Börtönvonat Yumába filmkritika

2008. április 21.
80.1651
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa profilja, adatai
gocsa
A Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford, Andrew Dominik félig-meddig sikerült próbálkozása után James Mangold (Copland, A nyughatatlan) igyekszik ezúttal a westernbe, ebbe az oly hosszú ideje moribund műfajba új életet lehelni. Delmer Daves 50 éves klasszikusának, a Ben Wade és a farmernek (3:10 to Yuma) remake-jét készítette el, mégpedig meglepően eklektikus, hagyományőrző, ugyanakkor egyben revizionista megközelítésben. Az égető, valószínűleg sokakat foglalkoztató kérdést, miszerint melyik a jobb film, a Jesse James, vagy a Börtönvonat Yumába, most azonnal meg is válaszolnám. Egyértelműen az utóbbi az év nyertese.
 



Börtönvonat Yumába filmkritika - 2. kép

Az eredeti 3:10 to Yuma egyfajta obskúrus műfaji gyöngyszemmé érett a megjelenése óta eltelt évek alatt; nem emelkedett a Délidőhöz vagy a Dollár-trilógiához hasonlóan a tömegkultusz szintjére, de kellő ismertségre tett szert a hardcore westernrajongók és/vagy filmbuzik körében. Fekete-fehérben forgatott, a nagy hollywoodi neveknél egy fokkal alsóbb kategóriájú színészeket, mint Glenn Ford és Van Heflin, felvonultató, inkább pszichológiai esettanulmány volt, mintsem pörgős vadnyugati csihi-puhi. Az Elmore Leonard novellájából átültetett történetet mellesleg több rokoni szál is fűzi az említett, öt évvel korábbi Délidő alapkonfliktusához. Mindkettő egy karizmatikus törvényenkívüli (és bandája) körül forog, aki szembekerül egy morális dilemmákkal küszködő hétköznapi munkás emberrel, emellett mindkét film inspirálólag hatott Howard Hawks-ra, hogy elkészítse a Rio Bravót - vagyis, hogy ő is az egyszerűbb, kevésbé revizionista westernek felé forduljon.

Dan Evans-nek (Christian Bale), az aszály következtében eladósodott farmernek soha nem várt pénzkereseti lehetőséget teremt Ben Wade (Russell Crowe), a hírhedt rablóbandavezér elfogása. A roppant kecsegtető 200 dollár fejében tagja lesz a maroknyi csapatnak, amely Wade-et a vasútállomásra kíséri, ahol a 3:10-es, a yumai börtönbe tartó járatra fel kívánják őt tenni. A csapat többi tagja: a könyörtelen zsoldos, Tucker (Kevin Durand), doktor Potter (Alan Tudyk), a fejvadász Byron McElroy (Peter Fonda), és a vasúttulajdonos Grayson Butterfield (Dallas Roberts). Az útjuk azonban, mint kiderül, közel sem veszélytelen, hiszen szembe kell nézniük vérengző apacsokkal, a Wade elleni bosszúra szomjazó vasúti munkásokkal, valamint nem utolsó sorban a Charlie Prince (Ben Foster) által vezetett, Wade kiszabadítására igyekvő bandával is. A problémákat csak tetézi, hogy apja tiltása ellenére Dan 14 éves fia, William (Logan Lerman) is hozzácsapódik a csapathoz.

Börtönvonat Yumába filmkritika - 3. kép

Mint azt bevezetőmben már említettem, a Börtönvonat Yumába egy szokatlan elegye az eredeti film tradicionális hangvételének a 60-as, 70-es évekbeli revizionista, és spagetti westernek eszköztárával. Mangold történetvezetésében roppant erősen ragaszkodott az 1957-es műhöz, szinte storyboardként használta, olyannyira, hogy bizonyos jelenetek, és párbeszédek kockáról kockára, illetve szóról szóra megismétlődnek. Mégis, filmje ügyesen lavíroz a régi, és a modern western hagyományok között; a klasszikus, lovaskocsiktól, vérmes cowboyoktól, és pisztolypárbajoktól hemzsegő szélfútta, poros kisvárosokban úgy látszik szépen megél a Sergio Leone-féle vérengző brutalitás is. A Börtönvonat Yumába komplex film - ahogyan már 1957-es elődje is az volt - és ebben lefőzi a Délidő lecsupaszított drámáját. Kicsavarja a hétköznapi moralitást, és az egyszeri ember helyett a törvényenkívüli gyilkos bűnöző - ergó a társadalom kitaszítottja - néphősi szerepének az ötletével kacérkodik. Két amerikai embertípust állít szembe egymással: a keményen dolgozó, családját szinte ellátni képtelen munkást a sármos, és büntetlenül bármit megtehető szociopatával.


Börtönvonat Yumába filmkritika - 4. kép

Az eredeti film egyik legjobb ötlete, ahogyan egymás mellé helyezi Dan hűséges, áldozatos házasságát és Ben Wade villámgyors afférját a bárpultos lánnyal. Ezt jószerint sikerült Mangoldnak is reprodukálnia. Az új film azonban új filozófiai territóriumot is talál magának - mindamellett, hogy fél órával meghosszabbítja az eredeti játékidejét, így új cselekményszálakat, és karaktereket tud beilleszteni. A film legfőbb kérdése: hogyan válik a fiú férfivá, mi teszi azzá? A kulcsfontosságú konfliktus tehát ez alkalommal nem Bale és Crowe karaktere között feszül, hanem az inkompetens farmer - aki nem csak az adósságoktól szenved, hanem a polgárháborúban elvesztett lába is megnehezíti az életét - és 14 éves fia között.


Börtönvonat Yumába filmkritika - 5. kép

A vasút is kiemeltebb szerepet kap a történetnek ebben a verziójában. A vasútat megtestesítő gazdasági ember, Dallas Roberts a film valódi gonosza, aki miatt Dan Evans és családja valójában szenved - akit a föld pénzben mérhető értékén kívül semmi más nem érdekel. Ben Wade ugyanakkor akárhány emberrel végezhet, mégis mindig úgy érezzük, van benne valami tiszta, valamiféle kicsavart jóság. Dan fia is ezt látja meg benne, jóval hamarabb, mint az apja, aki tulajdonképpen késve eszmél csak. A film két legszignifikánsabb történése ezzel szemben nem a fiú, Ben, vagy akármelyik másik mellékszereplő, hanem maga Dan körül forog. A karaktere érdekes módon semmilyen fejlődésen nem megy keresztül, végig a jót, az igazságot képviseli, ettől pedig nincs az a pénzösszeg, amiért hajlandó elállni. Így emiatt egyfajta burokba kerülve, mindenki lenézi, megveti, s gyengének gondolja, még a saját fia is. Az egyik jelentős történés tehát, amikor a fia elkezdi őt tisztelni, a másik pedig a fordulópont, amikor Ben is elkezdi ezt érezni iránta. A társadalom, és egyéb tényezők által belőle kiölt jót kezdi meglátni benne, az egyenes, tiszteletreméltó embert, akin nem fog semmiféle megvesztegetés - ő csak tudja, hiszen maga is többször próbálkozik vele, hogy kiszabaduljon.

Christian Bale feladata sajnos egyáltalán nem hálás. Elkerülhetetlenül összehasonlításra kerül az eredetiben szerepét játszó Van Heflinnel, aki sokkal jobb alakítást nyújtott, mint lecsúszott, erkölcsi kérdések közt vergődő, józan paraszti ésszel megáldott farmer. Bale, a kosztümökért felelős stábtagok minden igyekezete ellenére (zsíros haj, műláb, stb.), soha nem tud eléggé kétségbeesettnek tűnni, olyannak, aki valóban abban hisz, amit mond. Gyakorlatilag látjuk, ahogyan "játszik", ami a lehető legrosszabb dolog egy színész esetében - nézzetek csak meg egy Barátok Közt epizódot, ahol kivétel nélkül mindenki ilyen.

Börtönvonat Yumába filmkritika - 6. kép

Russell Crowe-é ezzel szemben színészileg alaposan végiggondolt, kifejezetten kidolgozott alakítás, amely sikeresen elfeledteti velünk az eredeti film Glenn Fordját. Elhisszük róla, hogy egyik pillanatban sármos, szavakkal bárkit elbűvölni képes szélhámos tud lenni, ahogyan Dan feleségével, vagy fiával szemben viselkedik, míg a másik pillanatban hidegvérű gyilkos, akinek csillog a szeme, és mosoly ül az arcán, aki egyszerre művészlélek, szerető, és istenfélő, bibliaolvasó ember. Bizonyos szintig Danny Huston The Proposition-beli hibátlan teljesítményét juttatta eszembe. Ben a film rosszfiúja, mégis nehéz bizonyos helyzetekben nem kedvelni. Túl intelligens ahhoz, hogy mindössze egy sémát követve cselekedjen egyfolytában, és valószínűleg unja is, hogy ezt várják el tőle, így sokszor képes nem csak minket, nézőket, de még saját magát is meglepni.


Börtönvonat Yumába filmkritika - 7. kép

Az új, az eredeti filmben nem szereplő, vagy éppen átgondolt karakterek sem csak felesleges ágyútöltelékek. Kezdetnek mindjárt itt van a rosszfiú, akit Crowe-val ellentétben minden egyes vásznon töltött pillanatában - sőt, még azokon kívül is - szívből gyűlölhetünk. Ben Foster valósággal brillírozik Ben Wade jobb keze, a szadista Charlie Prince bőrében. Ő ugyan már az 1957-es változatban is megtalálható volt, Foster azonban teljesen újfajta módon, egy bizarr, homoszexuális, pszichopata, fiatal Lee Marvinként mutatja be, akinek kezeiben villámcsapás módjára dördülnek el a Coltok. Aztán itt van még a veterán színész, Peter Fonda, kinek az apja, Henry neve szinte egyet jelent a westernnel. Ő teljesen új szereplőt, a kőszívű fejvadászt, Byron McElroyt játssza; bámulatosan beleillik a film milliőjébe. Szintén kellemes meglepetés volt Logan Lerman, Dan tinédzser fiának a szerepében. William mondhatni isteníti a ponyvaregények hősét, Ben Wade-et, szóról szóra ismeri kalandjait, és könnyűnek semmiképp sem nevezhető morális dilemmába kerül, amikor életének két legfontosabb személye, Wade és az apja egymásnak feszül.

A filmben lényegében csak két női szerep van, Mangold viszont úgy látszik nem ismerte fel jelentőségüket. Gretchen Mol túlságosan kilóg az átlagos munkáscsalád képéből, és nem illik a külsejében abszolúte hiteles Bale mellé sem, mint farmerfeleség. Leora Dana, az eredeti filmbeli feleség sokkal realisztikusabban hatott, emellé pedig remekül tudott játszani is. Vinessa Shaw-val, az új film bárpultos lányával ugyanez a probléma, visszafogottan játszik, és olyan, mint egy modell, vagy egy próbababa, Felicia Farr nyomába sem érhet. Róla egy másodperc alatt elhittük, hogy egy szemrebbentéssel képes felolvasztani a marcona Wade szívét.


Börtönvonat Yumába filmkritika - 8. kép

Az nem kétséges, hogy Mangold, annak ellenére, hogy legutóbb tíz éve készített hasonlóan pörgős műfajú filmet, ért az akciójelenetekhez: hibátlanul időzíti (mesterien el vannak osztva a film két órás játékideje alatt), és ugyancsak hibátlanul koreografálja őket. A nyitójelenet, amely egy pénzszállító kocsi rablását mutatja, be egy szuperhangos, szuperlátványos lövöldözés - a kocsi hátuljára épített Gatling-fegyver pedig igencsak furcsa párhuzamba helyezi a jelenetet a John Rambo záró mészárlásával. Bale és Crowe film végi, körülbelül félórás menekülésétől pedig garantáltan mindenki agyonszorongatja a székének karfáját (rosszabb esetben a mellette ülő karját).

Börtönvonat Yumába filmkritika - 9. kép

Gyakran elfelejtődik, hogy a legjobb régi westernfilmek nem egyszerűen kétes, idejétmúlt idealizmusok naív celebrálásai, hanem vaskos pszichoszexuális implikációkkal, társadalomkritikával, és politikai felhangokkal voltak tele. Ebből a szempontból, jóval szofisztikáltabbak voltak, mint későbbi, erőszakra kihegyezett revizionista társaik. A Börtönvonat Yumába se nem elég intelligens, vagy szuggesztív, se nem elég erőszakos. Mangold nem igazán képes disztingválni a ronggyá használt klisék, és a kötelező műfaji jegyek között. Mindezek ellenére nem találtam benne több hibát, mint mondjuk az eredetiben, és még így is erősebb film kerekedett ki belőle, mint a Jesse Jamesből. Egyszóval nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek.

Börtönvonat Yumába előzetes

 

Börtönvonat Yumába / 3:10 to Yuma (2007)

  • Műfaj: Western
  • Hazai premier: 2008. április 24.
  • Rendezte: James Mangold
  • Hossz: 117 perc
  • 2008-04-21 12:01:27 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/bortonvonatyumaba_1.jpg
  • Szereplők: Russell Crowe, Christian Bale, Logan Lerman, Dallas Roberts, Ben Foster, Peter Fonda, Vinessa Shaw, Alan Tudyk, Luke Wilson, Gretchen Mol
  • Forgatókönyv: Halsted Welles , Michael Brandt
  • Operatőr: Phedon Papamichael
  • Vágó: Michael McCusker
  • Zene: Marco Beltrami
James Mangold 117 Marco Beltrami 2008-04-21 12:01:27 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/bortonvonatyumaba_1.jpg
6 hozzászólás

Vendég

16 éve, 10 hónapja és 9 napja

Nagyon jó film. Rég nem láttam ebben a stílusban ilyen kiemelkedőt!

válasz erre

marco

16 éve, 10 hónapja és 10 napja

gocsa írta:
Akkor nézd meg Az ajánlatot (The Proposition), ami szvsz az évtized legjobb western-je. Na nem mintha olyan óriási lenne a választék az utóbbi tíz évből, bár így belegondolva még sztem ez bő két tucat western, ami 2000 óta megjelent, is egy revival a 90-es évekhez képest.. A másik, amit még érdemeg megtekinteni a Costner-féle Fegyvertársak (Open Range).
Akkor ezeket sem hagyom ki. Thx!kacsintó smiley

válasz erre

gocsa

16 éve, 10 hónapja és 10 napja

marco írta:
Detto.mosolygó smiley Én is most láttam és nagyon tetszett. Az utóbbi idők legjobb westernje. Újra megjött a kedvem ehhez a stílushoz.
Akkor nézd meg Az ajánlatot (The Proposition), ami szvsz az évtized legjobb western-je. Na nem mintha olyan óriási lenne a választék az utóbbi tíz évből, bár így belegondolva még sztem ez bő két tucat western, ami 2000 óta megjelent, is egy revival a 90-es évekhez képest.. A másik, amit még érdemeg megtekinteni a Costner-féle Fegyvertársak (Open Range).

válasz erre

marco

16 éve, 10 hónapja és 10 napja

Vendég írta:
Most néztem meg HBO-n. Eszméletlen jó film!
Detto.mosolygó smiley Én is most láttam és nagyon tetszett. Az utóbbi idők legjobb westernje. Újra megjött a kedvem ehhez a stílushoz.

válasz erre

Vendég

16 éve, 10 hónapja és 10 napja

Most néztem meg HBO-n. Eszméletlen jó film!

válasz erre

Vendég

16 éve, 10 hónapja és 10 napja

Én,ki még fiatal srácként láttam a Sport moziban a mindenidőklegeslegjobbwesternfilmjét,a Volt egyszer egy vad nyugatot,a Filmmúzeumban a Délidőt,majd a Maréknyi dollárért,és a Jó,a rossz,és a csúf című mesterműveket....,szóval örömmel látom,hogy nem halt még ki az a műfaj,hogy igényes western film.....Mert ez nagyon jó film!!!

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja