Játszhat-e Istent az ember? Vannak e korlátaink? Vagy idővel mindent megtehetünk a túlélésért?
A stáb nagyon jóra sikerült. Ewan MacGregor (Lincoln Six Echo/Tom Lincoln) és Scarlett Johansson (Jordan Two Delta/Sarah Jordan) szerepében mindenképpen húzóerőnek számít. A rossz oldalról pedig érdemes megemlíteni Sean Bean-t (Merrick), akire úgy néz ki a rossz oldal szerepét bízzák már kitudja hányadszor. A stáb irányítását pedig Michael Bay végezte. Az ő nevéhez fűződik a Bad Boys 1-2, a Pearl Harbor, Armageddon, A szikla rendezése is. Speciel én nem tartom rossz rendezőnek, de utóbbi idően kicsit hibás döntéseket hoz a kameraállások tekintetében.
Lincoln egy elszigetelt helyen él, amióta megszületett. Egy súlyos világégésnek köszönhetőn az emberek nagy része kihalt. Csak nagyon kevesen élték túl, de akik igen azok itt élnek ebben, a külvilágtól elzárt létesítményben és várják hogy nyerjenek. Nyerjenek és ezzel jogot kapjanak arra, hogy eljussanak a szigetre. Ez az egyetlen hely, ami épen maradt a külvilágban. Aki ide kerül, az paradicsomi körülmények között élheti le élete hátralévő részét. Bár a mostani életük is gondtalannak mondható. Reggel felkelnek, az előírtaknak megfelelőn esznek, elmennek dolgozni, sportolnak, szórakoznak, majd esete lefekszenek. Aztán az egész kezdődik elölről. Lincoln számára ez viszont nem elég.
Michael Bay: "Két dolog között kellett egyensúlyozni. Ez egy nyári film, tele akciókkal, az a célja, hogy szórakoztasson. Közben pedig ott van benne a véresen komoly kérdés: szabad-e embereket klónozni? Persze nem dörgöljük ezt félpercenként a néző orra alá, de mégiscsak ott van. Olyan filmet igyekeztem csinálni, hogy mindenkit magával ragadjon a lendülete, és aki erre érzékeny, annak lehetősége legyen szembesülni egy morális kérdéssel is."
Ewan McGregor: "Mindig igyekszem valami olyat kipróbálni, amit addig még nem csináltam. Ez most egy vérbeli akciófilm, ilyenben eddig nem vettem részt. Lincoln úgy éli az életét, hogy minden pillanatát ellenőrzik, és minden pillanatban megszabják, hogy mit csináljon. Mások döntik el, hogy mit eszik, milyen ruhát visel, és úgy tudja, hogy mindez a Föld újrabenépesítését szolgálja. Vakon hisz a Sziget létezésében, a teljes életét ennek rendeli alá. Lincoln az első, akiben kétely ébred: miért kell ezt így csinálni, ki döntötte ezt el?"
Scarlett Johansson: "Jordan 2-Delta jóhiszemű és passzív. Nem tudja felfogni, hogy mirő beszél Lincoln, el sem tudja képzelni, hogy a Sziget nem is létezik, de az ösztönei azt súgják, hogy menjen vele. Vonzódik hozzá, de nem szexuálisan, hiszen ők úgy élnek ebben a műnyag buborékban, hogy még a nemiségről sem tudnak semmit. Egyedülálló love story az övék, mert úgy szeretnek egymásba, hogy azt sem tudják, mi az a szerelem. Csak érzik."
A sziget
Nemzetiség: Amerikai
Jellemző : Akció film
Hossz: 127 perc
Készült: 2005
Premier: 2005. szeptember 1.
Forgalmazza: Intercom
Eredeti cím: The Island
Rendező : Michael Bay
Szereplő k: Ewan McGregor, Scarlett Johansson, Djimon Hounsou, Sean Bean
Fényképezte: Mauro Fiore
Díszlet: Deborah L. Scott
Írta: Caspian Tredwell-Owen, Alex Kurtzman
Producer: Walter F. Parkers, Ian Bryce