A Yakuza 2 tesztet többen is vártátok már, én könnyelműen beígértem, majd bestresszeltem, amikor belevágtam. Van róla kialakult szilárd véleményem, még akkor is, ha az esetleg némileg ellentmond a magyar szaksajtó más képviselőinek véleményével. Nem tudok a Yakuza 2-re pusztán játékként tekinteni, mert az erősen degradálná az értékét. Nem tudom, hogy a végeredmény elnyeri-e majd a tetszéseteket, gondolom ez a dilemma nem csak engem nyomaszt, hanem minden, valamire is érdemes játéktesztelő kollégámat eléri időnként. Más kérdés, hogy ezt beismerik-e nyílt fórumokon, vagy inkább a vérprofiság álarca mögé bújnak, akik látszólag mindent csuklóból kanyarintanak.
Néhány napon belül tehát már belevághattok egy nem kurta olvasmány átnyálazásába, amely virtuális tollam, digitális tintájának szemmel látható eredménye lesz. Hogy miként fogadjátok? Nos, nem mondom, hogy nincs bennem egy drukk, majd befosok, hogy túllegyek a megjelenésen. Birkozom még egy kicsit az érzéssel, aztán magam mögött hagyom, mert drága a nyugtató és nem szeretnék rákattanni. Szereted Japánt? Érdekel a kultúrájuk? Megfogott a kegyetlen alvilág varázsa, akkor tartsatok velem, hamarosan alábukunk. "Aki rendes, velem jöhet!"
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 3 heteNah, ha már Futu is így nyilatkozik, akkor ez nagy gamma lehet! Várjuk Futu mester, mielőbb!
futuretro
17 éve, 2 hónapja és 3 heteKöszönöm szépen, igyekeztem felnőni a feladathoz. Rétegjátékról beszélgetünk esetében, így a megítélése is nagyon vegyes lehet. Lesznek velem egyetértő személyek és lesznek az irományt élesen bírálók is szép számmal. Nem csak Ti vagytok kíváncsiak a tesztre, hanem jómagam is a véleményeitekre. Próbáltam mindent beletenni abból, amit érzek a játék iránt.
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 3 heteVárom ezt a cikket nagyon, mert eddig nem öltem pénzt ebbe a játékba, de ha jó, akkor megveszem. Egyébként tudja valaki, hogy Japánban miért 2 dvd-n jön ki? Mi lesz a különbség?
futuretro
17 éve, 2 hónapja és 3 heteNem egészen tiszta a kérdésed számomra. Japánban a Yakuza 2 (Ryu Ga Gotoku) már 2006-ban megjelent, hozzánk csak most érkezett. Nem tudok róla, hogy 2 lemezes lett volna Japánban. Nem kevered valamive esetleg össze?
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 3 heteItt találtam ezt az infót: hxxp😕/en.wikipedia.org/wiki/Yakuza_2
Lehet, hogy én értettem félre valamit, vagy esetleg nem jó az infó?
futuretro
17 éve, 2 hónapja és 3 heteA wikin valóban 2 lemez szerepel a japán kiadás mellett, de az is ott áll, hogy 2006-ban jött ki, nem pedig most fog. Feltételezem, hogy elírtad és múlt időben értetted. Nem tudom, hogy miért lehetett Japánban 2 lemezes, az amerikai kiadás és az európai csak egylemezes. Különbség biztosan nincs, elképzelhető, hogy valami extrát tartalmazhatott a második diszk. Ennek megpróbálok utánalesni, japán barátaim segítségével.