A sötét lovag - Felemelkedés filmkritika

2012. július 27.
75.4561
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa profilja, adatai
gocsa
Egy szuperhős franchise esetében a harmadik fejezet általában az a pont, ahol a sorozat végérvényesen kisiklik. Ehhez a mérföldkőhöz érve kezdte meg megállíthatatlan mélyrepülését a Tim Burton és Joel Schumacher által ápolgatott korábbi Batman-széria. A harmadik filmmel vesztette el hitelességét a Christopher Reeve főszereplésével készült Superman saga. Sam Raimi a Pókember 3. fiaskója után hagyta faképnél a Marvel közkedvelt figuráját. És még sorolhatnánk így tovább. Az a bizonyos bűvös hármas szám - legalábbis ha képregény adaptációról van szó - úgy tűnik, hogy legtöbbször a kelleténél eggyel több. A harmadik (és negyedik, és ötödik, stb.) epizódokat rendszerint majdnem mindig a pénzsóvárság, és csak sokkal ritkábban a valódi művészi szükség szüli ki magából. Christopher Nolan Batman-trilógiájával azonban más a helyzet, mivel a második folytatás ezúttal egyben a záró darab is.

Nincs tehát jelen az a kellemetlen szükségérzet, hogy az alkotók egy esetleges negyedik filmnek is előkészítsék a terepet, nem kell feleslegesen előre gondolkodniuk, és olyasmiket tervezgetniük, amik esetleg soha meg sem valósulnak majd. Nem volt semmiféle kényszer, vagy nyomás a rendezői, írói és produceri feladatokat is ellátó Christopher Nolanen, ehelyett viszont hihetetlenül ritka lehetőséget kapott arra, hogy méltó módon lezárhasson egy nagyívű, és nyugodtan mondhatjuk, hogy korszakalkotónak számító (a stúdió által pedig előszeretettel csak "legendának" minősített) szuperhős sagát. Ez olyasmi, amivel korábban egyszer sem találkozhattunk (ha az X-Men franchise-t nem számítjuk, ami a maga esetlen, suta módján konklúzióhoz ért, de valószínűleg a többség egyet fog érteni velem, amikor azt mondom, jobb elfelejteni a Brett Ratner által dirigált förmedvényt, a Bryan Singer első két X-Men filmjéhez abszolút méltatlan harmadik részt). Az eset olyannyira egyedülálló, hogy akár azt is kijelenthetjük, a Felemelkedéssel Nolan szűz területre tévedt és, már sokadik alkalommal, ismételten képregényfilm történelmet írhatott.


Tom Hardy, mint Bane.

Tom Hardy, mint Bane.


A tény, hogy A sötét lovag trilógia kerek egészet alkotó, három gigászi méretű felvonásból álló eposzként kezelendő, egyben azt is jelenti, hogy az utolsó filmre beülve átfuthat agyunkon akár az ezelőtt még elképzelhetetlen is: a címszereplő halála. Ha van valami, amit eddig biztosra vehettünk egy szuperhősmoziban, akkor az az volt, hogy a főszereplő a végefőcím megérkezte előtti utolsó jelenetben is életben lesz. Természetesen véletlenül sem fogok akár egyetlen egy spoilert sem elejteni ebben a cikkben, legfőképpen nem a főhős sorsával kapcsolatban, de az biztos, hogy a film megtekintése előtt, illetve alatt, sokaknak ott motoszkál majd a fejében Batman halálának lehetősége, amely gondolatot többek között a találgatásoktól hangosan izzó internetes fórumok és a pletykákra rájátszó, erősen szuggesztív marketing is segítettek elhinteni a közönség köreiben. Nolan mesterien megszerkesztett és érzelmileg, látványban, és minden egyéb elemében is fokozatosan építkező, magasabb és magasabb csúcsokat meghágó sorozatának kétségtelenül része, ha éppen nem is központi eleme ez a bizonytalanság. A tétek korábban még sose voltak ilyen óriási méretűek egy hasonló műfajú film cselekményében sem.

Selena Kyle (Anne Hathaway), a szexi Macskanő.

Selena Kyle (Anne Hathaway), a szexi Macskanő.


Több mint valószínű, hogy soha nem fog sötétebb, komorabb, és általában véve realisztikusabb szuperhős széria készülni, mint a Batman: Kezdődik!, A sötét lovag, és A sötét lovag - Felemelkedés hármasa; Nolan filmjei örökre megváltoztatták a nézők képregény adaptációkhoz való viszonyulását, és azt, ahogyan a filmkészítők ezeket a produkciókat megközelítik. A Batman: Kezdődik! előtti időkben adott volt egy séma, amit gyakorlatilag mindegyik szuperhősfilm követett (némelyik szorosabban, míg mások lazábban). A Batman: Kezdődik! viszont rendkívül mély repedéseket ejtett a műfajjal szemben támasztott elvárások és bevett konvenciók addig megmásíthatatlannak, betonbiztosnak tűnő szabályrendszerén. Nolan megmutatta, hogy másképpen is meg lehet közelíteni egy, a tömegkultúra főáramába tartozó, és alapvetően a laikus többség által komolytalannak ítélt témát. Új sztenderd látszódott felállítódni. Ha a Nolan-trilógia első fejezete megingatta a szabályokat és kisebb-nagyobb lyukakat tudott ütni rajtuk, akkor A sötét lovag pedig 2008-ban egész egyszerűen ripityára törte azokat.

Gotham teljes káoszban, Bane támadásainak köszönhetően.

Gotham teljes káoszban, Bane támadásainak köszönhetően.


A Batman: Kezdődik! és A sötét lovag sem a szombat esti matinék közönségének ízléséhez idomuló, popcorn és kóla mellé járó, könnyed szórakozást ígérő tipikus hollywoodi termékek voltak. Komplex, mozifilmek - olyan alkotások, amelyek büszkén, szégyenkezésre való ok nélkül odaállíthatóak az év utolsó hónapjaiban érkező, úgynevezett "komolyabb", Oscar-esélyes munkák mellé. A nagyköltségvetésű nyári szuperhősfilmek jelenlegi korszakában az újabb, jövőben megjelenő produkcióknak már nincs sok választása: vagy mindent beleadnak a látványba és két-két és fél órára, magukkal rántva kikapcsolnak minket, ahogy a Bosszúállók tette, vagy pedig a komolyabb irányt követik, A sötét lovag trilógia nyomdokaiban haladva. (Csak A csodálatos Pókember példáját ne kövessék, ami valahol a kettő között próbált meg elevickélni, csekély sikerrel.) Nolan munkájának köszönhetően a hagyományos megközelítés elavulttá vált.


Bruce Wayne és lojális szolgálója, Alfred (Michael Caine).

Bruce Wayne és lojális szolgálója, Alfred (Michael Caine).


A sötét lovag - Felemelkedés egyértelműen a trilógia legsötétebb, legnagyobb terjedelmű, és legambíciózusabb darabja. A teljes képet nézve, mindenképp be kell ismerni, hogy Nolan talán kicsit túl is lőtt a célon, amikor elhatározta, hogy A sötét lovagot megpróbálja majdnem minden tekintetben felülmúlni - persze mi más választása lett volna. A film minősége, a végső értékelés tekintetében, ez mégis vajmi keveset változtat a dolgok állásán. A Felemelkedés egy vizuálisan lenyűgöző, intelligens, csodálatosan megkomponált, brilliánsan megírt, megrendezett, és előadott, és a szó lehető legjobb értelmében vett zsigeri szinten élvezhető, monumentális filmalkotás. Ámulatba ejtő moziélmény, amitől a lélegzetünk eláll, és amivel manapság már csak ritkán találkozhatunk. Igazi eseményfilm. Mindez persze még egyáltalán nem jelenti azt, hogy hibátlan, vagy hogy maximálisan képes lenne felnőni az elődökhöz - legfőképpen A sötét lovaghoz -, melyek igencsak magasra tették a mércét. Az igazság az, hogy nem, a Felemelkedés nem képes túlszárnyalni az előző két Batman-filmet, még a sokadik hatványra emelt grandiózussága, és a végletekig feszített érzelmi húrok ellenére sem. A Felemelkedés szerkezete bizonyos pontokon egészen ingatag, túl sokat időzik az expozícióval, túlságosan visszafogja Batman szerepét, és a történet néhány csavarja már kilométerekről előre kiszagolható.

Batman, Gotham City sötét őrangyala.

Batman, Gotham City sötét őrangyala.


Ennek ellenére, ahogy írtam, A sötét lovag - Felemelkedés egy eseményszámba menő produkció, ami végezetül csak igazolni tudja majdnem három órás játékidejét, hiszen a kicsit nyögvenyelős, lassú kezdésért szinte teljes mértékben kárpótol a bámulatosan intenzív utolsó 45 perce. Onnan fogva, hogy a narratíva lefutotta a kötelező köröket, minden szálat és szereplőt útjára indított, ami egy ekkora monstre vállalkozásnál jelentős időt vesz igénybe, a sztori az utolsó harmadban egy pillanatra sem ül le. Fontos kiemelni, hogy meglepetésből bőven jut a film egész hosszára, nem csak a fináléra. A Denevéremben feltűnésére közel háromnegyed órát kell várnunk, és amikor végre megjelenik a színen, akkor sem ugyanaz, aki volt. Talán az ember, sőt egy jelkép mulandóságára próbál ezzel Nolan rámutatni.

A Macskanő is alaposan fel van szerelve kütyükkel.

A Macskanő is alaposan fel van szerelve kütyükkel.


Nem ez lenne az első eset, hogy filozófiai felhangokkal találkozunk egy Batman-filmben. A korábbi részeket hasonlóképpen átszőtték szociológiai gondolatok, kérdések, az emberi természet legmélyebb bugyrait igyekeztek felfedezni, és elénk tárni. Készek vagyunk-e ösztöni állatokká válni, ha a lehető legrosszabb kimenetellel állunk szemben? Vagy inkább, ahogy a Joker legnagyobb bánatára tapasztalhatta, mégis van valami eredendően jó, és nemes mélyen eltemetve az emberiségben? A Felemelkedés sok szempontból inkább a Batman: Kezdődik! folytatása, mivel a filmet nem csak mondanivalójában, de narratív motívumait nézve is sokkal több dolog köti össze a trilógia nyitányával, mint a középső fejezettel.


Lucius Fox (Morgan Freeman), a tech guru.

Lucius Fox (Morgan Freeman), a tech guru.


A film nyolc évvel A sötét lovag eseményei után játszódik. Bruce Wayne (Christian Bale) a külvilágtól elzárva, visszavonultan él, megtört emberként, egyetlen társa és segítsége a hűséges komornyik, Alfred (Michael Caine). Gondolatait képtelen elvonni a hosszú évek óta halott szerelmével, Rachellel tervezett, és már örökre beteljesületlenül maradó közös jövőjéről. Eközben Bane (Tom Hardy), a maszk mögé rejtőző terrorista vezér, és a Ra's Al Ghul (Liam Neeson) által vezetett Árnyak Ligájának egykori tagja, Gotham városába érkezik, és elkezdi pusztító hadjáratát. Úgy tűnik, a gonoszt egyedül Batman tudná megállítani, ám Batman nincs többé. Mire Bruce elhatározza, hogy látogatást tesz régi barátjánál, Lucius Fox-nál (Morgan Freeman), hogy szemügyre vegye, milyen új leleményes kütyüvel állt elő a leginkább a Bond-széria Q-jához hasonlítható feltaláló, addigra a Sötét Lovag két partnert is magáénak mondhat. Az egyik John Blake detektív (Joseph Gordon-Levitt), Gordon felügyelő (Gary Oldman) egyik tanítványa. A másik a kecses és rendkívül gyönyörű, profi betörő Selina Kyle (Anne Hathaway). Bane azonban minden eddiginél keményebb ellenfélnek bizonyul a testileg és lelkileg is meggyötört Batman számára, ráadásul Selináról is kiderül, hogy talán mégsem olyan megbízható, mint azt a főhős elsőre gondolta róla.

Bane és Batman összecsap egymással.

Bane és Batman összecsap egymással.


Ahogy már megszokhattuk, a Nolan-féle Batman-univerzumban közel sem kell annyira képtelen és fantasztikus dolgokat elhinnünk, mint mondjuk a Bosszúállók vagy a Pókember esetében, de ettől még ugyanúgy egy képregényfilmről van szó, így magától értetődően szembe fogunk kerülni olyan jelenetekkel, ahol emlékeztetnünk kell erre a tényre magunkat. A Felemelkedés akciójelenetei többé-kevésbé a realitás talaján mozognak, ám ettől függetlenül bámulatosan hatásosak, és látványosak. Van néhány pusztakezes harc, Bane és Batman, illetve Selina között, de a mozgalmasabb szegmensekben legfőképpen a járművek kerülnek előtérbe; autók, motorok, és a sorozat életében első alkalommal repülő is. A CGI ésszel kerül csak felhasználásra, rengeteg praktikus effektussal megfűszerezve. Batman hősiesebb, tökéletlenebb és több döntés elé állítódik, mint ezelőtt valaha. A Felemelkedés központi figurája, még a többi számtalan fontosabb karakter ellenére is, ismételten Batman, ahogy a trilógia első részében volt. Ez a történet az ő beteljesülése, igazi ívet ír le a karakter a két és fél óra alatt, és most nincs Harvey Dent, vagy Joker, aki elcsenné a rivaldafényt előle. A hős végül elér abba a pontba, ahová két teljes filmen át tartott, ám addig még sok akadályon át kell küzdenie magát.


A város ostrom alatt.

A város ostrom alatt.


A sötét lovag - Felemelkedés tele van kiváló alakításokkal. Talán mondani se kell, hogy Heath Ledger előző filmben nyújtott performanszát senki nem képes felülmúlni ebben a részben, de Nolan - nagyon is bölcsen - szemmel láthatóan egyik karakterét vagy színészét sem igyekezett rávenni a tragikus körülmények között elhunyt, és szerepéért posztumusz Oscar-díjjal is jutalmazott Ledger utánzására. Bane teljesen újszerű, merőben eltérő ellenfél - rettenetesen okos, viszont nincsenek szadisztikus hajlamai, ugyanakkor, ha kell, akkor még a Jokernél is sokkal borzasztóbb tettekre képes. Tom Hardy remek a tekintélyt parancsoló, fizikailag és mentálisan egyaránt elrettentő képességekkel bíró antagonista bőrében, szinte eggyé válik a figurával. A fém maszk, amit állandóan visel pompás adalék; a külsejét és a hangját egyformán sokkal félelmetesebbé teszi. Bale-nek, aki Bruce Wayne, illetőleg Batman szerepébe immár harmadszor tér vissza, alkalma nyílik két női szereplőtársával is egy kis verbális adok-kapokra. Anne Hathaway és Bale között megvan a kellő szikrázás, de a flörtnél mégsem jutnak tovább. Ellentétben a Marion Cotillard által megformált Miranda Tate-tel, aki a Wayne Enterprises új vezérigazgatója. Bale és Cotillard párosa ugyanakkor sajnos egyáltalán nem működik. Michael Caine és Gary Oldman a tőlük megszokott tökéletességet nyújtják, a film hangulatának megfelelő komolysággal. Joseph Gordon-Levitt pedig örvendetes pluszként szolgál az amúgy is elsőrangú színészgárdában.

A sötét lovag fegyvert ragad.

A sötét lovag fegyvert ragad.


Ahogy az várható volt, A sötét lovag - Felemelkedés nem váltja meg a világot, de egyáltalán nem okoz csalódást sem. A Nolan-féle Batman trilógia legjobb darabja vitathatatlanul A sötét lovag maradt, az volt a legmerészebb, leghatásosabb, legjobban összerakott a három film közül. A Felemelkedésben is vannak olyan pillanatok, amiktől libabőrös lesz az ember, de őszintén szólva nem annyira fókuszált, itt-ott nyikorogva halad előre, és néha öncélúan eposzi akar lenni. A befejezés az egész sorozathoz hasonlóan mesterien ravasz: nyitott, és akár többféle módon is értelmezhető (ami lassan Nolan védjegyévé kezd válni). Christopher Nolan elmondta a történetet, amit el akart, és a legjobb tudása szerint prezentálta azt - ez a lényeg. A trilógiát egyetlen óriási filmként érdemes értékelni, a klasszikus Star Wars-hoz, vagy A Gyűrűk Urához hasonlóan, és így a végeredmény nagyon is kielégítőnek nevezhető. Még ha ez a rész sikerült is a leggyengébbre, így is jobb filmet (és moziélményt) kaptunk, mint az éves kínálat legalább 95%-a. A Felemelkedésnek megvannak a hibái, de A sötét lovag trilógia bérelt helyét a szuperhősfilmek piramisának legtetején így is sikeresen bebiztosította.

A sötét lovag - Felemelkedés előzetes

 

A sötét lovag - Felemelkedés / The Dark Knight Rises (2012)

  • Műfaj: Akció
  • Hazai premier: 2012. július 26.
  • Rendezte: Christopher Nolan
  • Hossz: 165 perc
  • 2012-07-27 20:25:09 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/a_sotet_lovag__felemelkedes_1.jpg
  • Szereplők: Christian Bale, Gary Oldman, Tom Hardy, Joseph Gordon-Levitt, Anne Hathaway, Marion Cotillard, Morgan Freeman, Michael Caine, Matthew Modine
  • Forgatókönyv: Jonathan Nolan, Christopher Nolan, David S. Goyer
  • Operatőr: Wally Pfister
  • Vágó: Lee Smith
  • Zene: Hans Zimmer
Christopher Nolan 165 Hans Zimmer 2012-07-27 20:25:09 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/a_sotet_lovag__felemelkedes_1.jpg
26 hozzászólás

juhaszandor

11 éve, 6 hónapja és 1 napja

A sztorija iszonyat jó, de a végén a csavarok indokolatlanok. Tali Al Ghoul?!
Ha ez egy krimi lenne, akkor a film végén nem az lenne a kérdés, hogy miért a szakács a gyilkos, hanem csak nézne mindenki, hogy szakács is volt itt?
DC Univerzum megmagyarázza a csavart, de egy filmben nem lehet az a csavar, hogy behozunk egy karaktert, aki addig fel se bukkant soha a filmben. Elveszi a hatást, hogy fogalmunk sincs, hogy ki van a vásznon.

válasz erre

Tibee984

11 éve, 7 hónapja és 3 napja

Sztem jó befejező rész lett )

válasz erre

Bartaz89

11 éve, 7 hónapja és 11 napja

Ez előző részeket imádtam, ezen elaludtam.

válasz erre

Vendég

12 éve, 4 hónapja és 22 napja

Koronatrilógia a zsánerben. Számomra jobb, mint a Gyűrűk Ura vagy a Star Wars. Christopher Nolan pedig a kedvenc rendezőm.

válasz erre

Vendég

12 éve, 8 hónapja és 2 napja

Egyik legjobb szuperhősös film, nagyon üt!

válasz erre

jezzahun

12 éve, 8 hónapja és 3 napja

Vendég írta:
Az egy beteg ember volt, semmi köze a filmhez. Aki elítél egy filmet emiatt, az is beteg. Amúgy meg ettől függetlenül simán vezeti az amerikai nézési listákat is.mosolygó smiley
Nekem Batman A hős,mert neki nincs szuperereje,nem úgy mint spider man vagy superman-nek... ezért is szerethető a Batman.Már olyan jó lenne látni a moziban,ha kell többször is elmegyek és megnézem!mosolygó smiley nme fogok betellni vele!!! ISTEN A BATMAN ÉS AZ IS MARAD MINDIG!! ennymosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 8 hónapja és 3 napja

jezzahun írta:
De várom már hogy legyen a helyi moziban! imádom a batman-t és ez a film.... nagyon várom...ISTEN EGY FILM... bár **** hogy a filmet hibáztatják amiatt a gyilkos miatt... menjenek a farncba.... nem a film hibája hogy ezt tette.. néha azt hiszem hogy amerikában az emberek fejében nem agy,hanem zöldség van.... de komolyan... vagy hamburgermosolygó smiley
Az egy beteg ember volt, semmi köze a filmhez. Aki elítél egy filmet emiatt, az is beteg. Amúgy meg ettől függetlenül simán vezeti az amerikai nézési listákat is.mosolygó smiley

válasz erre

jezzahun

12 éve, 8 hónapja és 3 napja

De várom már hogy legyen a helyi moziban! imádom a batman-t és ez a film.... nagyon várom...ISTEN EGY FILM... bár **** hogy a filmet hibáztatják amiatt a gyilkos miatt... menjenek a farncba.... nem a film hibája hogy ezt tette.. néha azt hiszem hogy amerikában az emberek fejében nem agy,hanem zöldség van.... de komolyan... vagy hamburgermosolygó smiley

válasz erre

marco

12 éve, 8 hónapja és 3 napja

Nagyon ütős film! Elejétől a végéig leköti a embert. Kép, hang nagyon rendben van! A befejezés tipikus nyitva hagyása ráadásul itt nem tűnik olyan erőltetettnek, mint sokszor a filmekben.

Akciófilm szeretőknek látnia kell.

válasz erre

csirkee

12 éve, 8 hónapja és 3 napja

Nekem a Joker-es Batman vitte a pálmát, hiszen hatalmasat alakított benne Heath Ledger, kár hogy meghalt az ipse... nagyon jó színész volt! Na de ez a mostani rész is hatalmas volt...nagyon bejött a képi és hangi világ. Esemény dús és fordulatos volt. mosolygó smiley És még meg is ijedtem egyszer röhögő smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 8 hónapja és 3 napja

Szerintem az eddigi legjobb Batman film. Lehet fikázni de akkor is ez a véleményem.

válasz erre

Vendég

12 éve, 8 hónapja és 4 napja

Megnéztem. Ez a film nagyon üt! Brutál jó akció, aki szereti a hangulatot a látványt ki ne hagyja!!!

válasz erre
123a(z) 3 -ből
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaXTomiX0029 profilja