A Hangya és a Darázs: Kvantumánia filmkritika

Ennek ellenére a tágabb MCU-ban korántsem ez az első megjelenése, mivel egyszer már - bizonyos formában legalábbis - feltűnt a Loki című, a Disney+ streaming platformon elérhető sorozatban, és nem is csak egy nyúlfarknyi cameo erejéig. Habár a Marvel mozifilmek és a sorozatok között egyre szorosabbra fűzi a kapcsolatot Kevin Feige stúdiófőnök és csapata, azért szerencsére a Kvantumánia sztorija a Loki megtekintése nélkül sem lesz követhetetlen a nézők számára.

Ugyanakkor azt kell mondjam, hogy mindenképpen hozzátesz a történet és a koncepció megértéséhez, ha valaki már látta a sorozatot - példának okáért a variánsok fogalmával kapcsolatban jóval okosabb lehet az ember a csupán a sötétben tapogatózó laikusokhoz képest. Már csak az a kérdés, hogy vajon mit lehetett még kihozni a Hangya és társai figurájából, amiért nekünk érdemes beülnünk a moziba egy újabb Marvel produkcióra?

Hank (Michael Douglas) csak reméli, hogy Janet (Michelle Pfeiffer) tudja, mit csinál

A Kvantumánia a szokásos expozícióval nyit, vagyis bemutatja nekünk, hogy tart hősünk a legutóbbi jelentős események, ez esetben Thanosnak a Bosszúállók általi kiiktatása óta. Nos, Scott Lang (Paul Rudd) leginkább azzal foglakozott, hogy könyvet írt a Hangya a Bosszúálló kalandjairól, és napjai jelentős részét dedikálással vagy felolvasással tölti.

Eközben lánya, Cassie (Kathryn Newton) majdhogynem felnőtt, és olyannyira érdekelni kezdte a tudomány, hogy lényegében szondát küldött a titokzatos, emberi szemmel láthatatlan kvantumvilág tanulmányozására. Egy nap azonban éppen ez okozza a bajt, és mielőtt kettőt pislantanának, Langék és Pymék - Hank (Michael Douglas), Janet (Michelle Pfeiffer) és Hope (Evangeline Lilly) - egy csapásra a kvantumbirodalomban találják magukat.

Azonban igen hamar kiderül, hogy Janet, aki korábban harminc évet töltött el itt, korántsem mesélt el mindent. Hőseinknek pedig nem csupán e mikroszkopikus világ furcsaságaival, hanem a nagyratörő Kang (Jonathan Majors) hatalmával is szembe kell nézniük...

Scott (Paul Rudd) és Cassie Lang (Kathryn Newton) rácsodálkozik, mi mindent rejt a kvantumvilág

Miután tehát olyan sokat emlegették korábban, ezúttal hőseink valóban hosszabb látogatást tesznek a kvantumvilágba. Az biztos, hogy a látványvilág eléggé ott van a szeren, és hogy az alkotók maximálisan szabadjára engedték a képzeletüket, hogy különösebbnél különösebb lényekkel népesítsék be eme szubatomi birodalmat.

Akit nem zavar a sok CGI, annak ez valószínűleg bejön majd, ugyanakkor nem mehetünk el amellett, hogy maga a tartalom kissé laposra sikeredett. Sajnos túl sok a klisé és hiányzik az eredetiség - az embernek a cselekményt elnézve az az érzése támad, hogy leginkább az számít az alkotóknak, hogy eljussanak A-ból B-be, miközben a narratíva jobbára a szokásos frázisokat puffogtatja.

A szokásos Marvel-féle humorbombákat ugyan most is megkapjuk, ettől azonban nem lesz sokkal élvezetesebb a produkció. Így többek között Bill Murray rövid feltűnése úgyszintén poén, de őt is csupán arra használják, hogy kicsikarjanak belőle néhány viccesnek szánt beszólást, amire hőseink reagálhatnak.

Hope (Evangeline Lilly) és Scott kapcsolata ezúttal kicsit a háttérbe szorul

Tény, hogy az alkotók igyekeznek frissíteni a korábbi dinamikán, legalábbis ami a szereplőket illeti. A Kvantumániában előtérbe kerül Janet karaktere, valamint a főhős lánya, Cassie is, aki egyfajta felnövéstörténetet kapott, és folyamatosan egyfajta családi adok-kapok dialógust folytat apjával.

E moralizálás lényegében még mindig Scott kétes erkölcseit állítja pellengérre, miközben Cassie látszólag maga a tökély, akitől az apja is tanulhatna. S bár szintén visszatérő motívum a narratívában a segíteni másokon vagy csak passzív szemlélőnek lenni kérdése, az végső soron nem derül ki, milyennek is kell lennie egy ideális Bosszúállónak.

Ennél sokkal érdekesebb Kang figurája, aki bizonyos mértékben hatalommal bír az idő felett, ezért nem lineáris módon éli az életét, mint az átlag halandók. S bár tény, hogy teljesen más főgonosz, mint Thanos, igazából azt kell mondjam, ahhoz képest, amit itt kapunk belőle, még jóval több van a karakterében.

Kang, a Hódító (Jonathan Majors) vicces szerelése ellenére nem viccel

Az időről folytatott diskurzus úgyszintén egyfajta sugalmazásként működik a filmben, amolyan mi lenne, ha alapon (lásd a hasonló című sorozatot), felvillantva a koncepcióban rejlő potenciált. Ennek ellenére tény, hogy a "tudományos" szöveg nagy része még mindig halandzsa, és akad némi ellentmondás is. (Pl. most akkor része a kvantumvilág a multiverzumnak vagy sem?)

Mindez azonban újfent csupán azt mutatja, hogy az MCU részét képező alkotások továbbra sem a sci-fi, sokkal inkább a fantasy műfaját képviselik. Viszont legalább az látszik, hogy a sztori és a körítés tekintetében az egyes filmek és sorozatok valóban egymásra építkeznek.

Szerinted merre van itt a kijárat?

Mint azonban utaltam is rá korábban, éppen ez a baj az egésszel: hiába tudja Kevin Feige és alkotógárdája már 2020-ban, hogy nagyjából miről szól majd 2025-ben a Bosszúállók: Kang-dinasztia, ha közben az odavezető filmek egyre kevésbé képesek valamit egyediséget és eredetiséget felmutatni.

S bár a Kvantumánia hellyel-közzel azért hozza az eddigi két rész színvonalát, legfeljebb néha kissé őrültebb és extrémebb formában, egyúttal viszont unalmasabb is azoknál. Peyton Reed rendező ugyan elég rutinnal rendelkezik már ahhoz, hogy biztos kézzel levezényeljen egy folyatatást, kérdéses, hogy ezek után kap-e még lehetőséget, vagy a Hangya is megy a levesbe a többi, immár igencsak megfáradt Marvel-képregényhőssel.

A Hangya és a Darázs: Kvantumánia előzetes