Az Argo-akció filmkritika

DNS

A Game Channel olvasói közül is bizonyára sokan emlékeznek még az Argo című, 2004-ben készült magyar gengszterkomédiára, melyben egy szerencsétlenkedő banda tagjai úgy döntenek, hogy lenyúlják a zsákmányt a nagymenőktől. Nos, a jelen kritika tárgyát képező, amerikai filmnek ehhez az égvilágon semmiféle köze sincsen - hacsak nem annyiban, hogy hazai "elődje" miatt nem őrizhette meg az Argo címet a magyar fordításban. Mozgalmasnak hangzó titulusa ellenére azonban e mozi távolról sem az akciófilmek műfajába sorolható, mint inkább egy alapvetően realisztikus, drámai fordulatokkal, idegtépő feszültséggel és némi humorral felvértezett alkotásként jellemezhető.

Az Argo-akció immáron Ben Affleck harmadik nagyjátékfilmes rendezése, az igencsak pozitív kritikákat bezsebelt Hideg nyomon és Tolvajok városa után. Az utóbbi mozihoz hasonlóan újfent ő alakítja a főszereplőt, melyet a tőle megszokott szinten, kissé fapofával, mindamellett kellő átéléssel és hihetően prezentál, azonban direktorként ez egyáltalán nem hátráltatja - sőt még jobb teljesítményt nyújt a rendezői székben, mint eddig bármikor. Noha Affleck már eddig is bizonyította tehetségét és kvalitásait az említett munkáival, idáig talán mégis ez a legjobb, legemlékezetesebb alkotása. Ebben alighanem azon tény is közrejátszik, hogy ezúttal egy történelmi eseményeken alapuló, megtörtént esetet dolgoz fel filmjében, mely 1980-tól 1997-ig titkosított aktaként szerepelt a CIA archívumában.

CIA-tanácskozás: kinek van valami ötlete a bicikliken kívül?

A később Canadian Caper (magyarul kb. "Kanadai Csíny") néven elhíresült akció során Kanada kormánya és az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynöksége (CIA) kooperációjában hat amerikai diplomatát mentettek ki az iráni fővárosból, Teheránból, miután azok az ottani amerikai nagykövetség forradalmárok által történő elfoglalását követően a kanadai nagykövet házában találtak menedéket. Miközben a USA követségét lerohanó irániak túszul ejtették és kivégzéssel fenyegették az amerikai állampolgárokat, amiért azok kormánya menedéket biztosított az Iránból elmenekült, gyűlölt sahnak, a hat diplomata hosszú hónapokra a kanadai nagykövet házában rekedt, ahol az idő múlásával egyre nagyobb volt az esély arra, hogy megtalálják őket. Ugyanis hiába darálták le gyakorlatilag az összes dokumentumot az amerikaiak, az iráni milicisták által dolgoztatott gyerekek lassú és aprólékos munkával, vékony csíkokból összeillesztették a személyzet létszámára vonatkozó, velük kapcsolatos adatokat és fotókat tartalmazó papírokat...

A kanadai nagykövetnél lassan telik az idő

A tragédiát megelőzendő a CIA megbízta legjobb túszmentő ügynökét, Tony Mendezt - akit a filmben Affleck alakít -, hogy dolgozzon ki egy tervet a Teheránban rekedt hat ember hazahozatalára. Az Argó-akcióban azt követhetjük nyomon, ahogy Mendez szokatlan és vakmerő ötlete alapján az iráni fővárosba utazva, magukat kanadai sci-fi filmeseknek kiadó stábnak beállítva igyekszik kicsempészi a reptéren keresztül a veszélyben lévő társaságot, azok minden félelme és kétsége ellenére. A film tehát nem annyira az USA és Kanada államszintű együttműködésére, hanem alapvetően a CIA tevékenységére és a hat menekültre koncentrál, onnantól kezdve, hogy az 1979-es iráni forradalmat követően a nép megszállja az amerikai nagykövetséget Teheránban. Ezt azonban felettébb hatásosan teszi - már a felütés is remek, és szinte harapni lehet a feszültséget, ahogyan a követséget megrohanják a feldühödött iráni forradalmárok. A helyszínek, a kellékek, a jelmezek, a szereplők és a statiszták mind-mind autentikusak, segítségükkel pedig nézőként is átélhetjük, mit érezhettek az épületben rekedt emberek.

A kanadai nagykövet (Victor Garber) üdvözli a CIA mentőakcióját

A film további erénye, hogy a biztos kezű, határozott koncepciót követő rendezésnek és a realisztikus színészi játéknak köszönhetően a feszültség szinte mindvégig fennmarad, hiába ismerjük a történelmi tényekből az ügy kimenetelét. Noha az egyes szereplőkről, a két nőről és négy férfiról igen keveset tudunk meg - a bevezetőben elhangzó adatok ellenére filmes alteregóikat majdhogynem jobban megismerjük, mint az igazi embereket, akik a nagykövetségen dolgoztak -, viselkedésükből, kétségbeesett reakcióikból nagyon is átérezzük a helyzet súlyát és a fenyegetést, amit a milicisták amerikaiak elleni, ádáz dühe képvisel. A rezsim, a bürokrácia, az USA-val szembeni gyűlölet érzékletes, feszültséggel teli bemutatása egyaránt köszönhető Ben Affleck rendezői víziójának és az iráni lázadókat, katonákat, hivatalnokokat és közembereket alakító mellékszereplőknek és statisztáknak. Az amerikai diplomatákat játszó profi karakterszínészek játékán keresztül pedig magunk is átélhetjük a kettősséget: miközben hónapokig bujkálva játékokkal és partikkal múlatják az időt, mindvégig azon rettegnek, hogy felfedezik őket. Amikor pedig a filmes stábmunka okán ki kell menniük a nyílt utcára, valóban tetőfokára hág a torokszorító feszültség...

Szóval miről is szól majd ez a maguk filmje?

John Chambers (John Goodman), a segítőkész maszkmester

Mivel a film folyamát alapvetően az események viszik előre, valójában csak az azokat tevékenyen alakító Tony Mendez karaktere kerül alaposabban kibontásra - megismerjük családi hátterét, elvált apai státuszát, s részben CIA-s múltját is. A túszmentő ügynök igazi hétköznapi hős, aki csendben és kötelességtudóan végzi a dolgát, még akkor is, ha tetteiért nem részesülhet nyilvános elismerésben. Az Affleck által játszott, már-már szürke figurát azonban remekül kiegészítik az amerikai filmgyártásban dolgozó mellékszereplők, akik igazi színt és megkönnyebbülést hoznak az egyébként meglehetősen egysíkú és nyomott hangulatú produkcióba. Mendez a kissé bohém John Chambers, A majmok bolygója című klasszikus sci-fivel Oscar-díjat nyert maszkmester (John Goodman) révén áll közelebbi kapcsolatban Hollywooddal, akivel korábban már részt vettek hasonló CIA-akciókban. Azonban mindketten tudják, hogy tervük, mely szerint egy tipikus álomgyári kamufilmet hoznak össze álcázásként, ezúttal csak akkor működhet, ha minden részlet valóságosnak hat, ezért a forgatókönyvnek, a marketingnek és minden egyéb részletnek, illetve maguknak a "filmkészítésben" részt vevőknek is hitelesnek kell tűnnie.

A legjobb alapanyag egy hiteles mozihoz: ZS kategóriás forgatókönyv erős marketinggel

A cél érdekében tehát keresnek egy megfelelő, a Csillagok háborúja által 1977-ben elindított új hullámra építő, kellően banális ötletekből és sablonokból álló sci-fihez készült forgatókönyvet - melynek címe egyben a kritika tárgyát képező film eredeti címe, azaz Argo -, majd létrehoznak egy ál-filmstúdiót, melyben a mérsékelten sikeres veterán producert, Lester Siegelt (Alan Arkin) kérik fel segítőként. A szókimondó Siegelnek már a hollywoodi filmgyártás minden csínja-bínja, buktatója és visszássága a kisujjában van, ezért igencsak kapóra jön a makacs stúdiófőnökökkel való egyezkedésben. Kétségtelenül ő a legviccesebb figura az egész produkcióban - néhány jelenetét látva nem túlzás azt állítani, hogy sírni lehet a nevetéstől. Távolról sem végig csak az izgalom van tehát jelen a filmben, mivel több alkalommal is találkozhatunk Affleck száraz, meglehetősen cinikus, de annál egyenesebb és találóbb humorával, mellyel párhuzamosan a Kecskebűvölőknél úgyszintén producerként működő Grant Heslov és George Clooney páros hatása is érezhető.

Lester Siegel (Alan Arkin) mindig megmondja a frankót

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Az Argo-akció időnként több zsáner határán lavíroz, melyek elegyítésével egy szinte meghatározhatatlan műfajú filmet kapunk: a végeredmény alapvetően egy történelmi filmdráma, nem kevés thriller és komikus elemmel átszőve, melyek összességében kellő arányérzékkel kerülnek adagolásra. Egyedüli problémaként csupán a hullámzó hangulatot és a Los Angeles-i résznél hosszabb időre alábbhagyó izgalmakat lehet megemlíteni. Miközben a film drámai feszültséggel nyit, amit fenn is tart egy ideig, a hollywoodi szegmensben teljességgel a humor dominál, hogy azután ismét a komolyság, a dráma és a halálfélelem váljon uralkodóvá. Mintha csak egy különálló filmet látnánk a filmen belül: a milliárdos üzletként működő álomgyári gépezet paródiáját az életükért rettegő diplomaták történetébe ágyazva.

Menni vagy nem menni? Ez itt a kérdés...

Míg a film kőkemény realizmussal indít, majd szatirikus hangvételben beszél Hollywoodról, később nem egyszer a valósághoz képest túldramatizált eseményekkel operál a nagyobb hatás érdekében. Bár mindez az adott pillanatban kissé hatásvadásznak tűnhet, szerencsére nem sokat von le az egész értékéből, ami egy igazán kiemelkedő és szórakoztató filmet jelent a nagyközönség számára. Nem véletlen, hogy a soron következő Oscar-díjátadó egyik esélyesének tartják, hisz annak ellenére, hogy tartalmát, illetve a megjelenített eseményeket tekintve nem teljesen autentikus vagy akkurátus, Az Argo-akció mégis nagyszerű korrajz, hiteles alakításokkal, kellő izgalommal és humorral, s még valamelyest emléket is állít az országok közötti együttműködésnek. A tényt, hogy ezalatt Affleck még Hollywood elé is görbe tükröt tart, különösen a szakmában dolgozók és a filmrajongók fogják tudni értékelni, de a mozi ettől függetlenül minden 16 éven felüli nézőnek erősen ajánlott.