacsinálják a kataklizmát. Azonban nem mindenki ért egyet sem a felvetődött módszer, sem pedig a kockázat tekintetében, márpedig a csapategységre minden eddiginél nagyobb szükségük lesz az esetleges sikerhez...

Tony Stark (Robert Downey Jr.) üzenetrögzítőnek használja a Vasember-fejét

Bevallom, nehéz úgy bármit is megosztani a filmmel kapcsolatban, hogy az ne legyen spoileres, mivel a legtöbb mozzanat leírásával, vagy akár csak az arra való utalással a féltve őrzött cselekmény egyes részletei kerülhetnek napvilágra. Annyit már minden bizonnyal sikerült leszűrni, hogy a történet a csettintés utóhatásival indít, és hogy a hősök nem hagyják annyiban a vereséget - ám, mint általában, ezúttal is adódnak bonyodalmak.

Mivel alapvetően a Bosszúállók "törzsgárdájának" kalandjáról van szó, aligha meglepő, hogy az alkotók sok korábbi vonalat visznek tovább, mint például Tony és Steve eltérő szemléletmódjának ütközése vagy Dr. Banner/Hulk belső vívódása.

Ebből adódóan azonban - a szűkebb létszám és az intimebb légkör ellenére - sok más szereplőre igencsak kevés idő jut, és csak remélhetjük, hogy a jövőben még találkozhatunk velük. Tény, hogy vannak szálak, amik elvarrásra kerülnek, ám akadnak olyanok is, melyek nyitva maradnak.

Thornak (Chris Hemsworth) láthatóan bejön az új csaj, Carol (Brie Larson)

Önmagában tehát, a számos apró történetszál okán nem is volna indokolatlan, hogy három órára rúg a játékidő, legfeljebb az arányokkal akad némi probléma. Az expozíció ugyanis túlságosan hosszúra nyúlik, eléggé lassú és vontatott, hogy kellőképp melankolikus legyen a hangulat, mintegy a tragikus események súlyát kihangsúlyozandó.

Miközben az ütős, gyomorba vágó kezdés rögtön eléri a kívánt hatást, az azt követő hosszú lamentálás inkább olyan érzést kelt, mintha direkt visszafogott tempóban haladnánk az elkerülhetetlen konfliktus és zúzás felé.

A világ működésének bemutatása a katasztrófa után meglehetősen közhelyes és kevés köze van a realitáshoz, a magyarázatok pedig szokás szerint tudománytalanok és légből kapottak - ami persze nem megbocsáthatatlan bűn, tekintve, hogy még mindig egy képregény-adaptációról beszülünk.

Dr. Banner (Mark Ruffalo) és társai életébe új színt hoz Scott Lang (Paul Rudd) feltűnése

Amikor pedig végre beindul a cselekmény, akkor már sorra követik egymást az érdekfeszítő és a hőseinket újabb kihívások elé állító szituációk, melyek folyamatos pörgést biztosítanak a cselekménynek. A Russo-testvérek és a forgatókönyvírók már bevált stílusa újfent visszaköszön, és a megszokott módon szórakoztató és izgalmas produkcióban lehet részünk.

A popkulturális utalások itt is megvannak, mint ahogy az MCU egyik erősségeként ismert humorban sincs hiány. Ennek ellenére a drámaibb oldalnak sem kell szégyenkeznie, sőt a narratíva néha már-már lírai eszközökkel operál.

Az átéléshez az időnként igencsak komoly színészi játék is hozzájárul, így azok számára, akik az évek során figyelemmel kísérték a szereplők útját, számos érzelmes pillanatot tartogat a film - némelyikük torokszorító, mások jóval vidámabbak. (Stan Lee utolsó cameoja egyértelműen az utóbbi kategóriába tartozik.)

Amerika Kapitány (Chris Evans) és csapata elszánta magát a végső összecsapásra

Mivel az alkotók újfent alaposan kihasználták a fokozatos univerzumépítés előnyeit és nagy mértékben építettek a korábbiakra, annak, aki nem ismeri az előzményeket és a háttérben megbújó összefüggéseket, ez csupán egy körülményesen nyitó, érzelgős akció- és szuperhősfilm lesz.

Ugyanakkor az eredeti Bosszúállók csapatának rajongói egészen biztosan nagyra értékelik majd kedvenc karaktereik feltehetően utolsó közös kalandját és érzelmes búcsúját a franshise-tól, annak ellenére, hogy az igazi, eget rengető katarzis azért elmarad. Mindazonáltal a befejezés ezúttal is kellőképpen nagyszabású, és többnyire még azt is sikerült elkerülni, hogy túlságosan önismétlő legyen.

Ebben a formában többé már nem láthatjuk viszont őket

Összességében lehet, hogy a Végjáték nem ér fel a Végtelen háborúhoz, de így is az MCU egyik legjobb és leggrandiózusabb darabját köszönthetjük, mely hiányosságai ellenére kielégítő és szokás szerint szórakoztató lezárása egy teljes évtizeden átívelő történetnek.

A kör tehát bezárult, s egyben egy korszak is lezárult. S bár a legnagyobb rajongók alighanem máris ki vannak éhezve minden újabb infómorzsára kedvenc szuperhőseik újabb kalandjaival kapcsolatban, egyelőre sajnos le kell hűtenem őket: a film végén most kivételesen nem érdemes várni a plusz jelenetekre!

Bosszúállók: Végjáték előzetes