Ave, Cézár! filmkritika

2016. február 24.
72.8431
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
DNS profilja, adatai
DNS
Az Ave, Cézár a négyszeres Oscar-díjas Coen testvérek (Fargo, A nagy Lebowski, Nem vénnek való vidék, A félszemű) legújabb agymenése, melyhez igazi sztárparádét verbuváltak össze. A valódi filmsztárok ezúttal - részben legalábbis - a vásznon is filmsztárokat alakítanak, lévén a történet 1951-ben, Hollywood aranykorában játszódik. Az alkotás a jól érzékelhető nosztalgiázás mellett igyekszik görbe tükröt tartani az álomgyár és az egész rendszer elé, ami több-kevesebb sikerrel össze is jön neki.
 


A cselekmény egy Ben Hur-ra hajazó, nagyköltségvetésű történelmi eposz forgatása körül forog, melynek sztárja a kissé öregedő, ám még mindig sármos moziikon, Baird Whitlock (George Clooney). Amikor Whitlock váratlanul eltűnik, a Capitol Studios tapasztalt ügyvezető-megoldóemberére, Eddie Mannix-re (Josh Brolin) hárul a feladat, hogy mihamarabb előkerítse, mielőtt még annak a produkció és a stúdió látná kárát.

Igen ám, csakhogy Mannix-nek közben egyéb, égető problémákat is el kell rendeznie, mint amilyen például az elvált csillagocska, DeeAnna Moran (Scarlett Johansson) terhessége, a brit sztárrendező, Laurence Laurentz (Ralph Fiennes) problémázása a suttyó kaszkadőrszínész Hobie Doyle (Alden Ehrenreich) drámai szerepben való instruálásával, vagy éppen a levakarhatatlan pletykarovat-vezető Thora Thacker (Tilda Swinton) fenyegetőzése egy kínos régi üggyel kapcsolatos botrány kirobbantásával.

Ha mindez nem volna elég, a stúdiót százezer dollárral zsarolja egy titokzatos csoport, ami alapvetően szembehelyezkedik az egész álomgyári sőt politikai rendszerrel. Miközben a szálak egyre tovább bonyolódnak, a drága megaprodukció forgatása egy helyben áll, és Mannix-et még a jónevű Lockheed cég is ekkor találja meg visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatával egy legalább olyan jól jövedelmező, ám sokkal nyugisabb állással kapcsolatban...

Eddie Mannix (Josh Brolin) mindig tudja, mit kell mondania...

Eddie Mannix (Josh Brolin) mindig tudja, mit kell mondania...


A Coen fivérek filmjére sokmindent lehet mondani, de azzal most sem vádolhatjuk őket, hogy nincs stílusuk. Az autentikus díszleteknek, illetve a korabeli szokásokat és filmkészítési technikákat felidéző megoldásoknak köszönhetően valóban szinte egy ötvenes évekbeli forgatás helyszínén érezhetjük magunkat. A véget nem érő monológok és táncjelenetek pluszban rásegítenek erre az érzésre - még akkor is, ha egyéb funkcióval nem feltétlenül rendelkeznek.

A viszonylag minimalista expozíció ellenére teljességgel átjön a narratívából, hogy akkoriban a legfelkapottabb színészek szerződése kvázi örökre szólt, nem hagyhatták ott csak úgy a stúdiójukat, ezért azok igyekeztek a lehető legjobban gondoskodni róluk - valahogy úgy, mint a klasszikus maffiákon belüli felállásban. Tény, hogy a kedvező imázs fenntartása ugyanolyan fontos volt Hollywoodban, így a házasságon kívüli terhesség és az iszákos, nőcsábász sztárszínész megzabolázása legalább annyira szerves részét képezte egy Mannix-féle mindenes munkájának, mint a folytan kíváncsiskodó és áskálódó sajtóval való kapcsolattartás.

...de még őt is ki lehet hozni a sodrából

...de még őt is ki lehet hozni a sodrából


A Josh Brolin által profi módon életre keltett Eddie Mannix egyébiránt valós személy volt, akit Coenék az alkotói szabadság jegyében természetesen néhány olyan tulajdonsággal is felruháztak, melyek kihangsúlyozzák az átlagot meghaladó problémamegoldó képességét. Brolin kifinomult alakítása révén a néző számára is egyértelművé válik, hogy bár a megoldóember pozíciója néha ugyan stresszes tud lenni, a fiktív Mannix-nek azonban a kisujjában van a szakma, s valójában lételemként szolgál számára az ezzel járó állandó pörgés és izgalom.

Az Ave, Cézár ugyanakkor nem lehetne teljes a többi közkedvelt színész részvétele és hozzájárulása nélkül, akiket az író-rendező páros remek érzékkel választott ki az adott szerepekre. Aki csak kicsit is ismeri előéletüket és eddigi munkásságukat, alighanem kiválóan szórakozik majd azon, hogy George Clooney-t római katonatisztet alakító, hiú és kényeskedő mozisztárként, Ralph Fiennes-t szőrszálhasogató brit filmrendezőként, Scarlett Johansson-t szűzies sellőlányként, Channing Tatum-ot pedig ének- és táncvirtuózként láthatja viszont a mozivásznon.

DeeAnna Moran (Scarlett Johansson) mint a kis (szexi) hableány

DeeAnna Moran (Scarlett Johansson) mint a kis (szexi) hableány


A fentiek alapján úgy tűnhet, a filmben inkább karikatúrákkal találkozunk valódi karakterek helyett - ami részben igaz is -, mindazonáltal a legtöbb szereplőnek van egy másik oldala is, ami egyfajta sarkított betekintést nyújt a kulisszák mögé. Az új felfedezett Alden Ehrenreich tájszólásos színészpalántája például egy egyszerű lélek meglátásain keresztül mutatja be számunkra a rendszer működését, ami nem mellesleg számos derültséget okozó pillanatot eredményez.

A forgatókönyvet elsősorban az általam is preferált intellektuális humor jellemzi, ami jópár ütős geggel és néhány emlékezetes jelenettel is szolgál az arra fogékony néző számára.

Laurence Laurentz (Ralph Fiennes) hiába mondani, Hobie Doyle (Alden Ehrenreich) nem érteni

Laurence Laurentz (Ralph Fiennes) hiába mondani, Hobie Doyle (Alden Ehrenreich) nem érteni


A teljes kép azonban korántsem annyira egyértelmű, mert az ugyan világos, hogy a hollywoodi stúdiórendszer megemlékezéssel átitatott kritikájával van dolgunk, ám az már kevésbé, hogy Coenék hová akartak eljutni a narratívával. Noha a sztorinak van eleje, közepe és vége is, az egyes jelenetek nem egyszer öncélúnak tűnnek, és akármilyen szellemesek, nemigen vezetnek sehová, ráadásul a kommunista szál is kissé elnagyoltra és homályosra sikeredett.

A film nézése közben az embernek néha olyan érzése támad, hogy az alkotók csak nosztalgiázni akartak vagy viccet kívántak csinálni egy-egy jellemző korabeli szokásból vagy momentumból, akár szükség volt az adott jelenetre, akár nem - de a kohézió hiányára szintén ráerősít, hogy a főbb szereplők útjai az egész cselekmény során alig keresztezik egymást.

G.I. Joe helyett: Burt Gurney (Channing Tatum) és matróztársai akcióban

G.I. Joe helyett: Burt Gurney (Channing Tatum) és matróztársai akcióban


Bizonyos szempontból tehát kár azért a kihagyott lehetőségért, hogy Coenéknek nem sikerült ütősebb kritikát összehozniuk Hollywood működésének kifigurázására, mivel az ötletben igencsak nagy volt a potenciál. Összességében mégis azt kell mondjam, hogy a maga módján az Ave, Cézár egy rendkívül szórakoztató produkció, mely leginkább a filmrajongóknak és a napjainkban egyre ritkább intellektuális humor kedvelőinek ajánlható. Ők minden bizonnyal akkor is remekül fogják magukat érezni a film teljes játékideje alatt, ha néhány momentum kivételével hamar elfelejtik az alkotás többi részét.

Ave, Cézár! előzetes

 

Ave, Cézár! / Hail, Caesar! (2016)

  • Műfaj: Vígjáték
  • Hazai premier: 2016. február 25.
  • Rendezte: Joel Coen, Ethan Coen
  • Hossz: 106 perc
  • 2016-02-24 14:30:00 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/ave-cezar_1.jpg
  • Szereplők: Josh Brolin, George Clooney, Alden Ehrenreich, Ralph Fiennes, Scarlett Johansson, Channing Tatum, Tilda Swinton, Frances McDormand, Jonah Hill
  • Forgatókönyv: Joel Coen, Ethan Coen
  • Operatőr: Roger Deakins
  • Vágó: Joel Coen, Ethan Coen
  • Zene: Carter Burwell
Joel Coen, Ethan Coen 106 Carter Burwell 2016-02-24 14:30:00 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/ave-cezar_1.jpg
9 hozzászólás

venoman

10 éve, 1 hónapja és 5 napja

Ez nagyon jó film lesz. Sok jó színésszel. Cloonit ahogy pofozzák az előzetesben nagyon nagy röhögő smiley

válasz erre

kpal

10 éve, 1 hónapja és 11 napja

Jó lesz ,csak nem olyan erőltetett mint sok amik mostanság jött ki .

válasz erre

totyak

10 éve, 1 hónapja és 15 napja

Már Scarlett kisasszonyért megéri majd megnézni a filmet. Imádnivaló teremtés.

válasz erre

VaPe

10 éve, 1 hónapja és 15 napja

Oké, ezt a filemt látnom kell! mosolygó smiley Nagyon pozitív kritika lett!

válasz erre

DNS

10 éve, 1 hónapja és 16 napja

wegh írta:
Ez most azoknak kedvez tehát, akik nem a ****os és fingós vicceket szeretik? röhögő smiley
A ***ós vicceket kifelejtettedröhögő smiley

válasz erre

DNS

10 éve, 1 hónapja és 16 napja

csirkee írta:
Nem sokszor olvasok ilyen pozitív kritikát DNS-től röhögő smiley úgyhogy tuti jó a film
A film alapvetően jó, de azért 75%-nál többet erre sem igen adnékkacsintó smiley

válasz erre

csirkee

10 éve, 1 hónapja és 17 napja

Nem sokszor olvasok ilyen pozitív kritikát DNS-től röhögő smiley úgyhogy tuti jó a film

válasz erre

wegh

10 éve, 1 hónapja és 18 napja

Ez most azoknak kedvez tehát, akik nem a ****os és fingós vicceket szeretik? röhögő smiley

válasz erre

Hentes

10 éve, 1 hónapja és 18 napja

Coenek miatt mindenképp megnézem! mosolygó smiley

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Mickey 17

Mickey 17

Vigyél a Holdra

Vigyél a Holdra

Jojo Nyuszi

Jojo Nyuszi

legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaGargameth profiljamarco profilja